Mennyire nehéz a nemzetközi gazdálkodás nevű szak?
Van matek, de nem vészes. Középszinttel fogsz tudni boldogulni.
Semmi értelme előre készülnöd.
Maga a szak nem olyan nehéz, meg lehet csinálni.
Igen, minden egyetemenek eltér valamennyire a tanterv
Kicsit eltér a tanterv, de a fő különbséget nem ez jelenti az egyetemek között, hanem az, hogy ugyanazt a nevű tárgyat az egyik helyen egy karikázgatós vizsgával lehet teljesíteni, a másikon meg szóbeli vizsga van 120 tétellel.
Maga a képzés még a legnevesebbnek mondott egyetemeken sem kimondottan nehéz más szakokkal összehasonlítva, ennek ellenére messze nem végzi el mindenki, úgyhogy nem célszerű azt komolyan venni, hogy bárhol utánadvágnák a diplomát.
A matek nem vészes, ha a középiskolai középszintű matekot négyesre teljesíteni nem volt extrém erőfeszítés részedről (különösképp az algebra, statisztika, valszám részt), akkor teljesíthető.
Igen, két szaknyelvi nyelvvizsga kell hozzá, amiből az egyiket kiválthatod felsőfokú nyelvvizsgával. Matekból és nyelvekből készülj. A többiből halál felesleges. Nekem volt anno az egyetemen olyan csoporttársam, aki országos szakmai tanulmányi versenyen 1-3-ba bekerült, talán összesen 2-3 olyan kurzus volt, aminél ez valódi előnyt biztosított számára, a legtöbb helyen a 14-15 hetes szorgalmi időszak 1-2. hetéig volt az, hogy már tudta, amit mondtak, a későbbiekben már neki is nagyjából minden új volt. Ezzel csak arra akarok utalni, hogy nem fogsz tudni érdemben előre tanulni.
Amiket felsoroltál könyvek, halál feleslegesek - már az egyetemre készülés szempontjából. Ha érdekel, kevesebb nyilván nem leszel tőlük, illetve látókörbővítésnek jók, de mivel a nemzetközi gazdálkodás elsősorban üzleti jellegű képzés, ezeket legfeljebb érintőlegesen fogjátok tanulni.
Ha bankár szeretnék lenni akkor ez jó szak? Vagy inkább pénzügy és számvitelre kéne mennem?
Egy ismerősöm külföldön csinálta ezt a szakot, és most egy nyugati gazdag országban egy banknál dolgozik és keres 10ezer eurót havonta amióta ott van.
Ő azt mondta semmit nem használ ami suliban kellett és amikor felvették, fogalma se volt mit kell majd csinálni. Ott tanulta be.
Egyébként valószínűleg Sopronba mennék. Választ itt még nem kaptam, hogy az mennyire kemény egyetem, de jókat olvastam róla. És közel van Ausztria Szlovákia úgyhogy a hobbik és lehetőségek amúgy is jobbak
Hát, én ismerek olyat, aki kereskedelmi és vendéglátóipari főiskoláról szerzett papírt és lett belőle nagyon komoly bankár.
De értem amit mondasz. Gondoltam hogy mesterrel kéne majd valamit specializálódni utána jobban. De akkor lehet maradok pénzügy számvitelnél.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!