Késő elkezdeni 22 évesen a fogorvosit?
Sziasztok!
A véleményetekre vagyok kíváncsi.
2019ben érettségiztem, akkor 410 pontot sikerült összeszednem, így nem vettek fel az orvosira, egy év kihagyással már a jelentkezésem sem adtam be akkora pofonként ért akkor az egész kudarcom.
Borzalmas döntést hoztam: elkezdtem a SOTEn a gyógyszerészetit, ami nem tetszik annyira (minden tárgyam sikerült. 4,4es átlagom lett, tehát lelkiismerettel tanulok és nem linkeskedem el ezt sem), ezért úgy gondoltam, hogy újraérettségizem kémiából, majd 2022-ben elkezdem a fogorvosit, addig pedig passzív féléven leszek a gytkn és dolgozom valamit.
A szüleim sajnos nem támogatnak annyira, így pláne nem tudom, hogy érdemes lenne-e belevágni ebbe az igen nehézkes egyetembe?
Mi a véleményetek?
Szerintem egyáltalán nem vagy elkésve, főleg hogy fok "csak" 5 éves és nem bizonytalan hosszúságú, mint áokon.
Ha ez az álmod és ebben látod a jövőd, akkor belevágnék. Idén nem adtad be a jelentkezésed?
Szerintem egyáltalán nem késő, még fiatal vagy! A gyógyszerészetis kémia tudásod után nem is lesz annyira nehéz az érettségi, esetleg már próbáld meg most októberben is így 2 próbálkozási lehetőséged lesz javítani.
A szüleiddel pedig próbáld meg megbeszélni a dolgot, ha megértik a helyzeted szerintem lehet támogatni fognak. Sok sikert!
Egyáltalán nem késő. Az alapozó években még előny is lesz, hogy gytk-ra jártál korábban. Bizonyos tárgyakat talán még el is tudnál fogadtatni. Csak úgy önmagában a korod miatt egyáltalán nem kell aggódnod.
A szüleidnek el kell magyarázni, hogy te ezt szeretnéd, a gytk-t nem tudtad úgy megszeretni.
Egy dolgot kell belekalkulálni, hogy lesznek fizetős féléveid így, és ez nem olcsóság a fogorvosin.
Mindenkinek köszönöm a választ!
Szerencsére nem lesznek fizetős féléveim, mert 12 félévet támogat az állam, amelyből 2 félévet használtam el, tehát pont 10 maradna a fogorvosira.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!