Hogyan lesz valakiből bérgyilkos?

A morális és evolúciós oldalához csak annyit tennék hozzá, hogy egyrészt én fontosnak tartom megkülönböztetni a végletességet a mértékletességtől, a tudatosságot a tudatlanságtól és az állati rokonságunkat az emberektől, ez utóbbit bővebben kifejteném.

Az emberek az evolúció szerint az állatoktól származnak, én ezt nem tudom vitatni, mivel még sosem jártam utána a kérdésnek személyesen, csak a biológiaórán elhittem, amit mondtak nekem. Megvan a fajok eredete is, de még nem volt időm elolvasni. Mindenesetre sokan elhiszik ezt, ezért valamennyire valószínűnek tűnik, hogy így van.*

Ellenben nekem van egy olyan nézetem, hogy ha elképzelem a világot: van az anyag... anyagból vannak naprendszerek... a mi csillagunk körül van a mi bolygónk... éppen olyan körülmények a bolygónkon, hogy alkalmas az életre: hőmérséklet, nyomás-halmazállapot viszonya, stb. ... a bolygónkon létrejöttek a szerves vegyületek... ezekből létrejött az élet... az egysejtűekből felépülnek a bonyolultabb élőlények... a növényeknél nagyobb mozgásszabadságúak az állatok... egy meglehetősen összetett állat a majom... az emberi agy rugalmasabb a többi állat agyánál... még fejlődni is képes...

Nos, én ezt úgy tekintem, mintha az anyag egyre finomodna és finomodna, egyre inkább egy optimális helyzetbe áll, a helyzete már olyan optimális, hogy létrejön egy nagyon bonyolult formája, az élet, egyre tovább optimalizálódik és optimalizálódik, a végére már olyan kiegyensúlyozott, hogy egy ember képességű élőlény is ki tud alakulni belőle...

Én itt azt látom, hogy két/több szélsőség között folyton-folyvást megtalálja az anyag és az élet az egyensúlyt.

A mi agyunk, az emberi agy nagyon alkalmas arra, hogy mi is megtaláljunk egy optimális állapotot a szélsőségek között, addig nem nyugszunk. Az úgynevezett "Sors" mindig visszahozza elénk a kérdést, ha még nem okés valami, ha még észre kell vennünk valamit.

Kérdésem hát, hogy semmit sem ér-e az ember élete?

Én azt gondolom, hogy ér valamit, mert bár kicsi, egy nagyon bonyolult egyensúlyi állapotnak az egyik csúcsán áll, mint valami hegynek. Azt gondolom, az ember csak egy lehetőség, ha "nem válunk be", az élet majd tovább próbálkozik más fajokkal.

Tehát igazából az ember érdeke, hogy megtalálja az egyensúlyt az életében.

Én személy szerint hiszek benne, hogy az emberi élet értékként való felfogása hozzásegít ehhez. Őszintén szólva nincs különösebb racionális indokom ezt hinni, de az előző eszmefuttatás miatt azt gondolom, hogy elvetni sincs racionális okom.

Érzelmileg viszont úgy "gondolom", hogy az ember "beválásának" módja, hogy tisztelje az életet, és ha nem tiszteljük, akkor az evolúció majd lecserél minket.

Abban viszont egyetértek a magát "lepontozandónak" tituláló kollégával, hogy a legtöbb ember közvetetten bizonyos értelemben felelős emberek haláláért.

Ámbár itt visszatérnék arra, hogy megkülönböztetném a tudatosságot a tudatlanságtól. Azt hiszem, a probléma abból adódik, hogy az emberek közösségi lényekként jutottak el idáig, a munkamegosztás ebben fontos szerepet játszott... És ezért a felelősség eléggé eloszlik, nagyon nehéz meghatározni, hogy pontosan ki és mit nem végzett el helyettünk, és legtöbbször egyszerűen elfogadjuk a helyzetet, és fel sem merül bennünk, hogy mit nem csináltunk meg, hiszen teljesen közvetett az egész, a hatás el sem ér minket.

Mégis, a legtöbb ember élete során biztosan tapasztal olyat, ami érzékelteti benne, még ha nehéz is észrevennie, hogy a tetteinek sokkal messzemenőbb következményei vannak, mint azt ő gondolja... (lásd etióp kisgyerek).

