Katona József gimnáziumba kit vettek fel biológia-kémia szakra?
Én ott érettségiztem tavaly... 😅
Egy lányt ismerek aki biosz-kémiára felvételizett az idén, asszem fel is vették vegülis...
Amit nem mondanak el a Katona József Gimnáziumról (kritika)
Kedves Olvasó!
Ha ide kattintottál, akkor nagy valószínűséggel érdeklődsz a Kecskeméti Katona József Gimnázium után. Nagy valószínűséggel jelenleg abban a tudatban vagy, hogy ez a gimnázium Bács-Kiskun megye legerősebb, legjobb gimnáziuma. Nos ez nem teljesen ígyvan! Ugyan is az éremnek két oldala van.
Biztos olvastál, cikkeket, dokumentumokat, híreket arról, hogy milyen kitűnő eredményeket ér el ez a középiskola. pl:. „A kecskeméti Katona József Gimnázium csapata is bejutott a döntőbe,” „A kecskeméti városi rangsor 1. Kecskeméti Katona József Gimnázium”. Nos ezek igazak. Ebből rögtön arra következtetsz, hogy itt a tanárok biztosan nagyon jók, hiszen az ő tanítványaik ilyen kitűnő eredményeket érnek el. El kell, hogy keserítselek hogy NEM!
Ugyan is ezeket a diákokat nem az itteni „SZUPER ISTENI” tanárok készítik fel versenyekre, érettségire, a holnapi dolgozatokra, hanem SAJÁT MAGÁN TANÁRUK. Igen itt külső, más iskolai magán tanárok készítik fel a gyerekeket. Ha nem hiszed el kérdezz meg egy ottani szülőt vagy diákot. A válaszok 99 %-ka az lesz, hogy IGEN, Hétfőn Bioszra megy 15:00 -ra, Kedden Kémiára, Szerdán magán angolra, Csütörtökön Magyarra megy, Pénteken pihizik, Szombaton Fizikára szokott járni, minden második Vasárnap matekra jár, meg néha Törire, ha nagyon kell!
Számoljunk egy kicsit: 1db magán óra alkalmanként alsó hangon 5000ft. Egy héten minden tantárgyból elmegy a gyerek az kapásból 6x5000ft = 30.000ft. Azaz 30.000ft/hét. Ez 1 hónapban 4x30.000ft = 120.000ft/hónap. Mivel 9 hónap iskola van így 1 tanáve 9x120.000ft= 1.080.000 ft. A gyermek 4 éves – 6 éves képzésre jelentkezik akkor a végösszeg: 4.320.000-6.480.000ft között mozog.
Jó tegyük fel, hogy az én gyerekem jóképességű, neki nem kell járnia sehova. Mindenki így kezdi az elején. Csak az első 2-3 karó, után a vélemény megváltozik. Ilyenkor a szülők úgy gondolkoznak, hogy majd kijavítja, de amikor félévkor bukásra áll, akkor beüt a pánik és rögtön hívják Katonás ismerőseiket, hogy ”nem tudsz valami jó magán tanárt ?”. És már fenti összeget el is kezdjük fizetni. (nem biztos, hogy minden tantárgyból, de máris költünk a „katonás” diákra.)
Tehát jól látható, hogy ezt nem az itteni katonás tanárok teszik nevesebbé, hanem a gazdag, jómódú szülők. Itt a katonás szlogennek nem annak kellene lennie, hogy „Becsület és dicsőség az érdemesnek” hanem „Becsület és a dicsősség a MAGÁNTANÁROKNAK ÉS A SZÜLŐKNEK”!
A „nagy sikerek elértével” bizonyos katonás tanárok kis királyokká válnak. Nekik nem lehet, kritikát megfogalmazni(itt nem a beszólásra kell gondolni, hanem itt elég ha a szülő felhívja az adott szakos tanárt, hogy „Időpontot szertnék kérni, lenne pár kérdésem”), mert ha ez teszed akkor viselned kell a „király haragját”: a gyerekedet addig szívtja, alázza, lelki terrorizáljálja, amig egy nap sírva, jön haza a gyerek, hogy nekem elég volt, Anya ide már nem akarok járni, kérlek vegyél ki!
Persze, ha mákod van akkor ezeket a „királyokat” nem kapod ki. Ha ide jössz sok pénzre lesz szükséged.
Ma 11:20... :D
Nem tudom hol élsz. 😂
Gondolom te vagy az akit nem vettek fel a Katonába, aztán szidni kell.
Katonában érettségiztem, volt nem egy országos/megyei eredményem. Hogy hány magánórára jártam a hat év alatt? NULLÁRA.
Elképesztően jó a matek/fizika oktatás, az általad említett "kiskirályok" nem valós dolgok. Ha szarul állsz hozzá nyilván nem lesz egyszerű, ha nem tanulsz kell a magántanár. Nyílván van 1-2 gyengébb tanár, akikhez jobb nem kerülni, dr hol nincs...
Én a hajdani 36 fős osztályomból 5 embert nem tudnék mondani aki rendszeresen járt volna bármelytárgyból magánórára.
Egy katasztrófálisan megfogalmazott, alaptalan kritika(?) volt amit megírtál...
Üdv: egy exkatonás, aki komolyabb akadály nélkül veszi a BME-t bármilyen magántanár nélkül (funfact: nem én vagyok az egyetlen) :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!