Ügyvédként, ügyészként biztos a megélhetés, elhelyezkedés?
Látom a nemjogászok megint megmondták a tutit...
Fontos kérdés hogy hol élsz, igen nagyok lehetnek a különbségek elhelyezkedési lehetőségeket tekintve Bp., a nagyobb városok, és a kisebb települések között. Csak két jogászi foglalkozást említesz, azért ennél több lehetőség van: a jogászi munkák 70%-a állami hivatalnoki munka, aztán ott van még a bíróság, a végrehajtói, közjegyzői irodák, jogtanácsosság magán cégeknél, esetleg jogi fordítások készítése, oktatás. Bíróságnál és ügyészségnél is elég komoly vizsgát kell tenni, ami után központilag döntik el, hogy kit vesznek fel fogalmazónak. Itt is lehet valamennyi szerepe a kapcsolatoknak, de azért nem túl sok, azért a fogalmazói lét még önmagában nem olyan nagy szám, hogy ölre menjenek érte az emberek. Az ügyvédségnél nyilván ha van egy ügyvéd szülő, akinek a praxisát lehet folytatni, nagyon komoly kiinduló alap. Nekem ilyen nem volt, őszintén szólva inkább nyomasztott volna, hogy valakinek a "folytatása" vagyok. Kapcsolat nélkül is el lehet helyezkedni bojtárként, de számítani kell arra, hogy a jelölti élet nem lesz álom. Ugyanakkor az jó esetben csak 3-4 évig tart, aztán szakvizsga után már a magad ura vagy. Összességében azt mondanám, hogy mivel rengeteg hivatali állás van, lesz lehetőséged választani a biztos, de kevésbé izgalmas megélhetés, meg a kalandosabb, de némileg nehezebb út között, és ezekhez kell hozzávenned, hogy minél kisebb településen próbálsz szerencsét, annál nehezebb dolgod lesz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!