Ha jelentkeztem egy másik egyetemre, de már mégsem szeretnék oda menni, mi a teendő?
Az a helyzet, hogy jelenleg egyetemista vagyok, egy passzív féléven. Jelentkeztem egy másik egyetemre egy másik szakra, ami anno megtetszett, régi álmom volt, fel is vettek most oda. Azonban az elmúlt időszakban teljesen megfogalmazódott bennem mi szeretnék lenni, melyik az a szak, ami érdekel, amivel el szeretnék helyezkedni, amiben látom magam dolgozni évek múltán, idősen is. Na és az nyilván nem ez a szak...
Szóval így jövőre felvételiznék oda.
A kérdésem az lenne, mi a teendő ilyenkor? Szimplán csak nem iratkozom be jelenleg? Vagy iratkozzak be ide, a jelenlegi egyetememről iratkozzak ki, és így legalább passziváltatni tudnám a következő évem?
Előre is köszönöm.
Dolgozol mellette? Vagy miért van szükséged feltétlenül a passzív hallgatói jogviszonyra? Elképzelhető, hogy mégis be szeretnéd fejezni a mostani tanulmányaidat? Ezekre azért kellene a válasz, hogy jobban megértsük a helyzeted.
A konkrét válasz pedig az, hogy egyszerűen nem iratkozol be és kész. Egyébként vannak felsőoktatási intézmények, ahol nem lehet passzív félévvel kezdeni.
Igen, nyilván nem akarsz aktív állami félévet pazarolni egy olyan szakra, amit nem akarsz elvégezni.
Az első arra gondolt, hogy minek egyáltalán jogviszony? Aktív nem kell, mert nem akarsz tanulni, krediteket szerezni, vizsgázni ott. Oké. De a passzív minek? Miért iratkoznál be, ha úgysem akarsz ott tanulni? Ezért kérdezte, hogy dolgozol-e, mert diákmunka esetén feltétel az aktív hallgatói jogviszony, de 25 év alatt a passzívat is elfogadják. Ebben az esetben érthető, hogy beiratkoznál passzívra, de egyébként minek? Semmi másra nem lenne hasznos a mégsemszeretnéd szakodon a passzív hallgatói jogviszony. Tehát ha nem diakmunka a cél, akkor oda be se iratkozz (már ha egyáltalán megengednék, hogy passzívan kezdd). A jelenlegit is otthagyhatod, ha biztosan nem akarod folytatni. Bár ha ilyen bizonytalan vagy, én maradnék ott passzívon, amíg fel nem vesznek a biztosanakarod szakodra.
Így megmaradnak a féléveid is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!