Lányok és nők! Mi a véleményetek a mai férfiakról? Mit csinálunk rosszul és te szerinted ti nők milyen hibát a férfival szemben?

13:13as.

Szerinted egy szerelem olyan mint az elejen fentmaradhat akar 20-50evig is?

Velemenyem szerint ilyen nincs.

13:55

Senki nem mondta, hogy olyan marad mint az elején. A szerelem változik. Nem KELL elmúlnia. Gondolom akik 20-30-40-50 éve házasok, és azt mondják, még mindig szerelmesek egymásba, nem hazudnak. Tehát lehetséges. Csak jól kell választani, és minden nap meg kell dolgozni érte.

Én biztos, hogy nem érem be kevesebbel.

ma 12:48

+

ma 12:52

VELETEK TELJESEN EGYETÉRTEK!

Nagyon jó olvasni, hogy ezekkel a gondolatokkal nem csak én vagyok egymagamban, hanem vannak azért még ilyen emberek!

A kérdésre az én válaszom rövidebb, de én csak így tudom megfogalmazni:

Mind a férfiakban, mind a nőkben az van elrontva, hogy senki nem a másikat szereti (vagy akarja szeretni), hanem a másikat csak egy tükörnek használja, hogy saját magának tetszelegjen. Nem a másikat becsüli, hanem önmagát imádja, és a másik ember ehhez csak egy eszköz, csak egy árnyék.

A szerelem változik. Nem KELL elmúlnia.

Senki nem mondta hogy elmulik...

Bocsi kerdezo nem akartam indiszkret lenni.Gondoltam hogy nem vagy tini,csak arra voltam kivancsi kb miota nem talalod a nagy OT.

Nem vagy idos,azt hittem idosebb vagy,az irasod ezt suggalta nekem.

Talan ne keresd gorcsosen,majd radtalal a szerelem,es akkor ismered meg a nagy ot amikor nem is szamitasz ra.

valahogy en is igy talaltam ra a paromra,nem kerestem csak ugy jott.

A kérdező kommentje:

A válasz írója 77%-ban hasznos válaszokat ad.

A válasz megírásának időpontja: ma 12:38

Az alkoholizmus elég rossz példa volt szerintem!Aki azt elfogadja az vagy hülye vagy ő maga is alkoholista!!

---

12.38 vagyok - dehogy rossz példa! Ha jobban elolvasod, pont azt írtam, hogy senkit senki nem kényszerít arra, hogy ezt (meg hasonlókat) eltűrje. Ha tűri, akkor meg magára vessen, mert felesleges abban reménykedni, hogy az illető majd megváltozik. Ezért írtam, hogy nem is szabad kezdeni olyannal, aki nem felel meg neked tetőtől talpig. Hiba ígér meg fűt-fát egy alkoholista, hogy majd a kedvedért leszokik - nem fog. Ha valaki elhiszi, az az ő baja. Nem a pasi a hibás, hogy alkoholista (ő olyan, amilyen, mindenki úgy teszi tönkre magát, ahogy akarja), hanem az, aki egy alkoholistát választ, ill. vele marad, és aki nem ismeri fel, hogy az egyetlen megoldás messze ívben elkerülni.

Szerintem - nemtől függetlenül - meg kell találni az egyensúlyt, hogy mi az, amiből nem lehet, mi az, amiből nem akarok, mi az, amiből tudni kell és mi az amiből kénytelen az ember engedni.

Nem lehet: agresszió, alkoholizmus, hasonló súlyú dolgok.

Nem akarok: ami a saját világszemléletemet, személyiségemet, igényeimet tekintve NEKEM kell. Ez egy vallásos embernél lehet a hasonló világnézet igénye (ugyanabban hiszek, mint ő). Ha lusta vagyok, akkor egy pörgős partnerrel nem jövök ki, ha ambiciózus, akkor egy otthonülős partnertől megyek falnak megyek, stb, stb, stb.

Amiből tudni kell: mindenkinek vannak olyan apró idegesítő tulajdonságai, amit a jó tulajdonságok fényében illik elnézni. Ha tudom, hogy a partner utál vásárolni, akkor lenyelem, hogy vagy gyorsan vásárolunk, vagy egyedül megyek. Ha Forma 1 rajongó, akkor tudomásul veszem, hogy ha futam van, akkor nem lehet levakarni a tévéről. Ha szereti, hogy műkörme van, akkor nem fogom X év után azzal cseszegetni, hogy ne legyen.

Amiből muszáj: ez a fenti példa kicsavarva. Ha X kg-osan ismertem meg, akkor nincs jogom pattogni később, hogy miért nem X-20 kg.

Ez vonatkozik a személyiségjegyekre, jellemre is. Azt nem lehet megváltoztatni és ezt el kell fogadni (vagy az elején mérlegelni, hogy elfogadható-e nekem). Rossz szokásokon kéréssel lehet változtatni (légyszi mosd el a bögrét magad után, köszi), de a jellemen nem (döntésképtelen vagy, holnaptól legyél határozott!).

Egyszóval saját magunkat és a határainkat, tűrőképességünket kell elsősorban ismerni. Aki nekem nem kell, az másnak lehet főnyeremény és fordítva.

Ha a saját határainkat ismerjük, akkor a másikra is oda kell figyelni és fejben osztani-szorozni, hogy valóban, hosszútávon is megy-e.

Plusz annyiban előre gondolkozni, hogy amikor leesik a rózsaszín szemüveg, akkor is lesz-e motiváció a másik felé.

Sok év után néha mi is vagyunk úgy a férjemmel, hogy a másik épp p.cs aznap, netán stresszes és veszekedés van. A kérdés inkább az, hogy ezt hogyan tudjuk kezelni. Mert nem mindegy, hogy az első hülye napján kivágom, hogy "így nem kellesz, nekem a vigyorgós, jókedvű Józsi kellett", vagy elfogadom, hogy lehet rossz napja és meg lehet vele beszélni a kérdést.

Ha a fentieken túl a kommunikáció és a konfliktuskezelés működik két ember között, akkor ott már nagy probléma nem lehet.

Egyébként Szendi Gábor "Legfeljebb elválunk?!" c. írása is nagyon témába vágó, érdekes gondolatokat feszeget.