Tanulni akarok, valaminek az elismert szakértője akarok lenni, de úgy érzem, a magánéletem miatt megfeneklettem és elszúrtam pár lehetőséget és lemaradtam.23 évesen elkezdhetek valami olyasmit tanulni, amivel eddig nem foglalkoztam?

"24 évesen elkezdeni a biológia szakot azzal a reménnyel hogy a terület elismert szakértője leszel, szerintem ostobaság. Ez az jelenti, hogy 5 év egyetem, plusz még 3-4-5 év doktori munka plusz posztokság megintcsak 3-4-5 év, és akkor lehetsz csak ott, hogy elkezded önálló kutatói pályádat. Szerintem ennek már nincs realitása. Nem tudom, hogy mi az ami igazán szeretsz, tehetséges vagy benne, de a biológiáról határozottan lebeszélnélek."

Ezt most olyan volt elolvasni, mintha nyakon öntöttek volna egy vödör jeges vízzel.

Miért?? Miért túl késő? 20 évesen kezdtem ez az első egyetememet, mivel évvesztes vagyok + 5 évfolyamosba jártam. Olyan sokat számít az a három év? Három év miatt azt tanácsolod, hogy dobjam el ezt a célt egy életre?

"Lényegtelen apróság, de ha 20 helyett 24 évesen kezded, az 4 év különbség, nem 3. Attól, hogy máshol is vesztettél évet, még nem leszel fiatalabb 24 évesen, nyugodtan számolj úgy, hogy van 6 év mínuszod."

Azért 6 év, mert két évet eleve vesztettem? Kicsit drasztikusnak érzem ezt a számolgatást. Gondolom, ha most elütne egy kocsi és két évig kómában feküdnék, akkor az lenne a következő tanácsod, hogy utcaseprő még lehetek.

"Tekintettel az eddig felmutatott teljes képtelenségedre arra, hogy az első nehézség után bármivel tovább foglalkozz, én nem egyetemre küldenélek, hanem pszichológushoz. (Ha depressziós voltál, hogyhogy nem jártál?"

Jártam. Őszintén szólva, nem érzem azt, hogy sokat segített volna. Leginkább arról szólt, hogy én beszéltem, a terapeuta meg hallgatott. Nem érzem azt, hogy sokkal előrébb járnék.

"Ha jártál, hogyhogy ilyen komoly problémák kezeletlenül maradtak?) Aztán 1-2 év terápia után lesz értelme elgondolkodni azon, hogy mi fér még bele."

A kérdés inkább az szerintem, hogy hogyhogy ilyen komoly problémák kialakultak és miért nem vette őket észre közben senki. Tessék, itt a teljes sztori: amikor vége lett a középiskolának, akkor nem tudtam, mit csináljak, hasonlóan úgy éreztem, hogy rohadt nagy a nyomás, mint most. Felvetettem magam egy külföldi egyetemre, ahova ki se akartam menni és az elejétől fogva állandóan biztosítékokat akartam, hogy majd visszatérhetek, ha mégsem válik be. Pocsékul voltam. Kint egy ideig jó volt, aztán utolért a depresszió. Nem bírtam tovább, hazajöttem és elkezdtem a terápiát. És itt követtem el azt a nagy hibát, hogy a határidő közelsége miatt bejelöltem azt a jelenlegi szar szakot, ami se nem érdekel, se kedvem nincs rá, se azt nem érzem, hogy valódi tudást adna.

A dokim azt mondta, hogy sokkal rosszabbul néztem ki, mikor hazajöttem. Mindenki ezt mondja, de bármit mondanak, én nem érzem, hogy rosszabb lett volna, mint most. Most úgy ment el két évem, hogy kb. semmit nem haladtam előre és az önértékelésem a temetőben van, mert magamra vettem valami olyasmit, amit sosem akartam, miközben ennyi idő alatt már elvégezhettem volna egy rendes diplomát. Fingom nincs, mi lesz így az életemből.

"Vagy esetleg úgy számoltad, téged 0 előzetes tudással felvesznek most azonnal az egyetemre, onnan a 3 év?"

Nem, onnan a három év, te nagyokos, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki 1. 2 év lemaradásban van évveszteség, plusz 0. évfolyamos gimi miatt, 2. esetleg már csinált előtte valamit, nem először választ. Tudod, más sem ugrik le a tizedikről azért, mert nem tökéletesen választott elsőre és nem hagyja magát lebeszélni azért, mert a te képleteddel kiszámolja, hogy akkor neki már nincs is esélye, mert 24 évesen már kiöregedett vén csont, aki ne menjen egyetemre, hanem menjen ablakot mosni. Nem láttál még olyan egyetemistát, aki 22 év fölött kezdte? Egyik csoporttársam történetesen 30 fölött van és az egyik legjobb az évfolyamunkból, ha nem a legjobb. Esetenként még sokkal motiváltabbak is, mint a fiatalabbak, akik úgy érzik, még bármire van idejük.

