Mibol fakad ez a nagy "Japan-orulet" mostansag?

Persze, a Nils Holgersson anime mi...XD Igaz, hogy egy svédeknek készült, eredetileg a földrajztanulást elősegítő mese lett volna, no de sebaj. És az sem, hogy előbb könyv formátumban létezett ugyebár, majd rajzfilmet készítettek belőle.

Ja és az sem érdekes, hogy animének csupán a japánok elb*szott rajzfilmjeit nevezzük, melyek mindegyikében túlárad az érzelem és legalább 1 részben egyszer fejhangon visítanak avagy üvöltenek a karakterek. Fontos az is, hogy ez japánul legyen, mert az amerikai utánzatok elég szánalmatosak.

Egyébként szerintem elég ellenmondásos az animék vicces-érzelmileg túlfűtött világa, a szigorú-"hideg", szabályos japán társadalomhoz képest.

"Azért ilyet erős kijelenti, mert ez olyan, mintha azt mondanád, hogy utálod az összes amerikai képregényt és rajzfilmet."

Már miért erős ilyet kijelenteni? Egy japán rajzfilm nem tetszett még. Mellesleg képregényeket sem olvasok, pláne nem amerikait.

"Persze, a Nils Holgersson anime mi...XD Igaz, hogy egy svédeknek készült, eredetileg a földrajztanulást elősegítő mese lett volna, no de sebaj. És az sem, hogy előbb könyv formátumban létezett ugyebár, majd rajzfilmet készítettek belőle."

Ezt nem igazán értem, hogy itt mit akarsz írni. Svéd-japán koprodukció, vagyis svéd volt az írónő és japán stúdióban rajzolták japán animátorok, vagyis anime. (mert japánok rajzolták)

anime=animation (animáció), csak a japánok nem tudják kimondani.

Én amúgy olvastam a könyvet is, és nagyon tetszett.

"melyek mindegyikében túlárad az érzelem és legalább 1 részben egyszer fejhangon visítanak avagy üvöltenek a karakterek."

Ez sem igaz. Tény, hogy vannak ilyen rajzfilmek is, ezekből van jó sok, ez a tömegtermék. Az a fajta japán animáció, amiért ezrek rajonganak, és ők is úgy visítoznak, mint a szereplők, de nem csak ilyen van.

Ajánlom tanulmányozásra:

Earth Girl Arjuna

Szentjánosbogarak sírja

Ghost in the Shell

Kigeki

Digital Juice

Inaka Isha

Az anime nem egyszerűen animáció. Tény, hogy ennek a japános "kiejtése", de ez ma már külön műfajt jelöl, ilyen értelemben, hiába gyártották japánok a rajzfilmet, nem minősül animének, mert nem tartalmazza az anime jellegzetességeit.

Egyébként különösebben nem érdekel, mit ajánlasz tanulmányozásra (már ha ezt is nekem címezted), mert nem érdeklődöm az animék után, és (lassan) vizsgaidőszakban egyébként is van jobb dolgom.

Szerintem is ez az anime/manga miatt van. Én nagyon szeretem az ázsiai kultúrákat, mondjuk engem leginkább a koreai érdekel.

Én szeretem az animéket, szoktam nézni párat, és japán zenét is hallgatok és igen, szerintem helyesek a "nőnek öltözött" énekesek. (Visual Kei egyébként...)

Nekem kiskoromban az anyukám olvasott haikukat, mert ő is szereti a japán kultúrát, sőt, ő még a nyelvet is tanulta.

Az animékre visszatérve, én nem bánom, hogy annyira kimutatják az érzelmeiket, én bírom őket, de nem csak ilyen animék léteznek. Én például nem Disney rajzfilmeken nőttem fel, hanem a Studi Ghibli által készítetteken. A kedvenc mesém a Mononoke Hime volt, néha most is megnézem, neked is ajánlom meg még a többi filmet ugyanezektől a készítőktől. Szerintem picit azért megváltoztatná a véleményed.

A kawai egyébként egy japán szó, és kb. azt jelenti, hogy cuki, aranyos.

Engem ebben az egészben csak az zavar, amikor azt hiszik az emberek, hogy azért mert megnéztek egy-két animét, ismernek pár japán szót, ESETLEG pár írásjelet (amit általában nem szoktak), meg ettek egyszer sushit, akkor máris mindent tudnak japánról. Meg, hogy fölvesznek egy japán nevet (pl. nagyooon sokszor láttam a Sakurát), és aztán azzal irogatnak, pedig azt se tudják, mit jelent. Meg azért a kultúrájukat sem ártana megismerni, szokásokat meg hasonlókat, pl. a tradicionális zenéjük is nagyon szép.

Egyébként szerintem jó, hogy van egy álmuk, és én is biztosan kimennék japánba, ha lenne lehetőségem, csak szerintem meg kell ismerniük azért valamennyire japánt, mielött odamennének, nehogy koppanjanak a végén.

Nekem is volt tudatlan időszakom, amikor az animék alapján próbáltam megítélni Japánt. Azóta elolvastam pár könyvet, elkezdtem az irodalmával, hagyományaival, zenéivel, ünnepeivel foglalkozni. Szívesen hallgatom a koton játszott dallamokat, pár japán kiállításon megjelentem, japán papírművészetről szóló előadáson voltam. Nekem Japán már nem ugyanazt jelenti, mint azoknak a kamaszoknak, akik megnéznek három sorozatot, és Kagome-channak nevezik magukat. Ezen már túl vagyok. Most kezdtem el beleásni magam az építészetük történetébe, a síkábrázolásukról olvastam pár érdekességet, és olyan könyveket vagy blogokat lapozok, amik a valódi japán életet mutatják be. Nem tudok japánul, csak keveset. Nem tudok húsz kanjinál többet, és annak egy része is csak passzív tudás. Viszont nyitott vagyok, és számomra nem áll meg ott a világ, hogy Harajuku, j-rock vagy parapara.

Egyszer kimennék Japánba, megnézném Tokyot, Kyotot, Osakát. Elmennék egy fürdőbe, megnézném, milyen a vidéki élet. De lakni, nem laknék ott. Vagy nem tudom. Talán.