Közlekedésmérnök vagy járműmérnök?
Eddig fél évig biztos voltam benne, hogy járműmérnöki az amit egyetemen tanulni akarok, viszont most megint elbizonytalanodtam teljesen. :( Igazából ha logikusan kellene választanom akkor a közlekedésmérnök lenne a legoptimálisabb választás, mivel 4 éven keresztül szakgimnáziumba lényegében ezt tanultam(szállítmányozó), jó is voltam belőle nagyon, szerettem is, ráadásul most utolsó évben országos első lettem szakmai versenyen(ÁSZÉV). 90% lett a versenyeredményem emelt szinten, de ez elvileg nehezebb mint az emelt... szóval konyítok valamennyit ehhez a szakmához. Viszont a járműmérnöki is érdekel, de mivel ezzel kapcsolatban semmi előzetes tudásom nincs félek egy kicsit tőle. Illetve sokan mondják, hogy közlekedésmérnökként jóval szélesebb lehetőségeim vannak a munkapiacon, de emellett vannak aki azt mondják, hogy csak állami cégeknél lehet elhelyezkedni(MÁV,BKK. stb stb) és hát ezek a cégek a nagy multi vállalatoknál jóval alacsonyabb fizetést biztosítanak...
Szerintetek?
Másnál is volt ilyen, hogy utolsó pillanatban se tudta eldönteni, hogy melyik szakot válassza? Emiatt nagyon el vagyok keseredve, attól félek, hogy rosszul fogok választani és megbánom később. :(
(Széchenyi István Egyetemről van szó)
Az első félévben ugyanazok a tárgyak mindhárom szakon, így az első félév végén akadály nélkül tudsz váltani. Járj be JKL-re, kérdezősködj tanároknál, felsőbbéveseknél hogy ki-mivel foglalkozik, és válaszd azt amelyik felkelti az érdeklődésed.
Bármelyik mellett is döntesz most, később is lesz bőven lehetőséged specializálódni bármilyen területre. Az egyetem mindent megpróbál megutáltatni veled. Azzal kell foglalkoznod az életben, amit mindezek után is szeretsz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!