Miért van az, hogy ha valami rossz arra még rá tudunk licitálni, hogy nekem még rosszabb?

Ez így megy M.országon, és ez tényleg szörnyű!

Két ember leáll beszélgetni, második mondatban már egymás panaszáradatát űberelik felül!

Van, akinek ez a "hobbija". Istenem, legyen tőle boldogabb.

Csak az is szánalmas, ha valaki tényleg a normál átlag életére kezd el panaszkodni, amikor nála sokkal rosszabb körülmények között élők is vannak, az ilyeneket néha nem árt felrázni, hogy "hé, ember, ébredj, nem élsz te olyan rosszul, a rosszabbul élők nem panaszkodnak annyit..."

Pl. bírom, akik annyira imádják mondogatni, hogy "megint a munkanélkülieknek lett jobb, mert a segély..." - hát élne csak úgy, visszasírná a stabil, hosszú távú (talán nem milliós keresetet biztosító, de legalább normál bérű) munkahelyét.

De az is igaz, hogy mindenkinek a saját problémája a legnagyobb, és azzal kell megbírkóznia.

ennek oka éppúgy lehet a pénztelenség, mint a "jólét"

Sajnos ez az önsajnálat egyre gyakoribb. Nem a problémáikból keresik a kiutat, hanem inkább egymásnak panaszkodnak a betegségeikről, anyagi helyzetükről. Azt várják a másiktól, hogy mikor mondja ki: Ó te szegény de sajnállak, tényleg rosszabb a helyzeted mint az enyém.

Csak ezt a mondatot sosem hallják a másiktól, ugyanis neki mindig nagyobb a gondja...