Nemzetközi gazdálkodás, pénzügy-számvitel vagy jogász szak? Jogász szak mellett milyen “normális” humán tárgyak vannak?
Most elsőéves jogász vagyok, de azt érzem nagyon rosszul döntöttem.
Tudom, hogy az első két szak matekos, gimi utolsó évében feltornáztam magam 5-re matekból, az érettségim négyes lett.
Azért akarok szakot váltani, mert egyáltalán nem érzem azt, hogy jó vagyok ebben, nincs motivációm, az első vizsgámon is majdnem összevesztem a tanárral, mert félreértés történt, ezek meg mind-mind veszik el a kedvem az egésztől. A várost sem szeretem, ahol vagyok. Plusz, megnéztem a felvi szerinti adott szakok bruttó jövedelmeit, a gazdasági szakok jóval kecsegtetőbbek.
Vagy maradjak jogász szakon, majd megszokom?☹️
Az adott szakokról kértem véleményt, nem pedig azt kértem, hogy a gyik-es emberkék döntsenek az életem felett.😊
De köszönöm a hasznos hozzászólásod.
Köszönöm, 2-es!😊
Egy évet végigjárok a jogászon mindenképp. Viszont nekem ijesztő is ez a szak, hiszen most is egy db(!) tárgyam egy 500 oldalas anyagot ölel fel. Na ebből van olyan 5-6 db. Amikor egy adott tárgy “csak” 200-250 oldal, már örülünk mint majom a farkának. Embertelen ennyit tanulni.😞
A psz. gondolom szintén nagyon húzós szak, de nem kell minden vizsgán szóbelizni egy olyan vastag könyvből mint a karom (gondolom én).🥺 Mert nekünk írásbeli vizsga nincs is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!