Milyen szituációban bosszantottak már fel a fiatalok?

Ezek a csúnya fiatalok ...

Aztán ennél már csak az az izgibb amikro nénike tartja magát a bitjával, el is játssza hog yalig tud menni, de aztán sok esetben láttam magam, hogy amint a buszra való felszállásról van szó, akkro hirtelen megjavul a lába, és oly tökéletesen tud bot nélkül is furakodni, hogy az valami eszméletlen, sőt a botjával még utat is tör magának.

Szóval nem semmi azért az idősebb korosztály se, de tudom divat szidni a csúnya fiatalokat ...

Szia!

Velem négyszer történt meg ugyanaz a bosszantó szituáció.

Babakocsival közlekedtem (volna) BKV-val.

1. eset:

Rajtam kívül volt még egy babakocsi a buszon, egymás mellett parkoltunk. Amikor le szeretett volna szállni az anyuka, a mellette álló fiatal tizen-huszon éves srácot megkérte, hogy segítsen neki leadni a babakocsit. Szájhúzva, de megtette. Majd előrement a busz elejébe, holott a következő megálló a végállomás volt, sejthette volna, hogy én is le szeretnék szállni. Inkább előrement, csakhogy ne kelljen segíteni. Persze amikor leszállt, akkor a busz hátulja felé közlekedett, szóval az indok nem lehetett, hogy előrefelé volt dolga. Mindegy megoldottam.

2. - 3. eset:

Épp villamossal közlekedtem (volna). Állok a megállóban, ami tömve van, a keskeny járdaszigeten alig férnek el az emberek. Közeledik a villamos, majd huss! mindenki eltűnik mellőlem: fiatal, középkorú, idős, nő, férfi egyaránt. Villamos megáll, ajtó kinyílik. Hannoveri villamos volt (az a fajta, aminek az alsó lépcsőjén állni kell, hogy ne csukódjon be az ajtó), amire egyedül felszállni babakocsival lehetetlen. Mivel szeretek beszélgetni a babámmal, megjegyeztem jó hangosan, hogy akkor várunk egy másik villamost hátha lesz valaki aki felsegít, bosszankodtam, de nem nagyon izgatott fel. Egészen addig, míg hallom, hogy a villamosvezető (aki fiatal férfi volt) bemondja, hogy segítsen valaki felszállni, mert addig nem indul el. Középkorú nő, szájhúzva felsegít. Érdekes ilyenkor egyébként megnézni a többi ember reakcióját: egyesek elfordulnak, mintha nem is látnák, hallanák, hogy mi történik; mások pedig felpattannak (miután már valaki segített), hogy átadják a helyet a négyes ülés belső ülését (!). Hát elröhögtem magam.

Ugyanez leszálláskor: kerülnek az emberek, mintha pestis lennék, senki nem áll mellém és a babakocsi mellé, hiszen bármikor megnyomhatom a leszállást jelző gombot. Kivéve azt a középkorú nő, aki segített felszállni, ő mellettem áll. Persze, hogy látja, hogy jelzek, persze, hogy meg kell kérni, hogy segítsen leadni a babakocsit.

4. eset:

Buszra várva, busz jön, egy szem várakozó középkorú férfi, huss! előreszalad. Buszra egyedül is megy a felszállás, ha a kedves utastársak nem az ajtóban várakoznak (a busz belseje üres!). Szóval ott állnak az ajtóban kb. 3-4-en, egyik sem segítene. Felrakom a babakocsit, véletlenül (tényleg véletlen volt) az egyikük lábán áttoltam. Még neki áll feljebb.

A bónusz történet:

Még egyszer megpróbáltam a villamost. Szituáció ugyanaz, villamos jön, emberek huss! eltűnnek. Mondom is, nem baj, várunk egy másikat. A járdasziget legvégéből látja ezt egy fiatal srác, majdhogynem félrelökve az embereket, átverekszik a tömegen és megkérdezi: Segíthetek? Majd elolvadtam. Segített felszállni, én nagyon megköszöntem, majd megkérdezte a srác, hogy hol szeretnék leszállni, mert nagyon szívesen segítene. Mondom neki, mire ő, az egy megállóval tovább van, mint ahol ő szállna le, de akkor inkább továbbjön velem, majd visszasétál. Pislogtam egy párat, hogy jó hallok-e. Így is tett, nem győztem hálálkodni.

