Az ókorban a rómaiak ápoltabbak voltak a közel-keleti képekhez képest?
Elég ismert a római fürdőkultúra, hisz sokfelé maradtak ilyen emlékek Európában többek közt nálunk is. Az is szembetűnő filmeken, hogy a zsidók és az egyéb sémi népek mindig szakállasak, míg a rómaiak általában borotvált arcúak. A római szobrok is többnyire arcszőrzet nélküliek.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a zsidóknak és az araboknak valószínűleg nem is volt annyi lehetőségük fürdeni, hisz nagyon száraz térségben éltek.
#5: De nem az Arab-félsziget, hanem Egyiptom, a levantei térség, Mezopotámia és Perzsia. Az Arab-félsziget teljesen más utat járt be mint az úgynevezett Termékeny Félhold.
Amikor az első mezopotámiai és egyiptomi államalakulatok létre jöttek az arabok tipikus nomád beduinok voltak, ez tény. Amikor épp arra jártak és meglátták a zikkuratokat rácsodálkozhattak a csordáik mellől. Ha megnézed az ókori közel-kelet nagy birodalmai is következetesen kihagyták terjeszkedéseikből az Arab-félsziget sivatagos területeit, egyrészt mert megakadtak a kietlen vidéken, másrészt mert kevés volt ott a számukra értékes terület és ami onnan kellett azt kereskedelemmel is betudták szerezni.
Később az araboknak is lettek városaik a kereskedelmi utak mentén, illetve a csapadékosabb déli vidékeken kisebb államok is kialakultak. Lásd: a Jemen területén fekvő Sábai és Hadramuti királyságok. De nagyrészük továbbra is nomád pásztor maradt, még a rómaiak idejében is. Azután a kora középkorban éghajlat változás történt: Európában drasztikus lehűlés jött, az araboknál viszont mérsékeltebb és csapadékosabb lett az éghajlat. Innentől kezdett az arabok jelentősége növekedni, és a következő lépés a történetükben az iszlám kialakulása volt.
Egyáltalán nem szándékoztam minősíteni az arabokat. Szerintem kimondottan érdekes a korai történetük amiben egy szélsőségeket jól tűrő, elszigetelt népcsoport kooperált a környező fejlett civilizációkkal és végül dominanciára is szert tettek a térségben. Egyszerűen csak tényeket írtam le...
"A közel kelet a civilizáció, társadalom és oktatás bölcsője"
Ezt szeretik hirdetni egyes onnan származó egyedek, igen...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!