Természettudományos területen friss phd-st megtanítanak dolgokra a laborban?
Szóval ha nem azt a témát kutatom a mesterképzésem után, amivel akkor foglalkoztam, hanem kicsit más irányba megyek, akkor a laborban a kísérletekhez való folyamatokkal segítenek más phd-sok/a laborvezető vagy valaki?
Az elméletét tudom a dolgoknak, amikre szükségem lenne a laborban, de csinálni még nem csináltam őket, így felmerült bennem a kérdés, hogy ha elmegyek phd-zni egy olyan kutatási területre, ahol olyan folyamatokat kell végeznem, amiket még sose csináltam, akkor segít-e valaki, vagy mivel phd-s az ember, már teljesen magára hagyják és oldja meg magának/találja ki?
Még csak éppen elkezdtem az MSc képzésemet, és azok a phd-sok, akiket ismerek, mind olyan területre mentek kutatni MSc-ről, ami eleve az MSc-s témájuk volt, így nem kellett új módszereket megtanulniuk pl.
Egyébként meg a BSc-m során TDK-ztam, első helyen végeztem, megyek OTDK-ra is, gyakorlatilag teljesen önállóan végeztem el az összes feladatot a laborban egy 2 hetes gyorstalpaló után, egyedül dolgoztam, a témavezetőm kb 2 hetente 1x konzultált velem, hogy minden rendben van-e, ha kérdésem volt, akkor megbeszéltük, de egyébként egyedül oldottam meg a felmerülő problémákat. Szóval ennyit arról, hogy életképtelen vagyok. Bár egy ilyen rosszindulatú egyénnek teljesen felesleges ezt bizonygatni.
Ha meg nem tudsz válaszolni, akkor minek írsz? Inkább igyál egy nyugtató teát és feküdj le pihenni, talán amikor felkelsz nem leszel ennyire frusztrált.
Szia! Ez picig régi, de segítséget szerintem biztosan kérhetsz, ha tudod mi a kérdés! :)
Én bölcsészkaron semmilyet sem kapok, nem tanítják meg az embert publikálni, cikket írni, ha nem tudsz angolul, az a te bajod, stb. (Nem én, de barátnőmnek nincs C1 angolja.) És nyilván oktatni sem tanít meg senki. Nekem elég sok kudarcélményem van ebben a 1,5 évben amióta PhD-zom és biztosan nem leszek egyetemi oktató. Ezt a tudást nem lehet úgy felhasználni, mint mondjuk egy biológia szakon, ebben a félévben csupa olyan dolgot tanítottam hallgatóknak, amihez amúgy nem is értek és a félév végére rájöttem, hogy én ebbe ennyi energiát nem tudok belefektetni sajnos, mert a hétvégéim ezzel teltek... Csak gyakorlati órához kicsit magabiztosabbnak kell lenni, mint aki az elméleti órán felolvassa az anyagot. XD Nekünk is PhD-hallgatók tartották a szemináriumokat, és azért ez a megoldás hagy némi kívánnivalót maga után.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!