Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Tanulási lehetőségek » Jó választás az orvosi egyetem?

Jó választás az orvosi egyetem?

Figyelt kérdés
Úgy tűnik, bőven elég a pontom a SOTE-ÁOK -ra. Viszont nem vagyok benne biztos, hogy jó döntés lenne, mivel nem vagyok biztos önmagamban. Szeretem a biológiát és a kémiát, a reál tárgyakat. Érdekelnek még a gazdasági dolgok és valamennyire a mérnöki élet is. Az orvosi ötlet már fiatal koromban jött, és kitartottam mellette. Végig úgy voltam, hogy majd alakul. Most pedig lassan itt a beiratkozás, és elbizonytalanodtam, hogy biztos jól döntök e. Volt már valaki hasonló helyzetben? Pro-contra az orvosi mellett?
2019. jún. 21. 01:58
1 2
 11/14 anonim ***** válasza:
97%

Én pont ugyan így voltam néhány évvel ezelőtt. Annyi különbséggel, hogy én nem jelöltem anno más szakot, de nem azért, mert mindenképp orvos akartam lenni, hanem nem tudtam, hogy miről szól az orvosi és azt hittem az érdeklődésemnek és annak, amit később csinálni szeretnék ez lesz a legjobb alap.

Én azt néztem be, hogy hiába szerettem a reál tárgyakat, voltam rengeteg versenyen, és volt iszonyú magas pontszámom, nem tudtam(ami visszagondolva kicsit vicces), hogy ez nem a reál tárgyakról fog szólni, hanem van kb 4 tárgy, aminek köze van ehhez, minden más tárgy vagy az ember biológiája(ami szintén természettudomány, de engem sosem érdekelt kiemelkedően, csak annyira mint bármi a bioszon belül, és összességében nagyon szerettem a bioszt így ebbe nem gondoltam ebbe bele) plusz néhány egyéb tárgy, pl. orvosi pszichológia és hasonlók.

Én sokkal több alapozótárgyra számítottam, úgy értem fizikás-kémiás-sejtbioszos-matekos tárgyra. És mint kiderült ezekből 1-1 db van, minden más alapozó tárgy az emberhez, betegségekhez kapcsolódik szinte.

Plusz én nem számoltam azzal sem, hogy milyen sok gyakorlat van, amit klinikán, beteg közelében kell eltölteni. Valamiért én mindenkitől azt hallottam, hogy majd akkor kell beteggel foglalkoznod, ha rezidensnek mész,a gyakorlatokon nem kell még semmi komolyat csinálnod, én pedig úgy voltam vele, hogy én úgy sem megyek rezidensnek, így nekem csak minimálisan kell foglalkozni beteggel. Hát ez mint kiderült később nagyon nem így volt. Lehet nem ártott volna korábban orvostanhallgatókkal beszélnem erről, hogy mire is vállalkoztam.

Volt még pár egyéb ok is amiért idejöttem, ami ahhoz kötődik, amivel később foglalkozni szerettem volna. De ez is változott(inkább kitisztult), szóval ebből mint sejteni lehet, otthagytam a szakot egy év után.

Azt éreztem eredetileg is, hogy nem ez az igazi, de mikor jelentkezni kellett, nem tudtam, hogy mi az ami tényleg azt adja, ami engem érdekelne. És mivel azt hallottam, hogy ez egy jó szak, és hogy vétek nem ide jelentkezni, ha bioszból és kémiából ilyen jó vagy, ide jelentkeztem.

Arra rájöttem ott, hogy ez tényleg annak való, és annak jó szak, aki orvosnak akar menni, érdekli az ember minden mennyiségben, és tényleg betegekkel akar foglalkozni, és ezt tekinti (leendő) hivatásának. Máshogy nem lehet megcsinálni(ez szerintem sok más szakra is igaz).

Én egy év után elkezdtem egy másik képzést(ami tényleg megadta nagyrészt, amit én az orvositól reméltem). Valaki fentebb írta, hogy motiváló, hogy 3-3,5 év után kap egy papírt és el tud helyezkedni. Ezt át tudom érezni annyiból, hogy 3 év után így lesz valami lezárt a kezemben(ezzel még nem helyezkedek el,inkább csak egy visszajelzés, hogy túl vagyok a nehezén).

Szerintem más még ilyen rosszul nem választott szakot elsőre mint én, de talán azt tudom tanácsolni, hogy nézd meg milyen tárgyaid lesznek(gondolom SOTE honlapján is fent vannak), beszélgess ismerősökkel akik már felsőbb évesek(ha van ilyen). És persze ami a legfontosabb, magadban döntsd el, hogy ezt hivatásnak tudnád-e érezni, el tudnád-e ebben magad képzelni, úgy mint a legjobb opció, a legjobb munka?

Remélem írtam azért valami hasznosat is, és bárhogyan is döntesz sok sikert! :)

2019. jún. 22. 05:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/14 A kérdező kommentje:
Utolsónak nagyon szépen köszönöm! Átgondolok minden opciót, aztán meglátom. Lehet még éretlen vagyok ehhez a döntéshez, bár tudomásom szerint sokaknak nem megy egyszerűen.
2019. jún. 22. 15:05
 13/14 anonim ***** válasza:
11-es : melyik szakra mentél át?
2019. jún. 23. 14:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/14 anonim ***** válasza:
Ha a SOTE esélyes, akkor gondolom a magas pontod van. A lényeg az, hogy tényleg ne az érettségi pontszámok alapján próbálj meg szakot választani, hanem az alapján, hogy érdekel-e ez az egész orvosi pálya téged mindennapos szinten, tudnál-e vele egy életen át foglalkozni. Számításba kell venni, hogy sok idő, mire az ember tényleg lesz valaki, és közben rengeteg szenvedésen kell átesni. 6 évig egyfolytában tanulsz (és tapasztalatból mondom, hogy mindig vártam, hogy na majd jövőre hátha könnyebb lesz, és nem, minden évben volt valami nehéz, amin idegeskedni kellett), aztán végre megkapod a diplomád, és ismét a létra legaljára kerülsz rezidensként, ráadásul ennyi szenvedés után pedig egyáltalán nem a megérdemelt fizetést fogod kapni. Aztán ott tovább folytatod a tanulást, de már bejönnek az ügyeletek is. Összességében azt tudom mondani, hogy kell, hogy legyen valami motiváció, tedd fel magadban a kérdést, hogy miért is akarod te ezt, szívvel-lélekkel tudnád-e csinálni. A vizsgaidőszakban sokszor van, hogy a lejtőn érzi magát az ember, és ilyenkor ezekhez a motivációkhoz kell visszanyúlni, másképp könnyen feladnánk. Egyébként bejutás után a pontszám semmit nem jelent, emlékszem 1 ponttal voltam a határ fölött, de sikeresen elvégeztem az egyetemet, míg a 470-460 ponttal érkező tanulókból néhány még másodévben kihullott.
2019. jún. 24. 08:06
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!