Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Egyéb kérdések » Mit javasoltok, ha ilyen az...

Mit javasoltok, ha ilyen az osztálytársam? (Elég hosszú)

Figyelt kérdés
9.es lány vagyok. van egy osztálytársam, egy elég túlsúlyos (roma) lány, aki depressziós és személyiségzavaros. Vagdossa az ereit, hangoztatja, hogy meg akar halni, büszkélkedik azzal, hogy begyógyszerezte magát és ivott rá bort, ilyesmik. Téli szünet előtt is úgy jött utolsó nap iskolába, hogy a bal kézfején a hüvejk és a mutató ujja közti részen megszurkálta magát tűvel és bedugott a bőre alá egy kis fém darabot, amitől teljesen begyulladt és most is hiányzik az iskolából, mert a héten szedik ki a fém darabkát a kezéből, de ő ezzel is csak dicsekedett. Voltunk 2 napos osztálykiránduláson, ahol én és egy másik lány kinéztünk magunknak egy francia ágyat, hogy mi majd ott alszunk és a furcsa csaj is velünk akart aludni, de megmondtuk neki, hogy nem férünk el (mert ugye nagyon túlsúlyos,de ezt nem mondtuk) erre kiment cigizni meg sírni az udvarra és látszott rajta, hogy majd szét robban és azt mondta, hogy szétveri a csajt, aki velem akar aludni. Hozzá teszem, hogy én nem közösítem ki ezt a lányt annyira, mint a többiek, ezért a barátnőjének tart. Szóval ekkor a lányok annyira megijedtek, hogy sírva fakadtak páran és szóltunk az osztályfőnökünknek, aki egy tőlünk elég messze lévő házban volt a maradék 10-15 diákkal, akik nem velünk lányokkal aludtak. Ő csak annyit mondott, hogy akkor a lány aludjon ott abban a házban, ahol ő alszik. Éjfél körül mi lányok olyan 10en + 2 fiú visszamentünk a másik házba és jött velünk ez a csaj is...mi ott eléggé berúgtunk ő pedig kidobta az antidepresszáns meg egyéb gyógyszereit a kerítésen mondván, hogy ő 2 napja úgysem szedi a gyógyszereit, mert aznap inni akar velünk. Megmondtuk neki, hogy max 2 feles pohárral igyon valamiből, mert nem akarunk balhét. Végül nem is lett semmi, de szegény lányok tényleg megijedtek tőle és szerintem is nagyon furcsa. A legdurvább, hogy az anyja veszi neki dobozra a cigit és szinte minden rossz jegyet elnéz neki, és most kapaszkodjatok egyszer összeveszett az anyjával amikor valahova gyalog mentek és visszafordult és valami üvegszilánkokkal felvágdosta magát a lábán meg a karján. kérdeztem, hogy az anyja erre mit szólt?? aztmondja mit tudott volna szólni, semmit. pszichológushoz jár, de szerintem nem használ neki semmit. nem valamilyen kisegítő iskolába vagy iylesmibe kéne neki járni? mert szerintem elég durva amiket csinál és a milyenk nem éppen egy legalja gimnázium, ahova ilyen gyerekek járnak. nem mintha lenézném, de kicsit ijesztő..
2011. jan. 7. 04:00
1 2
 11/12 anonim ***** válasza:
80%

Csak annyit szólnék hozzá, hogy anno, mikor ennyi idős voltam, mint te, volt egy szóról szóra ugyanilyen eset nálunk is (csak ott a csaj nem volt túlsúlyos, épp ellenkezőleg nagyon jól nézett ki), de ugyanilyen problémái voltak! Valóban nem jutott el velünk érettségiig (később ugyan leérettségizett)

A helyzetet nem jól látod, a kisegítő iskola nem erre való! a 85-ös nagyon jól leírta, hogy milyen lehetőségek vannak. Annyit tennék még hozzá, hogy a gyógyszeres kezelés sem a legjobb, mert az antidepresszánsok felerősítik az öngyilkossági hajlamot (ez nem vicc)!

A legjobb megoldás egy értelmes pszichológus, mert a mostani nem lehet valami nagy szakértő, ha gyakorlatilag figyelmen kívül hagyja a csaj "tüneteit". De a környezetváltozás is óriási segítség lehet ilyenkor! (az én volt oszt.társamnál is ez segített a legjobban, bár még mindig vannak zűrös dolgai, de ez most mindegy).

A lényeg, hogy ha maga nem akar meggyógyulni, akkor elég nehéz lesz, idővel amúgy ki is nőheti ezt, bár erre csekély az esély! A legrosszabb pedig az, hogy tényleg sikerül neki az öngyilkosság.

21/F

2011. jan. 7. 07:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/12 A kérdező kommentje:
igen és szerintem otthon lehet valami probléma szerintem elég zűrös a családi élete márcsak ezért is amit csinál és még ki tudja mi áll a háttérben..szóval túl sokat segíteni nem tudok sajnos rajta:S
2011. jan. 7. 07:23
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!