A munkába állás! Hogyan éltétek meg?

Mivel gyakorltilag 13 éves koromtól dolgozok,igy nem volt nehéz beleszokni.

Tizenévesen szülőkkel bedolgozást csináltam,nyáron 12 órában nyomdának dolgoztam (igaz nem legálisan) hogy megvehessem a szgépem,utánaéven a jogsiért dolgoztam.

18éves koromtól egyetem mellett diákmunka,nappali műszaki karon való tanulás mellett havi 100-120 óra meló

Most rendes 8 órás meló mellett levelező másoddiploma

Beilleszkedni sose volt gond sehova

23/N

Nem volt késői váltás, mert nem hivatalosan már 14 éves korom óta dolgoztam mindenféle helyen. Nem váltásként éltem meg, inkább természetes dologként. Elmentem gimibe, és abban az évben már munkát is vállaltam a közeli vegyesboltban. A szüleim mindig arra tanítottak, hogy legyek önálló, és ne féljek a nehézségektől, mert a tapasztalat csak erősebbé tesz.

Meg tudom érteni, ha valaki nehezen alkalmazkodik a munkaerőpiachoz, ha csak 25 évesen kerül bele. Az iskola és a munkahely két külön dolog, egészen más a felelősség súlya is.

A többi a munkahelyen múlik: milyen a főnök, milyenek a kollégák, milyen a munka. Nekem a legelső jó volt, mert ismerősökkel dolgoztam, nem hajtottak agyon, és még pénzt is kerestem. Utána jöttek borzalmasak is, szemét kollégákkal, szemét főnökkel. Tényleg edzettebbé tett, ma már tudom, hogy ha valahol ennyire rosszak a körülmények, akkor el kell menni, még ha nehéz is. Nincs is annál lélekölőbb, mint egy pocsék munkahelyre bejárni minden nap.

1.munkahelyem 1.hetében melo után mindig sírógörcsöt kaptam, bénának, ügyetlennek éreztem magam. Aztán minél jobban megismertem a kollégáimat, minél több tapasztalatot szereztem, annál jobban éreztem ott magam. 1év után azért volt minden nap sírógörcsöm, mert megszűnt a munkahelyem és el kellett onnan menni, elszakadni a kollégáktól. Aztán voltam besegítő 1hivatalban, na ott nagyon sz*r volt, csicskaként kezeltek, ott nem lett jobb 1hét, 1hónap, 3hónap után sem. Többé soha nem szeretnék irodában dolgozni, inkább elmennék kőművesnek :D, de tényleg!

Azt mondanám, hogy 60%-ban a már ott dolgozóktól függ és 40%-ban tőled, hogy mennyire fogod magad jól érezni a munkahelyeden, hiszen az attól is függ, hogy alkalmazkodó típus vagy-e, bár néha az nem oszt nem szoroz!

Én sem dolgoztam semmit az egyetem elvégzéséig!

Nekem nem volt nehéz átállni, mert ennyi év tanulás után már szerettem volna váltani, ráadásul a munka olyan szempontból jobb, hogy ha vége a munkaidőnek, akkor nem kell vele otthon foglalkozni. (legalábbis a napok többségében)

Pénzt keresni is szerettem volna már.

Az egyetlen negatívum, hogy nem lehet többé lógni a suliból, muszáj dolgozni és gazdálkodni a szabadnapokkal.

Egyrészt ez nagyon munkahely (meg persze személyiség) függő...

De szerintem általában nem a beilleszkedéssel és a kezdéssel van a gond... hanem azzal mikor 1-2 hónap, év után rádöbbensz, hogy ez mostmár tényleg így lesz amíg élsz.

Reggel felkelsz, bemész, dolgozol, hazamész... persze egy normális meló mellett, ami kielégít és élvezed, ott ez az érzés is elviselhető, de tapasztalataim alapján azért egy kicsit mindenkin előjön ez előbb-utóbb.

Én 23 évesen álltam munkába, a diploma után, előtte nem dolgoztam, csak tanultam.

A beilleszkedés szerintem nagyban függ a kollégáktól, de a te alkalmazkodóképességedtől is. Nekem az volt nehéz, hogy nemcsak munkába álltam, hanem egy ismeretlen városba költöztem, ahol előtte kb. kétszer jártam életemben (egyszer az állásinterjún), de így is azt mondtam kb. 3 hónap után, hogy megérte.

Nekem csak az okozott problémát, hogy meg kellett tanulni máshogy beosztani az időmet, a munka utánra, délutánra vagy estére áttenni azokat a programokat vagy teendőket, amik addig belefértek az órák közötti szünetekbe.

Az első munkahelyi napom kicsit ijesztő volt, mert az egyik főnököm azt mondta (és mint később kiderült, komolyan is gondolta): "Bedobjuk a mélyvízbe, aztán vagy úszik, vagy megfullad, más lehetőség nincs!" Hozzáteszem: megtanultam úszni :)