Tényleg jogász túlképzés van?
Egyre több helyen olvasom, hogy ez egyáltalán nem így van, sőt.
HVG diploma 2011 szó szerint ezt írja:
"Az utóbbi években számtalanszor hangzott el, hogy jogásztúlképzés van, a felmérés adatai viszont nem ezt bizonyítják.
Az állam és jogtudományi karokon végzettek között kevés a munkanélküli..."
Itt egy másik oldal:
Mezey Barna, az ELTE rektora, majdnem egy évtizedik az ÁJK dékánja, idézek tőle:
"Igaz, hogy éves szinten a diplomát szerző jogászok száma több ezerre rúg, az ágazat szűk értelemben vett, úgynevezett igazságügyi felvevőpiaca pedig ritkán haladja meg az évi száz főt, mégsem jellemző a munkanélküliség a jogászok körében. Habár sokan terjesztenek rémhíreket, éppen ezek eloszlatására igyekeztünk néhány évvel ezelőtt felkutatni dékán társaimmal azokat a fiatalokat, akik jogász végzettségük ellenére sem találtak munkát. Magunk is meglepődtünk, hogy országosan is csak néhány bejelentett álláskeresőt találtunk. Mikor meg akartuk kérdezni őket az okokról és tudakozódni helyzetükről, már ki is jelentkeztek a rendszerből."
Érdekes, ugye? Nem csak ezen az oldalon, hanem kb. mindenhol ezeket a rémhíreket terjesztik, holott nincs is alapja...
"Persze a végzettek többsége nem klasszikus igazságügyi, igazságügyi jogászi feladatokat lát el a munkahelyén."
"Habár nem a karrier csúcsát jelenti, de egy jogász tökéletesen alkalmas arra, hogy akár iskolatitkárként dolgozzon. A végzettek jelentős része például az eurobürokrácia, a diplomácia, a kereskedelem vagy a bankügy területén helyezkedik el, vállalkozik vagy médiaszereplő lesz, sportvezetőként vagy művelődésszervezőként dolgozik."
igen, túlképzés van.
az, hogy a végzett jogász pályaelhagyóként talál munkát, az nem a jogászképzés diadala...
ma 13:27
Ez a két idézet miben jelent túlképzést?
Nem klasszikus igazságügyi = bíró, ügyészt. Vagyis a végzettek többsége nem ezeket a posztokat tölti be, hanem mást. Ügyvéd, jogtanácsos, stb.
A 2. idézet meg meg arról szól, hogy a jogász eszeket a feladatokat is elláthatja... Nincs ezzel semmi, egyik sem jelenti azt, hogy túlképzés van.
Folytatom a HVG diploma idézetet:
"...s alacsony azok aránya is, akik nem a diplomájuknak megfelelő állást találtak. "
Azt gondolom, amiket te itt leírtál, meg idéztél, az egyáltalán nem a túlképzést támasztja alá, sőt teljesen ellent mond annak.
nem tudom hány éves vagy, de most tanítok neked valami újat: olvasni a sorok között.
Aki nyilatkozik az a jogi kar dékénja, aki az adott kar atyaúristene. neki, többek között az feladata, hogy minél több ember jelentkezzen hozzájuk, ő ugyanis ebből él. ennek fényében mégsem azt nyilatkozza, hogy milyen sok végzősük helyezkedik el a szakmájában, hanem arról beszél, hogy alig van közöttük munkanélküli, meg felsorolja, hogy pl. sportvezetőként dolgozik végzősük, aminek aztán baromi sok köze van a jogi diplomához.
lefordítom neked emberi nyelvre:
baromira nem tudsz a szakmában elhelyezkedni miután legalább öt évig végigsz*pattunk mindennel, de ne aggódj, azért jó ez a képzés, gyere ide, különben lehúzhatjuk a rolót.
nyugodj bele, túlképzés van. ha pedig arra építesz, hogy mindegy, legyen egy diplomám, aztán majd csinálok valamit, akkor inkább valami bölcsész szakot válassz, az kisebb sz*pás.
Nem kell itt semmit se lefordítani, tisztában vagyok ezekkel a dolgokkal, csak eléggé marhaság.
Ne csak ezt kommentáld, hanem a HVG cikkét is, de biztosan azt is lepénzelik, hogy ezt állítsa. :)
De várj, biztosan a zsidók azok. : )
majd ha te veszed a fáradtságot és belinkeled, akkor kommentálom.
de egyébként a HVG is azt írja, te idézted, hogy "Az állam és jogtudományi karokon végzettek között kevés a munkanélküli."
éljen!
tudod nálunk annak idején volt egy ilyen tréfás ki kiszólás:
Tudod mit mond a végzett munkanélküli bölcsész, a végzett, már elhelyezkedett bölcsésznek? - Egy BigMac menüt légyszives!
na, jogi karokon egy kicsit talán jobb a helyzet, de nem sokkal...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!