2011 az önkéntesség éve. Mit gondoltok erről?
Szerintem az a legegyszerűbb ha keresel egy alapítványt,ami ilyesmivel foglalkozik.Jelentkezel, és amelyik osztályon vagy kórházban van még hely, oda szívesen várnak. Hozzánk például elég sokan jelentkeznek mostanában,szóval mondom, egyre népszerűbb az önkéntesség.Én eredetileg onkológián és neurológián voltam, de nem volt a suli és egyéb teendők (pl.munka) mellett időm mindkettőre, szóval már csak a neurológiára tudok menni,hetente egyszer.
az első
Én végeztem már önkéntes munkát, illetve végzek is, ha a vörös kereszt hív, hogy valamiben szükségük van rám! Ezen felül viszont sajna itt helyben nincs lehetőség semmire, pedig szívesen elmennék én is legalább hetente egyszer idősek otthonába, gyerekotthonba, kórházba vagy bárhova, csak beszélgetni, bármiben segíteni ilyesmik. Fősuli mellett sajna több időm nem valószínű hogy lenne anélkül hogy a tanulás rovására menne, de ennyit nagyon szívesen!
Az önkéntes helyek nálunk sajna többnyire beteltek, nem igen van szükség rájuk, vagy csak még ők sem jöttek rá, hogy jó dolog ez!
Kötelezővé énsem tenném, vannak olyan emberek, akiknek jobb ha inkább nem mennek ember közelébe! Pl középiskolában is hülyeségnek tartom! Én már akkor is vállaltam önkéntes melót, de emlékszem hogy a fél osztály rajtam röhögött mekkora hülye vagyok. Az ilyenek inkább ne foglalkozzanak idősekkel, betegekkel, sérült emberekkel csak azért mert kötelező!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!