Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Egyéb kérdések » Hogy álljak ki jobban magamért?

Hogy álljak ki jobban magamért?

Figyelt kérdés

Alapvetően nagyon szeretem az embereket, épp ezért gyakran problémáim vannak azzal, hogy álljak ki magamért.

Nehezen tudok nemet mondani, leszidni valakit, vagy például megmondani valakinek, hogy valamit rosszul tesz vagy esetleg hogy nem jön be nekem. Emiatt azonban gyakran vállalok fel olyan dolgokat, amiket valójában nem akarok és nem is tesznek jót nekem.

Régen főleg abból eredt a probléma, hogy attól tartottam, mások kevésbé fognak szeretni,ha nem teszek a kedvük szerint. Mára megértettem magammal, hogy ez nem igaz, így az önálló vélemény kinyilatkoztatása vagy saját gondolatok megvédése többnyire megy, de még mindig fennáll az, hogy egyszerűen nem tudok kiállni azért, amit szeretnék, mert attól tartok, hogy megbántok másokat.

Nem akarok senkik lelkébe taposni, nem akarok fájdalmat okozni olyanoknak, akiket szeretek - de tudom, hogy ez így nem jó se nekik, se nekem.

Hogyan változtathatnék ezen?


2010. szept. 3. 20:12
 1/3 anonim ***** válasza:

Énis ilyen voltam évekig.Nekem a középislolai csendes terror és egy zsarnok férfi illetve anyukám rossz nevelése váltotta ki.Középsuli előtt magabiztosabb voltam.Sose tudtam önmagam lenni mert ha az voltam annak mindíg következménye volt.Ha visszaszövegeltem akkor megvertek na de gyerekek azok külön világ.

Végső megoldást az ideális társ,a gyermekeim és jóbarátok adták.

Erre a legjobb módszer pozitív környezet pozitív hatásai ami évekig fönnál és akkor ezek a pozitív élmények bevésődnek .Ahhoz,hogy valaki megtudja védeni magát ahhoz kell :1.önelfogadás

2.pozitív énkép

3.önértékelés

4.önbizalom

Ha ezek megvannak akkor nincs az az Isten aki megtudna bántani és nincs szükség arra,hogy kiáljál magadért ha meg mégis akkor az már könnyen megy.

Az ilyesmi nem egyik napról a másikra alakul ki hanem évek kellenek.Anyósom fiatal korába csendes volt és 40-50 fele arogánsabb lett.

Hatékony az asszertív kommunikáció elsajátítása.

2010. szept. 4. 18:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:

Nemet mondani azt megkel tanulni de nemfog egyik napról a másikra menni mert nekem sem ment.Amióta függetlenítettem magam a szülőktől és megtaláltam életem párját akkor kezdtem kicsit határozottabb fokozatosan.

Még anno nekem is voltak gubancok abból,hogy nemtudtam nemet mondani.Volt mikor csk azért jöttem össze egy pasival mert nagyon rámenős volt és nemtudtam nemet mondani persze nemis tartott sokáig a dolog .Olyan is volt egy ismerkedés során megfogta a pasi a kezem és nem mertem azt mondani,hogy nem .Testbeszéddel próbáltam kifejezni a nemet de nemvette a lapot.Természetesen nem lett belőle semmi.Még sexre is került már sor számomra nemkívánatos személlyel de ilyet ne tegyen senki és tanuljon a leírtakból!!!!!!!

2010. szept. 5. 11:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 A kérdező kommentje:

Köszönöm a hasznos válaszokat!

Próbáltam egyik napról a másikra megváltozni, de én is rájöttem, hogy ez lehetetlen. Régebben, ha valamit már nagyon nem akartam, inkább hazudtam, hogy más dolgom van, amiből azért nem sok jó sült ki, mert bármikor ott volt a lebukás veszélye és a lelkiismeret-furdalás az akaratgyengeségem miatt.

Ezt mára jobbára levetkőztem, és próbálom kiépíteni az önbizalmam :)

2010. szept. 5. 17:14

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!