Mit tanuljak, ha az irodai munka és a jó fizetés vonz?
Igazából semmiből sem vagyok kiemelkedő. Nem beszélek túl jól egyik nyelven sem, matek, fizika, kémia nem az erősségem. De ennek ellenére mivel szorgalmas vagyok, általában (majdnem) mindent megtudok tanulni.
Olyan szakmát/diplomát szeretnék, ahol dolgozhatok számítógép előtt, bírom a papírmunkát, megy az aprólékos, monoton munka is. Kimondottan mindegy, hogy milyen területen végzem ezt, maga a munkakörnyezet vonz. Dolgoztam már hivatalban, de az ügyfélfogadás nem annyira vonz, inkább a háttérmunkát végezném.
Milyen olyan területek vannak, ahol ez megvalósul és a fizetés is jó?
Mert nettó 160 ezerért mezei köztisztviselőnek nem szeretnék vissza menni, mert max éhenhalni jó.
Jelenleg környezetvédelmi területen dolgozom, de kinn vagyok télen nyáron 8 órában, kihalálos alapon megy az irodai munka kiosztása, legfőképp protekciós alapon, a fizetés pedig itt is halál.
Pontom nincs túl sok, ilyen 360-70 környékén.
2
Kihalásos alapon megy, tudom, ezen a területen dolgozom. Szégyen a fizetésem, erre plusz 3 évet nem akarok elpazarolni. A munkaerőpiac azt az évi 1-1 embert felszívja a szakmai gyakorlatosokból, álláshirdetés pont emiatt nincs, csak Pesten.
pénzügyi számviteli ügyintéző, ez technikusi végzetséget ad, ezért az alap követelmény csak az érettségi. Esti képzésben csak 2 éves.
Egyébként az ikk.hu -n végig tudod nézni a szakmákat amikről leírás is van, meg az oldalon meg tudod nézni melyik intézményekben tanítsák az adott szakmát.
4
Igen, ragaszkodok "vidékhez", ráadásul Kelet-Mo. :) Ha elküldöm ezen a területen az önéletrajzomat bárhova, még egy "köszi, de nincs hely" email sem jön vissza. :D Akkor már inkább átképzem magam más területre. :)
IT-n gondolkodtam én magam is. Vagy nem tudom, megéri e kifizetni a gazdasági képzéseket, mert pontom nincs elég az államilag támogatottra. :(
Próbáltál már személyesen vagy telefon beszélni velük? Én is sokat szenvedtem az e-mailekkel, míg végül felhívtam őket, adtak egy másik e-mail címet, behívták állásinterjúra és azóta is náluk dolgozom. Egy jó szakmával is lehet sokat keresni, főleg hogyha már idősebb vagy akkor nem hiszem, hogy megéri a diploma. Egy levelezős még talán, de ha neked csak az a célod, hogy többet keres akkor felesleges 3-4 évet végig szenvedni. Írtad, hogy nem beszélsz jól nyelveket. Szerintem ezen változtass, sokkal jobb lehetőségek vannak, ha beszélsz idegen nyelveket. Főleg, ha IT-n is gondolkodtal, mert ott elengedhetetlen egy középszintű nyelv tudás. Én sajnos csak ennyit tudok hirtelen tanácsolni.
Azért sok sikert kívánok, remélem sikerül találni munkát, amit szívesen csinálsz!
Nyelv egyre inkább nélkülözhetetlen szinte mindenhol. Bárkivel szemben hátrányban vagy, aki nem beszél nyelveket. Külföldiekkel szemben meg pláne, mert a legtöbb országban az angolon kívül legalább még egy világnyelvet szokás beszélni, de inkább többet is (több országnak mindjárt több hivatalos nyelve is van)...
Kelet-Magyarország általában mindenben hátrányban van a fővárossal szemben. Minden munkával rosszabbul fogsz keresni, mint Pesten és állás is jóval kevesebb van arrafelé. Érdemes lenne elgondolkodnod a költözésen.
Az informatika magasabb szinteken fizet jól, oda meg sok idő és komoly tanulás eljutni. Ha nem érdekel, sokkal nehezebb megtanulni (tapasztalat). Na meg nem csak a megtanulása sokkal nehezebb, hanem napról-napra végezni a munkát is, amit menet közben sem valószínű, hogy jobban fogsz szeretni.
Gazdasági vonal egy fokkal esélyesebb, de ha nem szereted, arra is igaz, hogy nem olyan jó csinálni.
A személyes kapcsolat mindennél fontosabb az állás piacon. Ne csak küldözgesd az életrajzokat, hanem építs közvetlen kapcsolatokat. Keress ismerősöket, mozgasd a kapcsolati hálódat!
8
Nem akarok költözni. Minek költözzek Pestre? Lehet, hogy egy százassal több ott a fizu, de házat abból sem fogok venni, főleg nem ott.
A másik meg az, hogy nagyon szereti itt mindenki hangoztatni, hogy csináld amit szeretsz, nem számít a fizetés, de igenis számít, ha van/akarsz 2 gyereket és normálisan fel is nevelni őket. Vagy ha nem 20 éves kocsival akarsz járni. Vagy ha elszeretnél menni nyaralni.
Ez nem bántás senki felé, de maradjunk a realitás talaján. A diplomák jó részével esélytelen a nettó 200 feletti fizetés.
Ezért keresek olyat, ahol nem álom a 300-400 ezer forint, hanem ez az átlag.
Ha sz*pnom kell érte, akkor megteszem (képletesen értve persze).
Nem számít, hogy nehéz tanulni, vagy nehéz utána napi szinten csinálni.
A raktári meló sem jó, meg a gyári, mégis valaki azt csinálja, mert muszáj.
Megtehetném azt is, hogy környezetvédelmi területen megyek tovább, de mi az esélye, hogy a fullon lévő irodákban átvesznek gyakornokság után, vagy hogy lesz állásom másik, ha onnan kikerülök.
#9
És azt hiszed a nettó 300-400k sok? Álomvilágban élsz. Én nettó 500k körül keresek és abból se lesz háza, max ha a CSOK-os réteg végre bedől. A jelenlegi kocsiárak mellett az új autó is esélytelen még lízingre is. Szóval nehogy azt hidd, hogy neked jó életed lesz 300-400k-s fizuval. Itthon ha tényleg azt akarod, hogy változtatni tudj az életeden, ház, új kocsi, külföldi nyaralás évente, akkor valahol a 800k+ fietéseknél kell édeklődni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!