Normális, hogy azért mennék levelezőn egyetemre, mert hiányoznak az iskolás évek?

Múlt héten az egykori általános iskolámban voltam, ami nagy élmény volt nekem és nosztalgikus. Amióta dolgozok folyton az iskola hiányzik, bárcsak újra iskolás lehetnék. Elegem van abból, hogy a munkahelyemen 50 év körüli klimaxos banyák vesznek körül. Nem érzem azt, hogy 27 évesen ide való lennék. Fiatalokkal, kortársaimmal érezném jól magam. Ez a fő oka annak, hogy megint elvégeznék egy egyetemi képzést, mert a tanulás nosztalgiája visszarepít abba az időbe, amikor diák voltam, mintha most is az lenne, mint akkor. Ez normális?

Benne van az is, hogy szeretnék jobban keresni, jobb lehetőségeket kapni a közigazgatásból a versenyszférába, érdekesebb munkakört betölteni, ezért a kereskedelem és marketing szakra gondoltam, amit úgy érzek, hogy menne és lenne értelme, közelebb áll hozzám. Mert inkább humán beállítottságú vagyok, de a matek is volt, hogy jól ment. A sok magolás után szerintem egy ilyen szak való lenne nekem, ami ilyen sokszínű és vegyes. A munkámba meg kezdek kiégni. Egy unalmas sz*r az egész.

Viszont van, aki felvetette, hogy "az meg abszurd, hogy egyeseknek még mindig nem esett le, vannak pozíciók, ahová nincs konkrét egyetemi végzettség, mégis rendszerint elvárják a diplomát, másrészt statisztikailag bizonyított, hogy a diplomások általában hatékonyabban dolgoznak. És jegyezzük meg, bármilyen filológiai, társadalomtudományi stb. ismerettel csak gazdagszik az ember: nem minden arról szól, milyen munkát fogsz végezni. Mégis, sokszor nem nem szakmába vágó "soft skillek" azok, amelyek kiemelnek valakit a munkakörén belül."

Ilyen alapon a közig. szervező diplomámmal is mehetnék érdekes versenyszférás munkahelyre, mondjuk multihoz? És nem is kellene továbbtanulni? Mert pusztán az, hogy diplomás vagyok, az elég?