Bejönnek nektek a cigány lányok/nők eltérve attól hogy hogyan viselkednek?
Nem a putris fajtára gondolok hanem akik nagyon elegánsak hosszú a hajuk. Tehát oláh cigány lányok.
Most térjetek el ezektől a sztereotípiáktól meg rasszista megnyilvánulásoktól. Szerintem nagyon szépek fiatal korukban, olyan jól öltözöttek (nem mind). A szemük is olyan szép nagy igéző. Sokkal szebbek mint a magyar lányok szerintem. A cigány lányok igazi nőként viselkednek semmi felé képpen nem gyerekesek. Persze vannak kivételek vannak buta cigányok is de most nem azokra gondolok. Sőt a férfi még rá is szól a nőre ha erősödik vagy szájal valakivel.
De most tényleg a válaszokat úgy várom hogy mindenféle rasszizmus nélkül, a kinézetük tetszik-e.
Sokkal jobban adnak magukra mint a magyar nők. (nem mind)
Egyébként azt hiszik a magyarok hogy az összes cigány barna de ez egyáltalán nem így van!! Ugyanis az oláh cigányok fehérek, csak szinte mind szolizik. És nem az összes cigány Indiából jött csak egy részük.
Ugyan is több csoport van náluk is de 2 fő csoport van a romungrók és az oláh cigányok
A romungrók ők nem beszélik a nyelvet ők az el magyarosodott cigányok. Ők jöttek be Magyarországra legelsőnek. Ők semmi féle szokást nem tartanak, magyarként élik az életüket.
Az oláh cigányok pedig Erdélyből és Romániából jöttek át viszont ők a legutolsók voltak akik jöttek. Azért is fehérek mert Erdély és Románia területéről jöttek. Ők nagyon is tartják a hagyományokat, a hajukat nem vágajtják le, szinte mindig szoknyában járnak. Még az idős asszonyoknak is hosszú a hajuk.
Szerintem nagyon szép a cigány kultúra mert milyen rég vándoroltak be Magyarországra és mennyire meg tudták tartani a szokásaikat. Pl ott a kendőzés,szöktetés, virrasztás. Most eltérve attól hogy milyenek!!!
Ilyesmi cigány lányokra gondolok: [link]
Csak a nőket nézzétek szerintem a fiatalok csinosan, szépek
Úgy mint bármelyik népcsoportban vannak szebbek és csúnyábbak. Így van ez a cigányokkal is de ez értelemszerűen szubjektív kinek mi szép.
Viszont ilyen hülyeségeket ne írj: "Sokkal jobban adnak magukra mint a magyar nők. (nem mind)" Mert ez nem igaz.
Panszex giliszta vagyok, es tudom hogy csak a nokrol szolt a kerdes de en mindketto nemrol kifejtenem a velemnyem. Alapvetoen inkabb a szemelyisegre megyek, de most itt a kulsorol kerdezzem szoval azt mondom el.
Igen, vannak szexi cigany nok, de nehanyan nem jonnek be annyira nekem. Ja csak a dagadtabb, testesebb cigany nokrol beszelunk akkor ott is van olyan aki szebb, es…van olyan aki nem.
Cigany ferfiaknal is korulbelul ugyanez a helyzet, van aki nagyon jokepu (a Varadiek uristen>_<!!), viszont van aki szubjektiv velemenyem szerint nem annyira.
Ha igenyes a kinyezete es nem nez ki ugy mint aki most jott ki az arokbol, annak ellenere hogy van lehetosege magan valtoztatni akkor nekem bejon.
Tehat konkluzio:
Vannak olyan ciganyok akik szepek, es vannak olyanok mint nem.
Ja es nem szebbek sem rondabbak barmelyik mas rassznal! xx
19
Ez ám a bölcsesség. Amúgy én bírom a domináns kis vadmacskákat, és abban bizony a cigány csajok 99%-ban tuti felülmúlják a magyar lányokat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!