Levelező diploma érettségi után?
Üdvözlök mindenkit! Szeptemberben kezdtem az egyetemet. Kollégista vagyok, mivel nem engedhetjük meg az albérletet. Gondolkozok rajta, hogy átjelentkezek nappaliról levelezőre a következő félévben mivel nagyon zajos számomra a kollégium, illetve heti szinten olyan 13 órát buszozok.
Ti mennyire tartjátok jó ötletnek az átjelentkezést?
Mért ne? Úgy is el lehet végezni az egyetemet.
(Minek írtad oda, hogy érettségi után?)
Azt nem írtad meg, hogy milyen szakon vagy. Az se mindegy.
Ha közgazdasági szakon, akkor érdemes rajta elgondolkodni.
Ha műszaki, orvosi, jogi, pszichológia, bölcsész szakon, akkor nem.
És ha levelezőre átjelentkezel, akkor érdemes lenne munkát keresni hét közben.
Vannak itt a Gyakorin olyan kemény csávók, akiknek semmit sem jelentett a levelező igénybevétele. Saját szájuk mozgása szerint. :) És én is aludtam egyszer egy szobában egy főiskolás sráccal, aki egyszerre dolgozott, a Kandót végezte levelezőn és építkezett. Mindezt egy feleséggel és kisgyerekkel nehezítve. :D
Aztán vannak személyes ismerőseim, például aki egy fél évi szakmérnöki után idegösszeroppanással táppénzen volt másfél hónapig (majd nem folytatta, szóval nemcsak kényelemből ment betegállományba).
Levelezőn szerintem k* kemény, k* hosszú és k* unalmas.
Az egyéni tanulás akkor megy jól, ha zseni vagy. Amúgy általában akadnak kérdéseid, melyeket persze fel is tehetsz a következő havi találkozón, miután a témából előbb írtál egy egyes zárthelyit. Én mondjuk a példatárakra hajtottam, igyekeztem mindent megoldani, hogy felmérhessem, megy-e ez nekem, de hát voltak tárgyak, amiből nem voltak példatárak. Segítség? Nagy méretű szakvállalatnál dolgoztam, minden felettem levő évfolyamra járt vagy két-három munkatárs a székházból. A válaszuk egyforma volt: figyelj, én ebből levizsgáztam, majd elfelejtettem, bocs.
Ja, hát a levegőbe meg hogyan képzeled menni? A munkahelytől rengeteg függ. Ott, ha nincs támogatás, vagy legalább jóindulatú elnézés, akkor az a nehezített pálya.
A párkapcsolat megőrzése külön kunszt. Legjobb tervszerűen nyáron szakítani, akkor őszre kihevered és nem megy a tanulás rovására. Házasság? Több sztorit hallottam ellenséges hozzáállásról, mint segítésről. Mikor eddig vacsorát főztél nekem, most meg a k* könyveidbe bujkálsz. A kollégiumi zajnál egy a rosszabb, mikor otthon elkezdenél tanulni és családtagod erre úgy dönt, megismerkedik Muszorgszkij munkásságával. :)
Persze, sokan elvégezték már levelezőn a felsőoktatási intézményt (és még többen nem...).
Ha nem dolgoznál, akkor valóban ugrik fentiek egy része.
Az egyedül tanulás nehézségei nem.
A tanult anyag kilóra és a képzés minősége és hasonlók, ezek, hidd el, nem számítanak. Felsőoktatási intézménybe nem azért jár az ember, hogy az ott előadottakat mantrázza a végzés után, hanem azért, hogy szinte szó szerint bármire legyen agyilag eszköze. A gyors technológiai fejlődést mutató ágazatokban ez nem is tud másképp működni, nem vonultatják be a végzetteket öt évenként megtanulni az újat. Van, akinek ez k* nagy nehézséget okoz, azt én elismerem. De ez a legapróbb dolgokban is így van, mondjuk 5 évig tanulsz, majd elmész egy munkahelyre, ahol azt kéne alkalmazni, amit 3 éve tanultál egy fél évig. Azt hiszed, az első öt percben tudsz valamit hozzátenni? Még kérdezni se. Magadnak kell felvenni a tempót, segítség régen a könyvtár volt, ma a könyvtár meg a net.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!