Kicsit hosszúra sikeredett, de remélem mindenki megérti, hogy mit akartam ezekkel a történetekkel elmesélni: nem attól függ az udvariasság, az egymás mellett élés képessége, hogy ki hány éves, hanem a neveltetéstől.

Tyűűűűamindenit!! ha én ezt tudtam volna!! Gyakran közlekedem lépcsőn, aluljáróban le, s fel. Sosem kérdezem meg, ha ha babakocsis anyukát látok, hogy segíthetek-e.

Annak idején, mikor én toltam a babakocsit, kutyául idegesített, mikor idegenek nyúlkáltak, hogy majd segítenek. Miért feltételezik, hogy nem tudom levinni-felvinni magam???? Ki kérte, hogy segítsenek??? (én szültem-én gyerekem-én terhem-én cipelem) Mire megbeszéltük, ki hol fogja, már le is értem volna vele. Csípőrevág, aztán mehet:))

Lejjebb adtam már ebből a ifjonti dőjfből:)))

hálás vagyok az emberek segítőkészségéért, s mármost ezután a babakocsikra is odafigyelek.

Szerintem az emberek azért "hussannak" széjjel, mert le akarják rövidíteni a felszállást és hamarabb célhoz akarnak érni. Ilyen egyszerű. Ha látom, hogy egyik ajtónál lassabban szállnak föl, akkor átmegyek egy másikhoz, hogy hamarabb induljunk. Ez nem a kérdésben említett téma, hogy nem segítenek, hanem hogy miért ártanak. Nem igaz?

Az emberek többsége ostoba, ennyi a válasz. Ha fiatal, akkor pláne. Meg nem mindig gondol bele, vagy tudja, hogy amit tesz, az valamilyen szempontból nem jó.

Kedves Utolsó!

Jól fogod meg a probléma lényegét. TE szállj fel előbb a buszra, de abba nem gondolsz bele, hogy a busz nem fog tudni elindulni ha valaki szerencsétlenkedik az ajtónál. Ergo te sem jutsz el időben oda, ahova szeretnél.

A babakocsis példám csak példa volt, nem azt mondom, hogy méterenként megkérdezzék az emberek, hogy segítsenek-e, mert igaz, én gyerekem, én terhem, de ha azt akarják, hogy időben elinduljon a busz, akkor segítsenek, mert ugyan fel tudok egyedül szállni vele, de az egy kicsit több időbe telik. De mesélhettem volna más történetet is, rengeteg van, jó és rossz egyaránt.

A példám azt hivatott szemléltetni, hogy ha egy kicsit odafigyelnénk egymásra, akkor kevesebbet bosszankodnánk, sokkal toleránsabbak lennénk egymással, könnyebb lenne egymással, egymás mellett élni.

Könnyebben elviseled egy olyan kamasz gyerekkel rendelkező szomszéd alkalmankénti zajongását, ha látod, hogy egyébként a kamasz egy udvarias, segítőkész ember, csak neki is ki kell időnként engedni a gőzt. Viszont ha azt látod, hogy eldobja a szemetét a lépcsőházban, nem köszön senkinek, fellöki az embert, csak hogy előbb szálljon fel a buszra, akkor már az első kis zajra eldurran az agyad (már megint az a büdös kölyök).

Jó, akkor ám legyen: a fiatalok nagyon kedvesek és aranyosak csak nem bírja a többség elviselni ha az idősebbek bunkóznak velük.

Most így akkor a kérdésre válaszoltam?

Nálunk a helyzet már olyannyira elmérgesedett, hogy az alattunk lakó már azért is veri az ajtóüt mert egyáltalán mászkálni merek a lakásban és állítólag ő ezt hallja a mennyzeten. Agyam eldobom. És még ki van akadva, miért is hívom vajon büdös k..nak ....

De az idősebbeknek lehetne ám példát mutatni, hátha tanulunk ... hát hajrá ...