Mit kezdjek a tudásommal?

Figyelt kérdés
Előzmény, hogy érthetőbb legyen: Mindig is jó voltam matekból, lényegében kiemelkedő (nem kell azért nagyon magas szintre gondolni, de az átlagtól jóval kiemelkedőbb a tudásom belőle). Azonban úgy alakult az életem, hogy jóformán sehogy nem alakult. Depressziós, pánikbeteg, erősen szorongó ember lettem a középiskolai évek alatt, és ez miatt ott kellett hagynom a szakközépiskolát, ekkor csak egy érettségim volt. Orvosi kezelés és hatalmas akaraterő hatására pár évvel később eljutottam oda, hogy sikerült OKJ-s szakmát szereznem, mint emelőgépkezelő (targoncás). Ezzel elhelyezkedni nem tudtam, mert a nagyobb, komolyabb cégeknél elvárt volt a tapasztalat, nekem meg nincs (targoncát a tanfolyam óta nem vezettem, előtte sem soha, lényegében csak azért végeztem el, hogy legyen valami szakmám.) Jelenleg szalag mellett dolgozok egy kisebb gyárban. A legnagyobb gond az, hogy érzem, hogy teljesen méltatlan hozzám ez a munkahely, azonban komolyabb képesítés nélkül nem tudok váltani. Szoktam nézni előadásokat a neten fizikából, matekból, érzem, hogy ez lenne az én utam, de nem tudok elindulni az úton. Merre, hogyan, hova? Gondolkodtam, hogy esetleg valami könyvelői akármit elvégzek, de rohadt drágák az OKJ-s képzések, sőt azt sem tudom, jelenleg vannak-e egyáltalán ilyen képzések. Valamennyire kezdek beletörődni, hogy marad a szalagmunka, a matek, fizika pedig jó lesz hobbinak.

2021. ápr. 10. 18:51
 1/9 A kérdező kommentje:
*Szoktam vállalni amúgy felkészítést matekból, de ezzel nem lehet messzire szaladni.
2021. ápr. 10. 19:01
 2/9 anonim ***** válasza:
97%

Nem nagyon látok bele az ilyenekbe, de ha van egy kis plusz pénzed, mindig rakj félre belőle, takarékoskodj, És akkor összegyűlik annyi hogy elindulj az utadon.

Csak mondhatni sok időt vesz igénybe.

2021. ápr. 10. 19:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 A kérdező kommentje:

#2


Lényegében ezt csinálom, és egyszer hátha lesz olyan tanfolyam, amire felkapom a fejem (bár magát a tanfolyamokat sem találom, ezért kétséges számomra, hogy vannak-e még.) A nagyobb fordulat az lenne, ha újra bejelentkeznék érettségire, összeszednék megfelelő pontszámot, aztán irány valamelyik főiskola vagy egyetem. Ezzel viszont az a gond, hogy nem tudom, hogy lenne-e hozzá lelki erőm. Végig venni újra az összes tantárgyat, meg mindent, ami ezzel jár.

2021. ápr. 10. 19:34
 4/9 anonim ***** válasza:
98%

Mindenesetre, én támogatom azt hogy változtass!

Szerintem menni fog.

Szurkolok neked.

2021. ápr. 10. 19:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 A kérdező kommentje:
Köszönöm!
2021. ápr. 10. 20:00
 6/9 anonim ***** válasza:
91%
Tanárszak? Nappalin matek-fizika jó szakpár, van ösztöndíj, ha jól tanulsz és szoc. ösztöndíjra is lehet pályázni. KOLLÉGiumba is bejuthatsz. A tanulás mellett tudnál korrepetálni is.
2021. ápr. 10. 21:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 A kérdező kommentje:

#6


Kifejtenéd bővebben? Sajnos nem tudom, hogy ez az egész hogyan működik. Csak sejtem, hogy előtte újra kell érettségizni, mert nekem anno a pontok nem voltak fontosak, mivel nem terveztem tovább tanulni.

2021. ápr. 10. 22:02
 8/9 anonim ***** válasza:
6. vagyok! Írok privátot.
2021. ápr. 10. 22:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
96%

Le tudod írni, hogy hány százalékot értél el az érettségin az egyes tárgyakból? Nem biztos, hogy minden tárgyból újra kellene érettségizned egyetemhez.


Programozáson, egyéb informatikai irány mennyire áll hozzád közel? Itt aránylag könnyű otthon képezni magadat, és ha találsz egyszer egy állást, akkor később a végzettség hiánya nem fog számítani.

2021. ápr. 10. 22:27
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!