Szerintetek orvosnak kéne mennem ezek alapján?

Szóval nálam sosem volt az kiskoromban emlékeim szerint, hogy orvos akarok lenni, 10.-ben kezdtem el elmerengeni ezen, majd a Covid bejövetelével határoztam el kicsit így dacból, hogy na én márpedig orvos leszek és nem nézem tétlenül, ahogy emberek halnak meg ebben-abban. Nagyon erősen bennem volt ez az “életeket akarok menteni és jobbá tenni” érzés, haragudtam már csak a betegségek létezésére is és ezért vettem fel ugye akkor a biosz-kémiát, pedig soha semmi közöm nem volt hozzá nagyon, főleg a kémiához, tizedikben hármassal végeztem belőle, és soha nem is értettem. Aztán ezutáni nyáron leültem szépen, és ciki vagy nem de elkezdtem kémiát tanulni a hetedikes, nyolcadikos tankönyvből, mert féltem, hogy kibukok faktról. Ez nem így lett, sőt, én voltam az egyik legjobb pedig a tagozatosok is velünk voltak, akik már egyszer mindent átvettek emelt szinten (hosszú sztori, szar a rendszer😂). Szóval nagyon jól ment és meg is lepődtem, a biosszal meg az állattan miatt eléggé hadilábon álltam, plusz nekem az mindig is kicsit magolósabb volt, így gondolkodtam inkább a gyógyszerészetin, vegyészeten, de aztán rájöttem, hogy azért annyira profi nem vagyok és bár szeretem, de annyira mégse😂 mindenesetre maradt az orvosi, ami egyre erősödött bennem, még a nem túl fényes érettségi és az azt megelőző teljes pánik és napi 8 órás tanulások után is. Azt éreztem, hogy akármilyen nehéz is, én akkor is ezt akarom, komoly terveim vannak, változást akarok és egész életem (értsd család, gyerekek) feladnám. Hogy nincs B terv, én ezt fogom csinálni, és ha idén nem vesznek fel, akkor felvesznek jövőre. Ha akkor sem, akkor utána. Még 2 előadásra is beültem a Semmelweisre, meg körbejártam az EOK-ot, mindent. (Igazán élvezetes volt hallgatni az extracelluláris mátrixról meg a claudinokról és occludinokról egy teremben ahol rajtam kívül volt kb 100 másik ember és nagyjából egy normális magyar szó sem hangzott el, mindezt 1,75-ös gyorsításban, de lelkesen jegyzeteltem mintha odavaló lennék aztán valamit még meg is értettem abból, hogy hogyan okozhat atopias dermatitist a tight junknak nevezett akármi sérülése 😎 (igen, most villogok a kevéske tudásommal, amire felettébb büszke vagyok🤣🤣))

Szóval nagyon kis akaratos voltam. Aztán valahogy elindultam a lejtőn, így november közepe fele, már nem is tudom hogyan és miért, de azt vettem észre, hogy kezdem megkérdőjelezni azt, hogy vajon tényleg ez-e az én utam, hogy valóban ezt akarom-e, hogy mennyire vagyok ezzel önazonos. Igencsak megrengtem(?) azzal kapcsolatban, hogy ez vagyok-e én, hiszen sosem készültem erre a pályára 16 éves koromig és annyi mindent lehetne, biztos illek-e én oda, ez vagyok-e belül?

Szóval igen. Ilyen jó kis kapunyitási pánik az egész, csak nem értem MIÉRT másfél hónappal a felvételis dolgok leadása előtt jön ez nekem, sosem volt ilyen, mindig nagyon tudtam mit akarok és attól senki nem tántorított el. Aztán mégis itt vagyok 18 évesen és lehet dobhatom az elmúlt két évet a kukába miközben fogalmam sincs mi lesz velem jövőre.

(Jó azért nem ilyen tragikus a dolog, de szokatlan ez nekem😂)