Halasszak vagy végigcsináljam vagy mi legyen?

Sziasztok, 21 éves lány vagyok, egytemista.

Szeptemberben kezdtem a sulit, minden álmom ez a szak volt, meg úgy egyébként is az egyetem. Az a nagybetűs tudjátok, ahogy az ember lánya egy borostyánnal befuttatott épületet elképzel ahová csupa komoly és baromi okos ember jár. Baromi büszke voltam magamra, hogy majd én...a családból elsőként...és mások is milyen büszkék lesznek rám, minden happy volt. A fejemben. Aztán jött a ráeszmélés, hogy nem is vagyok biztos benne, hogy én ezt akarom. De igazából nem tudom eldönteni, hogy ez valós probléma vagy csak egy hülye kislányos nyavajgás, mikor már az ember nem tudja, hogy jódolgában mire panaszkodjon. Ebben kérném a segítségetek.

Több problémám is van ezzel az egésszel. Először is nem abban a városban élek, ahol tanulok, ergó tömegközlekedem, oda-vissza minden nap kb. 2 órát összesen. Tehát két óra máris elmegy a napomból a semmire tulajdonképpen. Aztán ott vannak maguk az órák. Jó, persze, tudom, hogy majd később szakosodom és ezek még csak alapozó tantárgyak, de sok olyan van közöttük amiket abszolút hülyeségnek tartok és később nem fogok hasznosítani őket az életben...mint anno középsuliban a matek hülyeségei.De katalógusosak, szóval mégis ott kell lennem. Ez is csak időhúzás. A következő ami zavar: az órák közötti szünetek. Van úgy, hogy két óra között 3 órás (wtf?????) szünetem van. Ahhoz túl hosszú, hogy csak tengjek-lengjek, ahhoz meg rövid, hogy hazajöjjek. Mit csinálunk? Beülünk valahová...inni...ami persze tök jó, mert összekovácsolja a csapatot stb. de akkor sincs túl sok haszna. Későn érek haza és megint egész nap gyakorlatilag alig csináltam valami hasznosat. Az ilyenek miatt pl. diákmelózni nem tudok, pénzem nincs, max diákhitelből, mert fizetősön vagyok és máshogy nem tudnám. Ez is elég gáz.

Itthon pedig nem merem megmondani, hogy így érzek,mert anno én könyörögtem, hogy jöhessek erre a szakra, anyuék nem igazán támogatták, aztán most meg visszakozom:/

Saját magam ellen beszélek.

Szeretnék diplomás ember lenni, saját magam miatt is, de a családom miatt is, mert én lehetnék az első akinek diplomája van. Anyuék büszkék lennének rám, persze én is magamra és úgy érzem, hogy most ezzel csalódást okoznék nekik és hetekig hallgathatnám a "akkor minek kellett ebbe belekezdeni, mondtam, hogy valami okj-s szakmát csinálj meg" kezdetű monológokat, amiktől már herótom van.

Valamint...mindeközben van egy álmom is és most úgy érzem, feladnám azt is, ha most feladom a sulit.

A probléma tehát adott, a kérdést fent olvashatjátok köszi:)

E.