Szeretnél a nyolcvanas évek Budapestjén élni holnaptól?

A nyomornak az a fajtája, ami a kora kilencvenes években volt, és ma sem tűnt el végleg (hajléktalanok fagyhalála, cigány falvak tömeges nyomora), az a nyolcvanas években nem volt meg olyan formában, ahogy ma ismerjük. Nem fagyott meg több tucat hajléktalan telente, és nem dőlt ki a cigány gyerek éhesen a padból, hogy nem evett napokig. Egyébként volt nyomor és fagyhalál, de máshova estek a hangsúlyok.

Viszont sok dolog csúnyán el volt rejtve. Nem a politikai titkokra gondolok, igazából az államnak meg a politikának ehhez kevés köze van. Inkább egyfajta általános szemérmesség rejtette el ezeket a dolgokat, nem a csúnya állam (az állami elnyomás már kezdett felhígulni). Szóval inkább az emberek közszelleméről beszélek. Akkoriban még tabu téma volt a családon belüli erőszak, és a öngyilkosság is. Valószínűleg homoszexuális témában is lehettek akkor még rejtett öngyilkosságok. Egy csomó személyes vagy családi tragédia történhetett, ami ma már megelőzhető lenne, mert ma már nyíltan lehet beszélni róla, de akkoriban még nem lehetett. Nem azért mert az állam megtiltotta volna, hanem volt egy fajta álszemérem magukban az emberekben is. Mára ezért elég sok társadalmi tabu megtört. Ha visszamennénk, az lenne talán a legfurcsább, hogy akkor még egy csomó dolog amolyan nehezen kimondható volt (nem a szó politikai értelmében, ez a lelkekben volt, nem az államban).