Mit kell tenni ha két egyetemi helyre fogok járni államin?
Sokan sok mindent mondtak. Valaki van ilyen helyzetben hogy tudja?
ELTE és Corvinus
Első vagyok, megkerestem neked a legkorrektebb választ.
A felvi jogásza írta.
A Felvi Jogászhoz intézett kérdésére a következő válasz adható:
1. A felsőoktatásról szóló törvény szerint egy hallgató 12 féléven át folytathat a felsőoktatásban tanulmányokat államilag támogatott képzésben, beleértve a felsőfokú szakképzést is.
2. Ugyanezen törvény a párhuzamos képzéssel kapcsolatosan kimondja, hogy a tanulmányaikat 2007 szeptemberében, majd ezt követően az első évfolyamon megkezdő hallgatók tekintetében alkalmazni kell azt a szabályt, amely szerint a támogatási idő számításakor egy félévként kell nyilvántartani, ha a hallgató - az elsőként megkezdett képzésének legkésőbb harmadik félévében létesített további (párhuzamos) hallgatói jogviszonyára tekintettel -
2.1. egyidejűleg több felsőoktatási intézménnyel áll hallgatói jogviszonyban, illetve ha
2.2. ugyanabban a felsőoktatási intézményben egyidejűleg több szakképzettség, szakképesítés megszerzésére készül fel.
3. Ön a rendelkezésére álló 12 félévből a korábbi képzésében felhasznált 8 félévet, vagyis a felsőfokú szakképzésekre maradt 12-8=4 támogatott féléve. Ebből a 2007/2008-as tanévben felhasznált 2-t, vagyis Önnek az idei tanévre még 2 támogatott féléve maradt. Tekintettel arra, hogy Ön a két párhuzamosan végzett képzés közül az elsőként megkezdett képzés 3. félévében létesítette hallgatói jogviszonyát, ezért az idei tanévben nem kettesével fogynak a támogatott félévei. Vagyis: Ön a jelenlegi és a következő tanulmányi félévben csak 1-1 támogatott félévet használ fel, noha egyszerre két képzésben vesz részt.
4. A következő tanévtől viszont - feltételezve, hogy tanulmányait folyamatosan folytatja - már biztosan nem lesz lehetősége államilag támogatott formában tanulni, mivel addigra kimeríti a rendelkezésére álló támogatási időt.
Az esetre irányadó jogszabályok és jogszabályi rendelkezések:
- A Magyar Köztársaság Alkotmánya 70/F. §
- A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 55. § (2) (4), 56. § (3)
mi a konkrét kérdés?
én is két szakra járok államin, de ugyanabban az intézményben.
Akkor ezek szerint mivel 2 félévet jártam az egyik szakra és most kezdem a másikat akkor 1 félévnek számít ha egyszerre két képzésre járok. Jujj köszönöm szépen :)
Még akkor annyi, hogy ezt ind két intézménynél jeleznem kell hogy már másik szakon is tanulok?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!