Milyen idézetek vannak, amik az elmúlt szerelem utáni barátságról szólnak?

"Van két ember, akik szeretik egymást.

Nem szerelem, mert az elmúlik.

Ez soha!

Barátság? Ez annál sokkal több!

Egy földöntúli viszony,

Amelyet az angyalok támogatnak.

Egy tiszta, mély, őszinte és önzetlen lelki társa kapcsolat.

Összeköt két embert egy láthatatlan szál,

Melyet senki nem szakíthat szét.

Nincs magyarázkodás, nincs felelősségre vonás, csak a hit.

Úgy szeretik és fogadják el egymást, ahogy van,

És bármit megtennének a másik boldogságáért.

Az ilyen kapcsolat az Isten ajándéka,

És boldog lehet az, aki ezt megélheti.

Én boldog vagyok. . . "

Tudod mit? Nem védekezem.

Nincs rád időm.

Hazudj, ravaszkodj, őrjöngj. Mit tegyek?

Átnézek rajtad, mint a levegőn.

Elég volt annyi éven átremélni

és várni kíméletesen;

már nem kíméllek: nem is figyelek rád.

Vállallak, és léted megszüntetem.

Ha barát akarsz lenni, elfogadlak,

de kibírlak, mint bármi mást:

úgy néztelek, mint elmúlt örömöt,

nézlek majd, mint egy sorscsapást.

Téged csak a magad fájdalma izgat,

ma is csak a dühödnek élsz;

nincs rád időm. Majd beszélgetünk újra,

egyszer, talán, ha észretérsz.

(Szabó Lőrinc: Szakítás)

Mindhárom én voltam :))

Szívesen :))

"Kiírlak magamból, meggyógyulok.

Állok melletted, ahogyan máskor más mellett nem, és annyira szeretnélek szeretni, nem is tudod, nem is tudom, érzem, érzem. Most úgy teszel, mintha, azután mégsem, és én nem nézek rád, közömbös leszek, mostantól az akarok lenni és nem akarok a szádhoz érni, mint régen, mint tegnap. Mint egy perce még. Megérint, hogy itt vagy és úgy teszek, mintha másvalaki volnál és én se én, hanem az a másik lennék, aki nincs itt, akit nem érdekelsz. Már nem akarom megsimogatni a fejed, megnyugtatón és forrón és kinevethetően és banálisan. Nem akarom a szemedet nézni, amíg könnybe lábadok, nem akarlak megcsókolni és nem akarom, hogy megcsókolj. De mosolygok is rád, és nem kerüllek el, szóba elegyedünk, beszéljük ostobán a semmit. Hétköznapi leszek veled. Nem vagyunk ünnep többé, kár, hogy egyetlen percre se voltunk. Nehéz a szívem, de majd ha akarom, nem fáj. Nevetek magamon, új-kamaszként: mindegy, ugye mindegy. Gondolsz-e bármire, ha látsz, ha látlak, mit gondolsz? Jó így? Így jó most? Már nem akarlak meghódítani, álmomban látott kép vagy, és én nem kereslek ébren, majd ha tudlak, nem kereslek. Nem kívánlak és nem akarok a testedhez érni, mohó markolással és cirógatással. Tévedés, hogy megszerettelek, nem megszerezni, nem birtokolni akarlak, nem, nem, inkább a semmi. A halálos közömbösség. A csend, mint sikoly. Így akartad, akarjuk akkor így. Meggyógyulok. Kiírlak. Magamból.

Csak rám ne nézz."

Kovács Ákos: Közömbös gyógyító ének)