Van itt olyan aki hívő de nem jár kozossegbe?

Párom. Meghatározatlan keresztény.

Isten vele él és szeret mindenkit. Nem kell se bálvány, se templom, se közösség, hogy elérje őt. Isten ezek nélkül is meghallja az imáit.

Református 40

Nem találtam olyan közösséget a lakókörnyezetemben, ahol úgy érezném a lelkész beszéde után, hogy lelkiekben gazdagabb lettem tőle és ahol jól érezném magam.

Most, hogy covid van, "jó", mert találtam olyan lelkészt, aki fantasztikusan lélekhez szólóan prédikál és van is közvetítés minden héten. De sokkal messzebb van annál, semhogy el lehessen menni rendszeresen meghallgatni, ha már vége lesz ennek az "online világnak".

25 vagyok, katolikus környezetben nőttem fel. Vasárnap és ünnepnapokon templomba jártunk, katolikus iskolába írattak, vallásos zongoratanárhoz jártam, egyházi kórusban énekeltem, cserkésztáborban és hittanos táborban nyaraltam. Még a háziorvosom is vallásos volt. Ennek ellenére, bár Istenben mindig is hittem és most is hiszek, soha nem éreztem igazán azt, hogy a katolikus vallás az én utam lenne. Úgy tűnt, inkább a külsőségekre teszik a hangsúlyt, teljesen fölösleges dolgokban korlátozzák az embereket, miközben a lényeg egyáltalán nem érdekli őket. A gimnáziumban például nem lehetett hármasnál jobb magatartás jegye annak, aki sminket viselt vagy festette a haját, és egy lány, akire suli után a kapuban várt a barátja és megcsókolta, igazgatói intőt kapott azzal az indokkal, hogy ezek utálatosak Isten szemében és rossz példát mutatnak az alsósoknak (nyolcosztályos gimi, 10-11 évesek a legkisebbek). Közben meg olyanok történtek, hogy pl. az egyik (aktív katolikus, rendszeresen templomba járó) tanárunk ránk fogta, hogy mi loptuk el a tankönyveit, és elég nagy botrány volt belőle, az osztályfőnök és az igazgató (aki egy pap volt) is bejöttek beszélni az osztállyal, és mondogatták, hogy adjuk vissza, senki se hitte el, hogy tényleg nem mi voltunk. Az adott tanár heteken át szívatott minket teljesíthetetlen mennyiségű házi feladattal és tanagyaggal, és mikor megkerültek a könyvek és kiderült, hogy ő hagyta véletlenül rossz szekrényben, akkor simán elcserélte az osztályunkat egy másik tanárral, hogy ne kelljen látnia minket többé, egy bocsánatkérésre se telt sem tőle, sem az ofőtől vagy az igazgatótól, és semmiféle következménye nem lett a dolognak, azóta is ott tanít, ha jól tudom. Szóval a gimnáziumban ilyen példák voltak előttem. Otthon pedig ott volt az apám, aki szintén nagy keresztény aktivista volt, de a legkisebb apróságért is üvöltött vagy megvert, és mindenkire nagyon durva szitokszavakat használt, akinek az életvitele vagy valami egyéb tulajdonsága akár csak egy kicsit is nem tetszett neki. Amíg ő élt, rendszeres volt otthon a zsidózás, b*zizás, niggerezés és minden egyéb. A másik dolog, amit nagyon nem éreztem Isten szavának, az a rendszeres érzelmi zsarolás és a fenyegetőzés, amiben részem volt, hogy ha kifestem a körmöm, ha felveszek egy nyári ruhát, ha megcsókolom a szerelmemet az iskolakapuban, ha ezt vagy azt csinálom, akkor Isten utálni fog és elkárhozok. Bármennyire is igyekeztem jó keresztény lenni, én ezekben a dolgokban soha nem tudtam meglátni Istent.

Felnőttként, miután elkerültem otthonról, lettek olyan ismerőseim és barátaim, akik más vallásúak vagy egyáltalán nem vallásosak, plusz rengeteget olvastam különféle világnézetű íróktól, valamint a Bibliát is jobban tanulmányoztam, többféle szövegelemzést is megnéztem a fontosabb bibliaidézetekről, és ennek hatására elég sok kérdés kialakult bennem a katolicizmussal és azzal kapcsolatban, ahogyan ők a Bibliát értelmezik. Azt is megtapasztaltam, hogy amik anno a gimnáziumban és otthon folytak, az teljesen általános dolog a katolikusok között, nagyon sokan közülük csak hangoztatni tudják, hogy szeretni és tisztelni kell a felebarátainkat és úgy kell bánnunk egymással, ahogy Jézussal is bánnánk, de közben a valóságban gyakori náluk egyes embercsoportok elítélése, kirekesztése, gyűlöletkeltés, erőszakoskodás, amit én egyáltalán nem érzek helyesnek azok alapján, amiket a Bibliáról és Jézusról tudok. Illetve nagyon sok ellentmondás és ködösítés is van a tanításaikban, amiket eddig még egyik pap sem tudott nekem elfogadhatóan megmagyarázni, akiknél rákérdeztem.

Egyelőre még nem találtam olyan vallást, amiről tényleg úgy érzem, hogy Isten ezt az utat szánta nekem. Szoktam keresztény témájú rendezvényekre menni, illetve bibliai témájú cikkeket, irodalmat olvasni, de érdekelnek teljesen más vallások is. Azt egészen biztosan tudom, hogy olyan módon szeretném szolgálni Istent, ami nem jár azzal, hogy bármilyen embercsoportot gyűlölnöm kell pusztán a létezésük miatt, vagy bárkit fenyegetnem kell azzal, hogy ha másképp él, mint én, akkor elkárhozik.

24 éves vagyok. Nem találok megfelelő közösséget. Nem elég spirituálisak.

Isten vallású vagyok.