Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Tanulási lehetőségek » 23 évesen még mindig nem...

23 évesen még mindig nem tudom, hogy mit szeretnék csinálni!?

Figyelt kérdés
Elvégeztem egy fősulit, ami kb. 1,5 évig tetszett, aztán meguntam, de a szüleim nem engedték, h abbahagyjam. Rábeszéltek, h jelentkezzek msc-re, de az még inkább nem érdekel engem. De mivel tavaly július óta nem kaptam munkát, anyám azt mondta, h vmit muszáj csinálni, ezért menjek mesterre vagy másik alapszakra. De ahogy telik az idő, egyre idegesebb vagyok, mert tudom, h nagyon nem akarom. Fél évig (szeptembertől februárig) agyaltam, h mi legyen, de egyszerűen nincs olyan szak, ami érdekelne. Pontosabban rengeteg dolog van, ami ideig-óráig érdekel, de 1-2 év után megunom és megutálom, amit nem szeretek, azt pedig nem tudom megtanulni. Most felvettek egy munkahelyre, de határozott időre, 6 hónapra. De mivel beadtam a jelentkezést a mesterre, a szüleim erőszakoskodnak, h azt is végezzem el. Az még lemaradt, h a szakmámban elég nehéz elhelyezkedni. A környező 2-3 megyében szoktam állásajánlatokat nézni, de fél évente 2-3 hirdetés van, amire jelentkezek is, ált. be is hívnak, de nem vesznek föl. De nem ez a lényeg, hanem az, h HOGYAN DÖNTSEM EL, H MIT CSINÁLJAK?

2015. márc. 29. 22:36
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
73%

Nem szereted azt, amit tanulsz és nincs is benne munka, akkor mi értelme van azt tanulni?

Az első és legfontosabb: a te életed, a te döntésed, nem a szüleidé.

Én is ebben a helyzetben voltam, mint te - azzal a különbséggel, hogy nekem már fizetős lett volna, nem akartam még pár millió adósságot is a nyakamba, a szüleimnek le kellett nyelnie, hogy abbahagyom a mestert.

Mit tanultál? Egy gazdaságira azt mondanám csináld, egy földesre azt, hogy ne.

Aszerint dönts, hogy mivel lesz munkád.

Mi lenne neked az álomszak? Abban lenne munkád?

Ugyanaz a munkakör lehet nagyon jó és kibírhatatlan is, ami szerintem nagyban a cégtől függ (stressz, légkör, főnök, fizetés stb).

Olyat válassz, amiben lesz munkád.

2015. márc. 29. 23:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
30%
legyél mérnök
2015. márc. 29. 23:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 A kérdező kommentje:
Egészségügyis végzettségem van, de nem olyan, ami keresett lenne. A reáltantárgyak (matek, fizika, kémia) nagyon nem mennek, a biosz még elmegy, humán tárgyak közül is egyedül a nyelvek érdekelnek. Gondoltam jelentkezek nyelvszakra, aztán mondták, h az ugyanolyan, mint a magyar szak, csak idegen nyelven, én meg nem akarok verseket, regényeket elemezgetni. Még 4 támogatott félévem van, amit fel tudnék használni.
2015. márc. 29. 23:14
 4/13 A kérdező kommentje:
Anyám azért erőlteti, mert azt hiszi, ha elvégzem a mestert, felvesznek a fősulira tanítani, de mondtam neki, h az kb. esélytelen. És nem is lennék alkalmas tanárnak, lámpalázas vagyok, 10 ember előtt is ideges vagyok.
2015. márc. 29. 23:16
 5/13 anonim ***** válasza:
73%
hát ennyi idő alatt orvos is lehettél volna
2015. márc. 29. 23:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:
69%

Fősulira akkor vesznek fel tanítani, ha elvégzed a doktorit és szerencséd van.

A támogatott féléveidnek kérdezz utána a felsőoktatási felvételi irodában.

Az én időmben úgy volt, hogy alapszakra igénybe vehetsz max. 8 félévet, mesterre max. 6-ot, de összesen max. 12-t. A 12-t nem használhatod fel csak alapszakra. De ennek kérdezz utána!

Ne keseredj el, sokféleképpen lehet csinálni a dolgokat.

2015. márc. 29. 23:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 A kérdező kommentje:

Már utánaolvastam és megváltoztatták a rendszert, bárhova fel lehet használni a 12 félévet. Legalábbis én ezt találtam több helyen is.

Én tudom, h sose vennének fel tanárnak. De az igaz, hogy az egyik tanár, aki a fősulin tanít, utolsó éves volt vagy épphogy elvégezte a mestert (pontosan nem emlékszem) és felvették. Nem tudom, h kinek az ismerőse lehet, mert a többi tanár is állandóan kritizálja a háta mögött.

2015. márc. 29. 23:33
 8/13 anonim ***** válasza:
73%
Anyukád előtt egy érv, h piacképes lesz-e a szakmad. Egy javaslatom van most hirtelen: egy diplomával + felsőfokú nyelvvizsgaval lehetsz fordító a szakmadban, írásban, nem kell szerepelni. Van ahol van ilyen irányú szakosodas. V a nyelvet tanulhatod meló mellett is. Másik meglátásom, h lehet h neked pont a gyakorlati élet hozhat ötletet, h mit szeretnél igazán. Én is voltam így szuloileg csak én nem végeztem el semmit, idősebb vagyok, mégis kialakult és mindig vonzodtam ezekhez a dolgokhoz. Jut eszembe: mik a hobbijaid szabadidődben mit szeretsz csinálni? Nem ad vmi ötletet?
2015. márc. 29. 23:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 A kérdező kommentje:
Szüleimnek mondtam, h akkor adjanak tanácsot, h mit csináljak, de ők se tudnak semmit mondani. Ráadásul a felsőoktatásra semmi rálátásuk nincs. Az egész családban (szülők, nagynénik/bácsik, unokatesók) én vagyok az egyetlen ember, akinek diplomája van. Tudom, h azért erőltették a szüleim, mert azt akarták, h nekem jobb életem legyen, mint nekik.
2015. márc. 29. 23:36
 10/13 A kérdező kommentje:

2 középfokú nyelvvizsgám már van, én is gondoltam, h az egyikből felsőfokúzni kéne. Egy 3. nyelvet már elkezdtem tanulni.

Hobbik? Kézügyességem nincs, zenélni nem tudok. Hetente 1x sportolok. (futás/biciklizés/úszás) Itthon csak filmeket nézek, keresztrejtvényt fejtek, regényeket olvasok. Szóval semmi értelmeset nem csinálok, amivel lehetne vmit kezdeni.

2015. márc. 29. 23:40
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!