Kereskedelem és Marketing vagy Kommunikáció és Médiatudomány?
A kermark akárhogy is nézzük, egy közgazdász diplomát ad, amivel már önmagában is ezerszer könnyebb elhelyezkedni, mint a másikkal, plusz sokkal könnyebben tudod magad a későbbiekben átképezni valami még piacképesebbre egy közgazdász mesterdiplomával.
Nyilván cserébe messzebb fog állni a céljaidtól, emellett sajnos az elején leszögezném: fogsz matekot tanulni. Nem tudom, most hogy van, de amikor én jártam egyetemre (kb. 10 éve), akkor a marketingeseknek volt 3 félév tisztán matekos tárgyuk (analízis, mátrixalgebra, valszám), 2 félév statisztika, meg még 4-5 olyan tárgy, ahol készségszinten kellett használni legalább a középiskolai szintű matekot. Nem elrettenteni akarlak, nálunk azért messze nem ezek voltak a leghúzósabb tárgyak, azoknak, akik kiestek, csak töredékük hullott ki ezek miatt, de sokan szeretik azt gondolni, hogy a marketing szakon kevesebbett fognak matekozni, mint egy mendzsmenten vagy számvitelen - mennyiségben lehet, hogy kevesebb, de a mélysége kb. ugyanaz.
Nyilván egy TV-nél is végeznek kereskedelmi és marketing tevékenységet, nem is keveset, és dolgoznak is ilyen emberek különféle TV-knél. Hogy hányan, és milyen fulktuációval, passz, annyira nem ismerem az iparágat.
De végig kell gondolnod, hogy azon kívül, hogy hol szeretnél dolgozni, mi az, ami érdekel. Egy marketinges alapvetően mást csinál, mint mondjuk egy jogász, egy pénzügyes, egy kommunikációs szakember, egy vágó, egy világosító, egy takarító vagy egy portás... és mindegyik dolgozik a TV-nél a "háttérben".
Ha kifejezetten TV-nél akarsz dolgozni, akkor ahhoz először is kell egy nagyon jó beszédtanár (ha képernyőre akarsz kerülni), vagy ha inkább szerkesztő, szövegíró akarsz lenni, akkor egy jó diploma valamilyen szakterületen (ez viszont tényleg sokféle lehet – politikai témákhoz jog, politológus, történész, vagy akár nemzetközi kapcsolatok; komolyabb intellektuális témákhoz történész, filozófus, irodalmár vagy más bölcsész; gazdasági témákhoz a legjobb az alkalmazott közgazdaságtan, de a marketinges se rossz). Backoffice-hoz, marketing igazgatóságra, hirdetésszervezéshez, reklámiparhoz a marketing a tökéletes.
Akárhogy is nézem, a marketing az egy nagyon jó választás.
Disclaimer: marketing diplomám van, marketing igazgató voltam filmstúdióban, sport témájú filmeket menedzseltem ismert sportcsatornákon, és volt saját TV-sorozatom is, imdb profilom is van. 🤗
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!