Melyik egyetemet, illetve munkát válasszam?
Még van időm az egyetemig, de jó lenne tudni, hogy mi is az amit igazán szeretnék tanulni a későbbiekben és a szakmát amit végeznék. Vidéki vagyok, de mindenképpen budapesti egyetemben/főiskolában gondolkozom. Eléggé kreatív vagyok,most spanyolt és angolt tanulok (ha minden igaz akkor gimnáziumi éveim végére sikerül az emelt szintű spanyol és közép angol). Imádom a házakat, ezért gondoltam
a BKF - környezetkultúra szakra. Sokan dicsérik a humán erőforrás szakot is, abból a szempontból, hogy könnyen el lehet vele helyezkedni és sokat lehet vele keresni, erre azért figyeltem fel, mert ehhez az irányhoz fontos az emberekkel való együttműködés, amit szeretek (pl. ingatlan tanácsadó)
Számításba jöhet még a kommunikáció- és médiaszak, illetve a BKF-en van valami újságírós dolog :) - Azt is számításba vettem, hogy pl. elvégzek valami gazdaságit és pl. elvállalok mellette (ha találok) újságírói állást, csak mert azt hallottam, hogy újságírókból túlképzés van és fölösleges azt tanulni az egyetemen.
Körülbelül ennyi :) Kicsit össze-vissza írtam. Várom a tapasztalatokat, véleményeket, és a NORMÁLIS KOMMENTEKET!
köszönöm :)
Hr=annyi van belőlük,mint égen a csillag és nem tudom,hogy ki mondta,hogy sokat lehet vele keresni,mert ez így egy nagy kamu!!Amit tudok róla,hogy ott garantáltan nem fogsz fejlődni,max. leépülsz agyilag...Annyira szakadnak csak meg a melóban...
Bkf?Az meg mi?Környezetkultúra?Az meg mi?Kb. ilyen kérdésekre számíthatsz...
Ingatlan tanácsadónak,meg újságírónak az érettségi is messze elég...Műszaki és gazd. végzettséget csinálj vagy vegyítve vagy ráépítve és ha érted is,akkor lesz melód...Sok sikert!
Ezek olyan szakmák, amiket szeretned kell, hogy sikeres legyél benne. Azt válaszd, ami közelebb áll hozzád, mert nem fognak egy papírcetliért munkát adni.
És igen, az újságíráshoz is kell diploma, az első válaszoló meg annyira baromságot írt le, hogy lehetetlen lenne végigbogarászni mindet. Legyen elég annyi, hogy aki a BKF-re azt mondja, hogy "az mi?", az vagy a felsőoktatás közelében sem volt, vagy valami hatalmas hiba csúszott a felvételibe.
Kedves válaszoló!
Pont azért írtam le az érdeklődési köreimet, mert valami ahhoz hasonló, hozzám illő dolgot akarok találni. Elfelejtettem megemlíteni, hogy utálom a műszaki dolgokat, ezért tettem fel ezt a kérdést, hogy valaki valami kreatív, jól kereső szakmát írjon, nem baj, ha sokat kell hozzá tanulni. kétlem, hogy csak a mérnökök keresnek jól. Az értékes kommenteket köszönöm :)
Figyelj,akkor nem kell feltétlen diplomád végezned,nagyon sok írányba indulhatsz okj képzéssel is.Írtad,hogy beszélsz nyelveket ami nagyon jó.Ezt mindenképp fejleszd fel perfektre.
A média lehet kreatív,de ehhez több tehetség és érzék kell mint sem diploma.Na és persze jól kiépített kapcsolatok,ismeretség,a tájékozódáshoz,naprakészséghez,marketinghez,előadásmódhoz.
A médiában is a reklámok után dől a sok lé,van 2 ismerősöm az iskolából,ők pl. tv-nél és rádiónál dolgoznak,szerkesztenek és reklámokat szerveznek.Az egyik srác pl. tök mást tanult(építőipar),szóval csak ennyire kell hozzá bkf és hasonszőrű társaik...Gazdasági irányba is elmozdulhatsz(közigazgatás).Itt is fontos a kapcsolattartás,cspatmunka,hogy egy vezető munkáját megfelelőképp segíteni tudd!Írd le konkrétan mik az erősségeid és milyen ágazat érdekel.Úgy könnyebben tudok segíteni.Hello!
Oké, hát eléggé segítőkész vagyok, általában barátságos vagyok az embekkel - legalábbis igyekszem :) - és ha valamit el akarok érni, akkor keményen dolgozok érte. Hibáknak tartom, hogy túlságosan foglalkozok azzal, hogy mások mit gondolnak rólam és nem tudnék elképzelni olyan munkát amiben például embereket rúgok ki vagy valami ilyesmi. Tanulmányokkal jól állok, bár gazdasági karhoz nyilván erős matek kene, sajnos én általában egy négyes vagyok, humán tantárgyakból viszont csak ötöseim vannak :)
Szeretnek olyan munkát, amivel külföldön is el lehet helyezkedni, ez mar régi álmom, hogy legalább pár évre kikoltozzek más országba :) ezért is gondoltam, hogy például ingatlan tanácsadónak vagy értékesítőnek megyek , mert külföldön nagyon sokat fizetnek érte :)
Előre is köszönöm a segítséget :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!