És mielőtt nekem jönnél, hogy mit hepciáskodom, mikor csak segíteni akarsz: igen, mérges vagyok, ***va mérges, mert úgy érzem, a lehető legrosszabb módon befolyásolod a gondolataimat. Próbálok változtatni, és próbálok kihátrálni jelenleg 22 ÉVESEN, te meg már most azzal fenyegetsz, hogy 24 évesen már nem kezdhetek új dologba, meg hogy már jól elcsesztem mindent, hogy 6 év késésben vagyok és ne is álmodjak semmiről. Szerinted ez fog motiválni egy depressziós embert? Ezzel aztán ***vára nem segítesz, csak ráerősítesz a hangulatomra, hogy tegyek meg egy szívességet a szüleimnek és vessek véget az el**szott életemnek. Tudom, hogy azt hiszed, hogy egy semmirekellő vagyok, aki sokat képzel magáról, de nincs igazad. Felsőfokú nyelvvizsgával és országos OKTV-helyezéssel jöttem ki a gimnáziumból, plusz két 90% feletti emelt érettségivel és a többi érettségim is mind ötös lett. Becsületesen végigtanultam a közoktatást, folyamatosan jártam versenyekre, mindig volt dicséretem, max. egy-két négyesnél soha nem volt több, tehát nem csak beképzelem magamnak, hogy jók a képességeim. A probléma az, hogy a végén már nem lehetőségeket láttam, hanem csak a nyomást érzékeltem és csak arra tudtam gondolni, a nyomást amire te most ráerősítesz. Pont ez a gondolkodásmód tett cselekvésképtelenné, hogy már kifutottam az időből. Szerinted mindent fel kéne adnom és esélyem sincs már rendbetenni a dolgaimat. Miért nem rögtön azt tanácsolod, hogy menjek a mekibe dolgozni és tervezzek ott hosszú távú karriert? Aki későn jön rá, mit akar, az nálad már automatikusan vesztett ügy? "1-2 év terápia után lesz értelme elgondolkodni azon, hogy mi fér még bele." - te úgy írsz, mintha 10 évet kómában töltöttem volna. Van egy jó agyam és van egy családom, aki támogat. Mi ne férne bele? Én nem emlékszem, hogy aláírtam volna egy szerződést, hogy 30 éves koromra már kétgyerekes apa kell, hogy legyek, aki napi 8 órában dolgozik és nincs ideje tanulni. Nem hallottál olyat, hogy valaki későn kezdve lesz kiemelkedő valamiben?

Kicsit talán túlságosan felhúztam magam, és kérlek ne haragudj, mert tudom, hogy a magad módján segíteni akarsz, de nem hiszem, hogy most ilyen érvekre lenne szükségem. Amikor valaki depressziós, akkor nem az a segítség, hogy a szemére hányjuk, hogy mennyi mindent el***szott már az életében. És nem vagyok biztos benne, hogy jól ítéled meg a dolgokat, mert nem ismersz. Valószínűleg azt gondolod, hogy valami idióta vagyok, aki minden alap nélkül zseninek képzeli magát és egy egyetemet se tudna elvégezni. Nincs igazad. Zseni tényleg nem vagyok, de az átlagnál jobbak a képességeim. És azért vagyok ennyire frusztrált, mert nem akarom már most eltemetni magam. Szeretném erősíteni azt a kevés hitet, ami magamban van, ahelyett, hogy az egészet lerombolnám a francba. Tudom, hogy sértődékeny hülye vagyok, de ha nem vitába szállok a gondolataiddal, hanem elfogadom őket, akkor aztán tényleg keresztet vethetek az életemre. A tanulás az, amiben a legjobb vagyok, arra kell fókuszálnom, hogy ezt erősítsem magamban.

A másik meg, hogy ezt a biológiát sem az ujjamból szoptam ki, azért elég sok alap már ott van a fejemben. Kamaszkoromban sokat foglalkoztam egy bizonyos részével, de ezt már tényleg nem akarom leírni, mert az olyan lenne, mintha letenném a névjegyem. Lehet, hogy már nem lesz belőlem egy David Attenborough, de egy normális ökológus még miért ne lehetnék? Jövőre pl. beiratkozhatok egy érettségi emelt felkészítőre és már meg is lesz az alap tudásom a felvételihez.

A másik terület, ami nagyon érdekel, a nyelvek és nyelvészet, csak az a baj, hogy nem tudom, hogy ezzel itthon hol lehetne elhelyezkedni.