Első éves vagyok? Kezdjem a nehéz tantárgyakkal a vizsgaidőszakot?
Figyelt kérdés
Abban bízok hogy ha előre teszem a nehéz tantárgyakat nem fognak annyira részletesen belemenni.A könnyebbeket meg meghagyom a vizsgaidőszak végére. Ti hogy szoktátok ?2010. nov. 22. 22:08
1/3 anonim 



válasza:





Egyetem- és tanárfüggő a dolog. Tény, hogy jó a nehéz, sok kredites tárgyakon hamar túllenni. Nálunk van olyan tanár, aki meg is mondta, hogy a vizsgák egyre nehezebbek lesznek, szóval aki könnyen túl akar lenni rajta, az az elején menjen. És ez igaz is volt, úgy mentem el a harmadik alkalomra, hogy tudtam, hogy az első nagyon laza volt, hát a harmadikon úgy megvágtak, mint a huzat! Szerencsére volt negyedik alkalom :)
2/3 anonim 



válasza:





Nem valószínű, hogy valamelyik vizsga is könnyebb lesz.
Inkább azért jó előre tenni, mert a vizsgaidőszak elején még nagy a lendület:) Legalábbis én így vagyok vele.
Eddig úgy csináltam, hogy a legnehezebbtől haladtam a könnyebbek felé, és utolsó vizsgahétre (tehát az UV hét előtti hétre) már nem hagytam semmit. Hogy ha vmiből bukok, legyen idő felkészülni és javítani. De nem buktam szerencsére semmiből:D
3/3 anonim 



válasza:





Szerintem is jobb a nehezebbekkel kezdeni, egyrészt azért, mert a végére már úgyis fáradt leszel, akkor jobb, ha csak a könnyebbek vannak már, másrészt azért, mert ha az elején vannak a nehezek, és elsőre nem jön össze, akkor még van időd jobban felkészülni a következő alkalomra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!