Később elkezdeni az orvosit?
Szükségem lenne olyan elhelyezkedett orvosokra, akik később, 29-30 év körül döntötték el a pályaválasztást, és jelenleg már szakorvosként dolgoznak… Akinek több év tapasztalata van, megérte? Esetleg van, aki vett fel diákhitelt a félévekre? Tudom, hogy nem sok esély van, hogy látják ezt a kérdést, de hátha…
Más területekről érkezők ítélkező véleményét nem várom, csak szakmabeliekét… :)
Ha tényleg ez minden vágyad még azok után is, hogy alaposan utánajártál a képzésnek és a szakmán belüli lehetőségeknek, akkor igen, megéri, pontosabban nincs más opció, amivel boldog tudnál lenni.
Viszont ha vannak más nagy terveid, mint családalapítás, otthonteremtés, stb, akkor érdemes átgondolni. Mostanában nem lesz karriered és annyi szabadidőd sem, hogy bármi nagyobb volumenű célt betervezz mellé és sajnos az anyagiakat is erősen érinti (a következő 6-8 évben nem fogsz jól keresni, de leginkább sehogy).
Személy szerint akkor sem javasolnám, ha nincs tőke vagy ismerős, aminek hála le tudsz válni az állami szféráról, mert a beled ki fogják hajtani és úgy rángatnak, ahogy tetszik (tapasztalom).
Nem érte meg.
4 ember helyett dolgozom, mert szakemberhiány van.
Politikailag kiszúrtak az orvosokkal. Családbarát kormány? Vicces.
Eszközhiány és fertőzésveszély van, mert 150-ért nem találunk embert takarításra. Ápolóból is hatalmas hiány van, mert lépnek nyugatra 3-4 akkora fizetésért. Ezt érthető is.
Külföldre távozom én is 2 éven belül, mert kint betartják a szabályokat, megfizetnek, lesz nyugdíjam, a gyereket normális oktatásban és egészségügyi ellátásban tudom felnevelni és nem kell zsebpénzért dolgoznia.
Csak az érzelmileg vak emberek nem látják, hogy Magyarországnak annyi.
30 év alatt leépítették.
Nagyon szépen köszönöm a gyors válaszokat! Nagyon hasznosak, nem számítottam ilyen gyors reagálásokra!
Úgy tűnik, a helyzetem miatt el kell ezt engednem végleg... 😬😊
Utolsó vagyok, a kérdésre válaszolva, ha olyan nagy a tudásvágyad, elhivatottságod, hogy képes vagy rengeteg időt, pénzt beleölni, és minden mást háttérbe rakni (gondolok itt a családalapításra), akkor csináld.
És nem kell itthon maradni. Ha tudsz nyelvet, külföldön szeretik a magyar orvosokat és az ottani fizubol simán vissza fizeted a diákhitelt és/vagy azt a pénzt, amit a magyar állam kér tőled azért, mert itthon diplomáztál de külföldön dolgozol. (Igen, ez létezik)
8
Ideje lenne felnőni... Egy 3 éves alaos8, aminek a második felében simán dolgozhatsz, de levelezőn/nappalin diákként akár az egész képzés alatt szerezhetsz szakmai tapasztalatot, egészen más, mint egy olyan szakma, ahol 6 évig nem engednek a szakmád közelébe sem. Én is 24 évesen kezdtem műszaki szakot, tudom, miről beszélek. Hatalmas különbség van pályaváltás és pályaváltás között. Nem kell mindenáron ezt a hurráoptimizmust nyomatni és hazugságokat eladni a kérdezőnek a helyzet súlyáról.
Hát tudod az orvosi alatt is lehet már 3. Évtől ügyelni, mg mentőzni és ezért fizetnek. Ha szerencséd van, akkor diákmunkában is dolgozhatsz valahol.
Nem kell ezt a lehúzos szöveget nyomatni és hazugságokat eladni a kérdezőnek a helyzet súlyáról. A te példád is bizonyìtja, hogy a karrier-váltás valós fogalom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!