Hogyan lehet valakit annyira megbántani, hogy megváltozzon?
csak mert van egy osztálytársam aki nagyon fontosnak érzi magát és folyamatosan árt nekem amiben csak tud, és 1, már úgy bosszút állnék rajta. 2, meg kéne változnia, mert így tényleg nem sokra fog menni az életben :// szal részben az ő érdekében is.
szeretnék akkora fájdalmat okozni neki, hogy magába tekintsen és rájöjjön, hogy nem csak ő van a világon.
részben magamat akarom "kielégíteni" ezzel és úgy, hogy ő neki is hasznára váljon, hogy többre vigye az életben.
Az első, amit észben kell tartanod: a bosszú sosem jelent elégtételt, hiába is tűnik annak.
Ha eleged van az illetőből, egyszerűen kerüld el, ne szólj hozzá, ne nézz rá, ne közelítsd meg, ne adj lehetőséget, hogy fogást találhasson rajtad, és használd fel ellene a saját fegyverét (nem tudom, milyen módszerrel árt neked, szembe, vagy a hátad mögött, ha szembe, akkor akár a szemébe is mondhatod a véleményed, mert egyenes, ha a hátad mögött, akkor kerüld meg, ezt ezerféleképpen megvalósíthatod).
Megváltoztatni ne akard, vagy észbe kap idővel, vagy nem, ez már nem a te dolgod, ő meg úgy cseszi el az életét, ahogy akarja.
én teljesen megváltoztam tavaly óta (elsőnek) mindenkivel jóban vagyok, nincsenek ellenségeim és sokmindent tolerálok.
ellenben egy évvel ezelőtt, majdnem mindenkivel a környezetemben rosszban voltam, nagyon kevés dolgot toleráltam és a közösség mindig kitaszított.
ez a gyerek folyamatosan árt nekem lelkileg és mindig bocsánatot kértem azért hogy jóba legyünk, de nem nekem kellett volna bocsánatot kérnem. és multhéten olyat írt nekem hogy elterveztem, hogy nekem lehet, hogy ez a küldetésem, hogy őt megváltoztassam. vagy valami hasonló.. lényeg hogy nagyon fájt amit eddig művelt velem és én már nem tudok a szájaízére változni csak egy csettintésre, és nem fogom azt elfogadni, hogy egoista, folyamatosan szexről beszél, mások vallását befolyásolja, politizál stb. mindezt 15 évesen.
mindenhol ottvan és osztja az észt, és akikkel én beszélnék azokat mind lepattintja rólam, hátam mögött is beszél stb.
vallásomat folyamatosan gúnyolja és szídja.
Hidd el semmire nem mész azzal ha most bosszúhadjáratot indítasz! Én főiskolás vagyok és most van egy olyan csoporttársam aki mindenáron kiakar csinálni lelkileg, le akar alázni, égetni mások előtt, csupán azért mert jobbak az eredményeim, talán kicsit könnyebben is veszem az akadályokat mint ő. Az ilyeneknek az fáj legjobban, ha rájönnek, hogy nem tudnak bántani, mert lepereg rólad minden! Kerüld, ne szólj hozzá, ha okoskodni kezd vegyél egy nagy levegőt számolj el ötig, és állj odébb... Én pl egyedül önvédelemből szoktam ehhez a sráchoz szólni, amikor valamivel nagyon le akar alázni. Szerencsére olyannyira gyerekes módon műveli ezt, hogy hamar "rátudom
beszélni", hogy jobb ha csöndben marad! :)
Legyél te az okosabb, ne süllyedj le a szintjére, hidd el sokkal jobb nézni ahogy szenved attól, hogy nem érdekel téged bármit is csinál, mintha bosszút állnál! Ezen felül amilyen az adjon isten olyan a fogadj isten, egyszer minden visszaüt! Ne akarj másoknak ennyire rosszat, mert egyszer még nagyon megütöd a bokád!
Az akarat es az akaratero nagyon fontos tenyezok a valtozasban. Ha valaki nem akar megvaltozni, akarod te akarhogy valtoztatni, nem fog menni. Egyebkent nincs jogod azt akarni, hogy olyan legyen, amilyennek te akarod. Lehet, hogy neked van azzal problemad, hogy nem tudod ot ugy elfogadni, ahogy van. Ha pedig tenyleg rossz ember, akkor nem megvaltoztatni kell, hanem kerulni. Ha megserted, azzal annyit fogsz elerni, hogy megharagszik. Szerinted ha neked valaki beszolna, hogy fekete taskat hordj csak, ha fekete nadragot veszel fel vagy beszolna, hogy miert vagy mogorva, te valtoznal? Megsertodnel.
Majd az elet kesobb azt elrendezi, hogy rajojjon, nemcsak o van a vilagon. De lehet, hogy tudja, csak te tartod ot bekepzeltnek a te szemszogodbol. Semmifelekepp nem a te kuldetesed idegen emberek sajat kepedre formalasa. Ez olyan dologba avatkozas, amihez nincs kozod. Nemcsak az lehet a jo egyebkent sem, amit te annak gondolsz. O mas, ha neki igy jo, neked miert faj ez? Akivel nem illesz ossze, azzal nem kell baratkozni. Ennyire egyszeru.
Miért? Talán nem ez a küldetésed, hogy megváltoztasd? Netán szerelmes vagy belé, vagy mi a szösz? Mert ha nem, akkor ne fájjon már az neked, hogy ő mit csinál semmi közöd hozzá! Na de hogy otthon a magánéletében, na ahhoz meg pláne nincs közöd! Politizál?, mások vallását befolyásolja nem a te dolgod ezzel foglalkozni majd a szülők megnevelik. Tehát ilyet semmiképp ne csinálj, hogy megpróbálod megváltoztatni a saját énképedre, mert azzal beleszólsz más szülő nevelési szokásaiba, vagy stílusába, ami így már nem biztos, hogy jó fényt vetne rád nézve.
Ez az ő élete, és a saját életét mindenki úgy cseszi el, ahogy akarja, és abba senkinek nincs beleszólása.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!