Az érett középkor emberének miért nem okozott különösebb lelki megterhelést ha kiömlő vért, hulló végtagokat, kiontott beleket, kivégzéseket látott?

Valamivel magasabb volt az emberek ingerküszöbe, de ennek nem az volt az oka, hogy kevésbé lettek volna érzelmesek. Aki járt már középkori épületekben, látott már akkori freskót, vagy hallgatott akkori gregorián éneket láthatja, hogy valójában elég szenvedélyes emberek voltak, erős művészi érzékkel. Ugyanakkor el kell, hogy különítsük a társadalmi rétegeket ilyen szempontból, egy arisztokrata, egy jobbágy, vagy egy zsoldos lelki világa teljesen más volt.

Az ingerküszöbük azért volt magasabb, mert sokkal szervesebb részét képezte az életüknek a halál, mint a mai embereknek. Nem voltak olyan orvosi ellátások, mint manapság. Egy tüdőgyulladásba belehalhatott az ember. Egy elfertőződött seb az életébe kerülhetett. A szülésnél is sokkal nagyobb volt az elhalálozási esély. A gyerekek egy jó része nem élte meg a felnőtt kort olyan oltások hiányában, amik ma kiküszöbölik a gyermekbetegségeket. Ma a halál egy nagyon távoli dolognak tűnik. A középkori embernek a halál ott ólálkodott a sarkokon más és más formában. Ez az egyik oka annak, hogy a művészetet sokkal nagyobb beleéléssel gyakorolták, volt egy bizonyos alázat az emberekben, mert mindenük, ami volt szerte hullhatott. O Fortuna című vágensköltészet is erről szól.

"akkoriban senkit sem vágott pofán ha a szülei meghaltak szívrohamban"

A családtagok halála ugyanúgy megviselte az embereket. A gyásznak komoly szertartásai voltak. Volt olyan, aki hetekig koplalt, aki némaságot fogadott egy évig, stb... Úgyhogy azt nem mondanám, hogy nem érdekelte őket. Nem tudom, hogy hol van úgy előadva amúgy. A munkát persze hogy folytatták, muszáj volt nekik, külömben nekik is annyi volt. Nem létezett még életbiztosítás.

"háborúkban meg végignézték közelről a mészárlásokat."

Igen, fogyott is a bor rendesen. A katonák nem véletlenül voltak iszákosak, kellett valami, ami elnyomja a látottakat.

Összességében elmondható, hogy emberileg nem voltak annyira mások, csak alkalmazkodtak az akkori világhoz.

A gyermekhalandóság akkora volt, hogy az élve született csecsemők fele nem érte meg az egy évet és a felnőtt korig ezeknek is a fele sajnos elhalálozott átlagban, vagyis négy gyermekből egy élte meg a felnőtt kort, persze volt ahol mindegyik meghalt és olyan család is, ahol mindegyik élve maradt, de ez ritkaság volt. Sok gyermeket szültek, ez volt az ellenszer és nem vették annyira tragikusan.

'Isten korán magához vette', mondták és belenyugodtak, mint elkerülhetetlen eseménybe.

A vallásosság egyes korokban nagyon mélyen beleivódott a társadalomba és különféle egyházfők kidolgozták a kereszténység erőszak elméletét, például Szent Ágoston De Civitate Dei munkájában és más teológusok dolgozták ki, az igazságos és bűntelen háborúról az elméletet, ahol az egyén akkor is bűntelen, ha nem tud a bűnösségről, így az egyház is képessé vált háborút indítani, mert a felelősség annak vezetőire hárult és a lelke üdve megmentésének érdekében történő elítéléssel kialakulhatott az egyházi bíróság is, amely a világi törvénykezéshez és a szokásokhoz igazodva drasztikus ítéleteket hozott, holott a keresztény vallással elvileg ellentétes az ölés.

A gyakori háborús öldöklések sok embert nagyon elvadítottak, ezért a jogrendszer is kemény volt. Mivel a szokások megengedték a kínvallatást, továbbá a feudális törvények pallosjoggal ruházták fel egyes területek legfőbb bírájának kinevezett nemeseit, azok a tulajdonjog védelmében egyre drasztikusabb ítéleteket hoztak, így akár pitiáner vétségekért is könnyen kirótta a büntetőjog a halálbüntetést, de mégis kellett valami, amivel a fokozatokat megjeleníthették, így a kínszenvedés volt az, amivel súlyosbítani lehetett a büntetést.

Az egyház főleg a vallás érdekében rótt ki halálbüntetést, legfőképpen a máglyahalált, aminek megvolt az elmélete, de a világi bíróságok lényegében a római jogra alapozva hozták a drasztikus ítéleteket, azt erősen eltorzítva és elhagyva a rómaiak azon szokását, hogy a római polgár halálos ítélete azonnal automatikusan száműzetésre változott, kivéve a császár ítéleteit.

Az emberek így lényegében edzettebbekké váltak a borzalmakra, hiszen gyakran találkozhattak vele, de bizonyára sokaknak megesett a szíve az elítélteken, így főbenjáró bűn lett a szenvedések enyhítésére tett kísérlet, mert a kín foka a büntetés részét képezte.

Kíváncsi lennék, hogy aki lepontozott, az mit talált a válaszomban helytelent, talán amit a keresztény erőszakról írtam, pedig az világos, hogy a teológusoknak, köztük Szent Ágostonnak kellett ezzel a kérdéssel foglalkozni, hogy létrejöhessenek az egyházi bíróságok, az inkvizíció és a pápa keresztesháborúkat hirdethessen.

Vagy valami más helytelen dolgot írtam?

Kérhetném, hogy részletezze, ugyanis én szívesen veszem, ha téves beidegződéseimtől megszabadítanak.

Én félig hasznosnak ítéltem, vagyis nem pontoztam le.

Ezek miatt:

A keresztény vallással nem ellentétes a halálbüntetés, erről sehol nincs szó a Bibliában, sem a keresztény gyakorlatban, csak korunk cukormázas, humanista kereszténységében erőltetik.

A pallosjog mellett azért léteztek állami törvények, tehát az érett középkorban már nem nagyon fordulhatott elő, hogy az egyik földesúr egy disznó ellopásáért szabott ki halálbüntetést, a másik meg már egy csirkéért is.

Az Egyház nem szabott ki halálbüntetést, "csupán" kimondta valakiről, hogy eretnek, aztán átadta a világi hatóságoknak. A világi törvények sok esetben halállal büntették az eretnekséget, de ez nem ugyanaz. Tudom, a vége ugyanaz.