Lelkész szeretnék lenni. Mibe kellene jobban belehúznom?
Figyelt kérdés
Addig még van pár évem. Most 8.-os vagyok, egy református gimnáziumban. Még van 4.5 évem addig, és már most szeretném elkezdeni az életem szerkesztgetni. Elsőnek talán a Debreceni Református Egyetemet néztem ki, bár igen messze van Kiskunhalastól, de első ok, amiért igencsak szimpatikus, hogy van közös múltuk a két iskolának, illetve nagyon szimpatikus. Emellett az elképesztően jó hittan tanárom is oda járt, és már most faggatom róla. Viszont nem igazán tudta elmondani, hogy milyen tantárgyakból kell jobban belehúznom, hogy bekerüljek. Jövőre latint választom második idegen nyelvemnek, és hittanból szeretnék érettségizni. Már többször is vettem részt istentiszteleten imával, és majd igét is fogok olvasni. Nagyon szeretem ezt az egész hitvallásos dolgot. Szóval, lenne valaki légyszíves, aki leírja, hogy miből kellene még ennél is jobban belehúznom?2014. nov. 12. 20:49
1/1 A kérdező kommentje:
* Elnézést, elírtam. Debreceni Református Kollégiumot, ahol a Teológiai Egyetemet szeretném elvégzezni
2014. nov. 12. 20:50
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!