Hogy jutott be valaki az orvosira?
Szia!
Én idén érettségiztem, és több tíz ponttal túlléptem a tavalyi ponthatárt, így számolhatok azzal, hogy felvettek.
Úgy ahogy az első írta, én is kitünő tanuló voltam gimiben végig és versenyeztem is pluszban.
Hát azt én sem mondanám, hogy túl sok szociális életem lett volna, de szerintem ez nem az emelt biosz-kémia miatt volt, hanem mert mindenből a maximumra törekedtem és a versenyek miatt sok pluszt kellett tanulnom. De ettől függetlenül ugyanúgy eljártam néha kocsmázni, bár olykor le kellett róla mondanom, és mivel nem vagyok egy túl bulizós típus, nekem ez elég volt.
Én bioszból folyamatosan tanultam és rengeteget, ezzel igazából sosem volt gondom, jó volt a fakt is, 92%-ra érettségiztem.
Az évfolyamos mozaikokból, a panemsulis könyvből, a Szerényi-Fazekas féle lexikonokból tanultam. Nagyon fontos a tananyag gyakorlása, erre a mozaikos fgy-t, a Trefortosat, és pár régebbi kiadású tesztbankot javaslok, na meg persze a korábbi érettségik átnyalását. Szintén nagyon szerettem meg Nagy Etele összefoglalóját, ami az érettségi előtt ismétlésre tökéletes.
Kémiából más volt a helyzet, elég gyenge volt a fakt, így 11. után kerestem magántanárt, hogy normálisan adja le nekem az anyagot és a számolásokat, de egy idő után rájöttem, hogy nem fogom így megérteni. Ezért leültem az Ötösöm lesz kémiából című feladatgyűjteménnyel és addig gyakoroltam a példákat míg nem hánytam tőlük. Az elméletet szintén orrvérzésig gyakoroltam tesztekkel, na meg persze régebbi érettséiket oldogattam. (84% lett)
Itt is ajánlom a mozaikot, illetve a Villányi könyveket.
Egyáltalán nem lehetetlen a dolog, szerintem ha a törire, magyarra, matekra nem kellett volna készülnöm akkor is a kémiám is jobb lett volna. Tehát annak akinek mondjuk érettségi után halasztania kell egy évet a két emelt miatt, az ne aggódjon, kellő odaadással és gyakorlással simán sikerülni fog neki egy év alatt :)
Sok sikert!
19/L
(Szegedre jelentkeztem.)
Sziasztok!
Én is Szegedre jelentkeztem, és 445 pontom lett. Remélem, én is megengedhetem, hogy azt mondjam, felvettek. Az én sztorim azonban kicsit más, mint a többieké.
Környezetvédelem-vízgazdálkodás szakra vettek fel angol nulladikkal kezdve. Őszintén szólva nulladikban, illetve 9-10.-ben a nyelvvizsgán és a kitűnő bizonyítványon kívül nem sokat tettem le az asztalra. Nem versenyeztem, de egyébként nagyon jól éreztem magam. Csomót bicóztam meg kondiztam, találkoztam azokkal, akikkel szerettem volna, rengeteget olvastam meg sorozatoztam, szóval volt szabadidőm bőven. 11.-ben bejöttek a faktok, de a biosz annyira szar volt, hogy szeptember végén le is adtam. Nyilván tanultam rá így is, de még ebben az évben is volt időm végig olvasni pl. a Trónok harcát meg kondiba járni. A 11. nekem mégis úgy maradt meg, hogy nagyon szar volt a suli, nem volt sok értelme, de nem tudnám megmondani miért. Viszont minden hónapban túrázni jártam a sulival meg a többi hétvégén is el tudtam menni ide-oda. "Hobbiból" egyébként matekfaktos voltam, ezt senkinek nem ajánlom, hogy csinálja utánam, max. ha gyógyszerész vagy bio/vegyészmérnök akar lenni.
12.-ben visszavettem a bioszt, de továbbra sem onnan származott a tudásom, a döntésnek más oka volt. Szeptemberben még tökre örültem, hogy mennyi időm van tanulni, aztán hirtelen január lett, én meg úgy voltam, hogy nem tudok semmit. Akkor kezdtem el igazán készülni. Bioszból rengeteg könyvem volt, a legtöbb felesleges, de utólag rájöttem, hogy a mozaikos meg a 130 tételes könyv bőven elég lett volna. Az volt a módszerem, hogy kisebb anyagrészekre osztottam a tanulnivalót, illetve amikor úgy éreztem, kiég az agyam, ilyen oktatóvideókat néztem a youtube-on. Szeretem a bioszt, ezért kikapcsolódás volt, de ezzel együtt tanultam is belőle. Az utolsó hajrában kis cetlikre írtam fel a feladatokban leggyakrabban előforduló információkat, és teleragasztgattam vele a szekrényemet. A szóbelire inkább már csak ismételtem.
