27 évesen elkezdeni az egyetemet már késő?
Én most, 25 évesen kezdtem a második egyetemet, ráadásul dráma szakon, aminél maximum az orvosi lenne neccesebb, ebből a szempontból... :D
Szerintem, sosem késő, viszont az ember nehezen tud (leginkább sehogy) együtt élni az elszalasztott lehetőségekkel, és még nehezebben azzal a tudattal, hogy valamit, amit igazán akart, meg sem próbált/el sem kezdett.
Még egy löket motiváció: az apám 50 évesen döntött úgy, hogy megcsinál még egy egyetemi képzést, és feldobja az életét. Anya 45 évesen csinálta a második diplomát, és szerelmes az új szakmájába, azóta is. Nem találok érvet amellett, hogy ne csináld, mert 'idős' vagy.
Én levelezőn végeztem az első képzésem, és 35-40-es átlagéletkor volt a jellemző. Nekik sem volt késő.
Mellettem is 18 évesek szaladgálnak, de attól én még nem leszek 80. Fiatal vagy, hajrá! :)
Szia!
35 vagyok, és idén ősszel futok neki az egyetemnek (második diploma lenne). Mindezt munka és 3 gyerek mellett teszem. Amikor jelentkeztem, akkor jöttem rá, hogy hú, de fiatal vagyok :) Szóval szerintem uccu neki! Mellesleg nagyon jó szakot választottál! Sok sikert Neked!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!