Itt könnyű azt gondolni, hogy "dehát én jelentéktelen porszem vagyok". Épp ez a fordulópont, hiszen ha így gondolkozunk, akkor valóban a másik ember is jelentéktelen, tehát akár meg is ölhetném. Többek között azért nem teszem meg, mert akkor engem is lecsuknak.

Ellenben ha ilyenkor úgy gondoljuk, hogy az én kis részem is jelentős, hogy ha bennem változás megy végbe, az mégis csak fontos, még akkor is, ha nem nagyon változtatja meg az "egészet", akkor ezzel egy pozitív változást indítok meg, aminek az is lehet a kihatása, hogy reális változás történik.

Ezek általában jellemzően hosszú távon térülnek meg, de pl. vannak olyan akciók mint a Live8 volt, ami egy emberbarát kezdeményezés volt, és gyakorlati eredménye is lett, néhány célkitűzés megvalósult.

Az önző gén elméletét összességében egy arrogáns kifogásnak tartom. Nem arról van szó, hogy nem logikus, amit állít, hanem arról, hogy túl szűklátókörű. Azokat, akik nem hisznek benne, ostobának és szűklátókörűnek bélyegzi, holott valójában szerintem maga az elmélet az, méghozzá nagyon is korlátolt. De hasznos, hiszen ebből is látszik, hogy mekkora tabut támad, az emberek vakon védelmezik mind az elméletet, mind a megtámadott tabut...

A kérdés mégis sokkal mélyebb, és nem tekintem úgy, hogy az evolúció vagy akár az önző gén pontot tenne a végére. Akik nem tisztelik az életet, és ilyen kifogásokat hoznak, mint az említett tudományos magyarázatok, azt gondolom, ezek csak kifogások, amivel igazolják a cselekedeteiket maguk előtt. Természetesen ez csak azok esetében van, akik nem gyilkolásra vannak nevelve, hiszen nekik semmit sem kell igazolniuk... De például ír könyveket egy illető, aki gyerekkatona volt, és aztán megváltozott az élet. Nem tudom, igaz-e, de ezek szerint az ilyen embereket is át lehet nevelni.

Persze, ha arra gondolok, hogy a legtöbb embert szintén rá lehet nevelni arra, hogy minden világnézetével ellenben elmenjen háborúba, és elkezdjen gyilkolni, akkor fordítva is lehetséges kell, hogy legyen. :) Csak gyilkolásra bírni nagyon egyszerű és nyilvánvaló ("megöllek, ha nem ölöd meg"), addig "visszanevelni" ebből az állapotból koránt sem nyilvánvaló, de azt hiszem, talán lehetséges, és ha nem is valószínű, hogy gyakran sikerrel végződne, mindenképp meg kell próbálni, a pozitív gondolkodás szellemében. Az embernek a végsőkig kell harcolnia, ilyen, úgymond szellemi téren is.

Már csak azért is, mert a mi agyunk finomabb és bonyolultabb egyensúlyozásra képes, mint az állatoké.

Ahogy el tudunk készíteni egy eszközt, annyi erővel a gyilkolási kényszer is megkerülhető.

*:Ezzel kapcsolatban persze mindig fel lehet hozni olyan érveket, hogy egy mindenható istennel szemben ezek nem érvek, hiszen nem látom akadályát, hogy egy "mindenható" Kr. u. 871-"ben" is teremthette olyanra a világot, mintha az előtti állapotok "korábban" léteztek volna... Nem akarok vallási vagy világnézeti vitába keveredni, de erre mintha kevesen gondolnának. Azt akarom csak mondani, hogy az emberi felfogás elég viszonylagos... Ha el akarunk hinni valamit, legyen az a hideg logika vagy Isten, akkor megindokoljuk magunknak valamennyire, utána egyszerűen elhisszük... de ez nem jelenti azt, hogy tényleg úgy van. Igazából ezt nem is nagyon lehet megtudni, inkább az az érdekes, hogy mit kezd az ember magával meg a világgal...

Először olyan embernek kell lenned aki képes gilkoli, és utána nem lebukni.

másodszor embereket kell szerezni, hogy el tudd végezni a melót.