A kémia egy külön sztori. Jó voltam belőle mindig, pont amennyire egy stabil ötöshöz kellett, de az emelt érettségihez vagy az OKTV-hez közöm nem volt. Nem jártam különtanárhoz, szóval csak annyim volt, amennyit a fakton leadtak. Mondjuk a biosszal ellentétben a kémiafaktunk jó volt, de önszorgalom nélkül ez is édeskevés lett volna... sokszor sírtam a számolások felett. Márciusban még úgy voltam, hogy nem tudok elektrokémiából számolni, de közben elfelejtettem, hogy is van a kristályvizes, a titrálás meg csak nem jött ki. Pánikoltam, de rendesen. Az elméleti anyag nagyjából ment, az mindig csak elhatározás kérdése volt, de a számolásokkal nagyon-nagyon sokat küzdöttem. Villányi könyvét a végére legszívesebben elégettem volna, aztán a hamut megetettem volna vele vacsorára... :D
Az elméleti feladatokat mindig típusfeladatonként gyakoroltam otthon (pl. csak táblázatok, csak kísérletelemzés stb.), órán meg tematikusan ismételtünk a számolások mellett. Ironikus, de élesben végül a számolásaim sokkal jobbak lettek, mint az elmélet.
A bioszom 88%, a kémiám meg 70% lett. A biosz 90% felett lett volna, de totál belezavarodtam a fehérjeszintézises feladatba, és ott úszott el a pontjaim fele, viszont a szóbelim 48 pontos lett. A kémiáról jobb nem beszélni, ott ilyen "meg kellene tanulni olvasni" kategóriájú hibáim voltak, na meg szóbelin sem voltam szerencsés ( 36 pont... :( ), de kijött az a minimum százalék, amit szerettem volna. :)
Viszont emellett a csodás készülés mellett bejárós voltam, volt párom is, januárig szombatonként dolgoztam, februárig kondizni jártam. Az őszi és a téli szünetben is melóztam meg pihentem, alig tanultam, a tavaszi szünetben meg az SZTE EEB-táborában voltam, szóval nem is akkorra halmoztam a tanulnivalót.
Igazából ezzel nem azt szeretném mondani, hogy mekkora király vagyok, csak annyit, hogy nem kell feladni az egész szociális életedet, hogy felvegyenek orvosira. Én utólagosan azzal könnyíteném meg a saját dolgom, hogy sokkal kevesebbet készülnék a közép tantárgyakra, mert miután kiderült, hogy ez tényleg semmi másról nem szól, hogy értesz-e szöveget és rendelkezel-e egy minimális ismeretanyaggal, sajnáltam minden ezzel töltött másodpercet. Az emeltekre meg szerintem mindegy, hogy tanulsz, ott leginkább az a lényeg, hogy stabil tudást szerezz... ergo törekedj arra, hogy amit szeptemberben megtanulsz, márciusra ne felejtsd el, és lásd az összefüggéseket aközött, amivel éppen foglalkozol, ne csak benyald, mintha egy telefonkönyv lenne. Az emeltek is gyakran olyat kérdeznek, amit nem tanultál meg konkrétan, de a tanultakból ki tudod találni a választ.
És végül egy nagyon hasznos alkalmazást szeretnék ajánlani, ami a Play Áruházból ingyenesen letölthető, és minimális wifi/mobilnet mellett is használható. A neve MatematicA, és a matek mellett töri/kémia és biosz érettségi feladatlapok vannak benne mégpedig úgy, hogy közvetlenül a feladat alján egy sárga gombra kattintva mutatja is a megoldást. Illetve a mateknál már készen van, de a többi tantárgynál is folyamatban van a feladatok tematikusan, kulcsszavak szerint történő szétválogatása. :)
Én is most érettségiztem, 475 pontom lett szoval valószínűleg felvesznek. Az előzőekét nem olvastam vegig, én bioszra a Nagy Etele összefoglalóját ajánlom. A biosztanárunk egy nagy semmi volt, ugyhogy kizárólag abbol keszultem es 94 lett. Ha azt alaposan megtanulod a biosszal nem lesz problémád.
Kémia már más kérdés, ott szerintem egy normális tanár nélkül zseninek kell lenni egy jó eredményhez:/ Az elméletet a mozaik teljesen lefedi, számolásokhoz meg az ötösöm lesz kémiábol szükséges. Az erettsegiket szerintem az utcso hónapokba eleg toltogetni, mar biztosabb tudassal akkor nem fog letorni.
Orvosiról így még nincs tapasztalatom, de erettsegivel kapcsolatban szívesen segítek😅
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!