Ha felvesznek állami finanszírozású egyetemi szakra, akkor muszáj ott tanulnom?

Jó, tudom.. És én se akarom ezt csinálni. Azt akarom, hogy felvegyenek első helyre, csak görcsölök, hogy mi lesz ha mégsem. Nem tudom, vonz a gyógyszerészi is, de igazából az orvosit jobban akarom.

És ha tényleg csak 1-2 ponttal csúsznék le a felvételről, akkor szerintem érdemes lenne kivárni a jövő évet. Ha viszont több hiányzik, akkor meg elmegyek én gyógyszerésznek is. Egyszerűen azért, mert én ennél többet, mint most, nem tudok nyújtani, és ha ezzel az eredménnyel nincs esélyem később sem bekerülni az általános orvosira, akkor nem fogom fölöslegesen pocsékolni az időmet várakozással, hanem elmegyek egy olyan szakra, ami a pontjaim alapján "megfelelőbb".

Tudni kéne az érettségi eredményeket, tudni kéne a ponthatárokat. Úgy dönteni a jövőmről, hogy gyakorlatilag nincs mi alapján meghozni a döntést - rettentően idegesít és nyugtalanná tesz.

*igen, bocsi: állami finanszírozású (nem költségtérítéses)

És három helyen nem tudok megjelölni orvosit, mert egyszerűen nincs rá keret, hogy másik városba menjek egyetemen tanulni. Itt a mindent vagy semmit elv van érvényben.

Amíg van lehetőségem bekerülni állami orvosira (ha most nem is, de talán jövőre) addig oda szeretnék menni. Ha nincs, akkor marad a gyógyszerész. Ez ilyen egyszerű.

A kérdésem csupán az lett volna, hogy meg lehet-e ezt így csinálni, hogy ha úgy alakulna hogy éppen 1-2 ponttal lecsúszom most az orvosiról, akkor ahelyett hogy gyógyszerészire mennék (ahova mondjuk felvesznek) inkább kivárok egy évet és megpróbálom újra az orvosit (hátha lejjebb megy a ponthatár). Nyilván, ha vagy 30 pont hiányzik a bejutáshoz, akkor nem fogok erre építeni, hanem akkor elmegyek simán gyógyszerésznek.

Ez nagyszerű, de a helyzet az, hogy én se szívesen mennék máshova. Szüleim sem engednének és engem is frusztrálna a költözés. Tudom, ez így nem szerencsés, de szeretnék itt maradni, ahol most vagyok. Külföld biztos szép hely, de Magyarországon mégis inkább itthon érzem magam. Ajj, istenem csak ne lenne ez ekkora dráma!

Persze úgyis fölvesznek.. mert biztos fölvesznek.. mert ki mást, ha engem nem? Ez az egyik oldal. A másik meg: De ha mégsem? Ha elbarmolom a töri vagy a magyar, vagy a kémiaérettségit? Na, akkor mi lesz?

És ezek így felváltva hadakoznak bennem, ami miatt már alig tudok koncentrálni a tanulásra.. Kikészít, egyszerűen kikészít. Február 15. Ennyi, és utána vége. Addig valahogy le kell ezt játszani, úgy hogy a végső döntést majd később se bánjam meg. Aha, az elkövetkezendő 80-90 évben..

Jó, tudom, hogy ennyire nem vészes a helyzet. Én csak el szeretném végre dönteni. Rajtam nem segít az, hogy később még van lehetőség variálásra, nekem kitűzött cél kell. Mert én így működöm. :)

Utálok túl sokat rágódni valamin. Eldöntöm. Csinálom. És nem segít rajtam, ha mindenféle lehetőségekkel bombáznak, amivel elbizonytalaníthatnak. Én egyszer fogok döntést hozni, de onnantól már nem lesz hezitálás.

Azt már most látom, hogy nem lesz egy könnyű menet, de hát ez van.