A program tervezó szakon sok matek és sok fizika van?
Fizika nem nagyon lesz, ellenben matek rengeteg. Matek tárgyaknál rengeteg tételt és bizonyítást kell bemagolni, illetve alkalmazni.
Egészen más, mint a középiskolai matek.
Régen volt olyan egyetem, ahol volt egy darab fizika tárgy egy féléven át a progmat szakon. A szak névváltoztatásakor, mikor proginfó lett, ezt kiszedték.
Matek mennyisége csökkent az idők folyamán, de így is van bőven, kérdés mit jelent nálad az, hogy megyeget.
Fizika nem fog kelleni nagyon. Én mérnökinfós vagyok, itt van fizika, de olyan szint, amin még én is átverekedtem magam valahogy, pedig mi is videót néztünk fizikaórán középsuliban.
A matek már más téma. Az sok lesz, főleg proginfón. És nagyon sok gyakorlás kell majd hozzá, hogy jól menjen. Nem lehetetlen, de bele kell tenni a munkát.
Mi a célod a szakkal a későbbiekben? Az it-n belül sok helyre kell a matek azért, szóval van, amire azt mondom, hogy jobb, ha korán megtanulod lenyelni ezt a dolgot és hozzászoktatod magad a matekhoz. De van, amihez egyáltalán nem kell matek (legfeljebb elemi logika). Ha csak ez a cél, érdemes könnyebb szakot választanod vagy más tanfolyamon magadra szedni a tudást egyetem helyett.
Köszönöm a mindenkinek a választ!
A matek az olyan szinten megyeget, hogy ha van egy dolgozat, akkor arra feltudok készülni(magántanárral) , hogy 4-es legyen, de ha nem egy csak egy adott témából írunk, akkor már azért bőven lesz az 2-es is. Vannak olyan témák amik, még tanárral sem mennek.
A válaszokat elnézve, azért el fogok gondolkozni a könnyebb szakokon is
"Matek tárgyaknál rengeteg tételt és bizonyítást kell bemagolni"
Mi az hogy bemagolni? Mind a tételeknek mind a bizonyításoknak van egy logikája és épp azért tanulsz ennyi matekot hogy komplex gondolkozásmódod alakuljon ki valamint a való életben felmerülő problémákat meg tudd oldani de látom neked sem ment át az egyetemi képzés üzenete, gondolom 1 vagy a sok hülye közül aki csúszkál és 5 évig járja az egyetemet mert húdenagyonnehéz a képzés. Nem bemagolni kell hanem megérteni a bizonyítás pedig simán levezethető ha egyáltalán érted az összefüggéseket és mi-miért következik.
"A matek az olyan szinten megyeget, hogy ha van egy dolgozat, akkor arra feltudok készülni(magántanárral) , hogy 4-es legyen, de ha nem egy csak egy adott témából írunk, akkor már azért bőven lesz az 2-es is"
Teljesen felesleges megpróbálnod és a nagyobb baj azzal van hogy energiát fektetsz be, magántanárhoz jársz és úgy is csak 4-es érdemjegyet tudsz összehozni. Egyetemen mindent nulláról kezdenek az való igaz de aki egy gimis tananyagot nem képes magántanár segítségével elsajátítani az az egyetemi anyagot sem fogja sehogy.
8:
A probléma az, hogy soha senkit nem érdekel az oktatók közül, hogy érted-e. Én életemben nem magoltam, mert képtelen vagyok rá, csak azt tudom megjegyezni, amit értek, de mivel egyetemen rengeteg definícióval, tétellel, bizonyítással árasztottak el, nagyrészt a 4 kredites matematikai analízis 1 majd 2 tárgyban, miközben második félévben 37 kredit volt a mintatanterv, egy rakás más tárgy, beadandó, tanulnivaló, ezért nyögvenyelős volt, akik semmit nem értettek cska bemagolták, azoknak jobban ment. Mert hiába értem, attól még sok részletet meg kell jegyezni. Nem ismételtem, de nem érzem, hogs meglett volna a lehetőségem elmélyedni benne.
Ebben az is benne van, hogy anno szüleim mikor egyetemisták voltak a 70-es években, nekik kétszer annyi órában volt ugyanaz a matek tananyag, és eleve fele annsi tárgyuk volt.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!