Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Tanulási lehetőségek » Van e esélyem zeneművészetibe...

Van e esélyem zeneművészetibe menni?

Figyelt kérdés

Kilencedikes vagyok, egy éve trombitálok, és nem felvágásképpen nagyon jól megy. Kétvonalas A-ig nagyjából stabilan tudok fújni. Az én zeneiskolámban van kiszenekar meg nagyzenekar is. A nagyzenekarba értelemszerűen nem annyira könnyű bekerülni, de ígyis egy év alatt nekem sikerült. A kiszenekarba meg félév alatt jutottam be. Nagyon foglalkoztat ez az egész témakör, a szolfézs, a zeneirodalom, zenetörténelem, egész nap szonátákat hallgatok mert imádom. Egyszerűen érzem, hogy zene nélkül nem vagyok teljes ember, és annyira foglalkoznék ezzel egész életemben. Olyan 11.-be szeretnék átmenni, mert úgy gondolom, hogy még nem vagyok azon a szinten, hogy 10.-be menjek át. Egy év alatt ha ugyanilyen szorgalommal gyakorlok, akkor már sikerülhet. Szolfézsból már 4.-es vagyok, mert tavaly 3. Osztályba helyeztek el a korom miatt. Idén vizsgázok majd A osztályban. Szerintem a B kéne a zeneművészetihez, de nem tudom. Azt sem, hogy hogy kéne megoldani.


Ebben szeretném kikérni a véleményeteket, hogy szerintetek van e esélyem így 11.-be átmennem, esetleg valami tapasztalat, vagy tanács? Előre is köszönöm a válaszokat.



2021. dec. 23. 20:06
 1/9 anonim ***** válasza:
100%
van
2021. dec. 23. 21:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
100%
Zenetanaroddal beszeld meg az ambicioidat, biztos segiteni fog ha erdemesnek tart ra (valamikor en is trombitaltam).
2021. dec. 23. 22:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen a válaszokat!🥰
2021. dec. 23. 22:08
 4/9 anonim ***** válasza:
100%

Van esélyed, de vedd figyelembe, hogy jelenleg a zenei és közismereti osztályodnak egyezőnek kell lennie. Viszont van érettségi utáni két éves képzés, amire simán jelentkezhetsz, és utána akár zeneművészeti egyetemre is mehetsz, ha sikerül oda eljutnod. :)


Zenetanárként nagyon jó olvasni, hogy ennyire érdekel ez a világ. Viszont tényleg a saját tanárod tud ebben segíteni a legtöbbet. Illetve igen, a B tagozat, amire akár már félévtől felvehetnek, ha tényleg ezzel szeretnél foglalkozni.

Sok sikert kívánok!

2021. dec. 24. 18:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 A kérdező kommentje:
Nagyon szépen köszönöm! 🥰
2021. dec. 24. 21:00
 6/9 anonim ***** válasza:
Bárki bármit mondd, csináld azt, amit szeretsz, főleg ha már így megtaláltad magadnak. Bőven van esélyed, mert tapasztalatból mondom, aki elég kitartó és eléggé akar, az mindig eléri a célját. Hajrá! ;)
2022. márc. 9. 01:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 hosszúhajú ***** válasza:
4. ! nem kell egyezni a közismeretnek és a konzinak. én 3. gimis voltam mikor felvettek. a közismeretet harmadikosakkal jártam a konzit az elsősökkel. és ilyen formán teljesen esélyes.
2022. szept. 17. 16:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
Azóta változtak szabályok. Mikor én voltam végzős, már biztos nem lehetett. Így volt, akinek meg kellett várnia a szakmai évfolyamokat. Korábban lehetett, nem is egy volt a suliban.
2022. szept. 18. 08:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 hosszúhajú ***** válasza:
8. az lehet. én már régi motoros vagyok.
2022. szept. 19. 00:47
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!