Szerintetek tényleg csak a jó "eszűek" tudnak lediplomázni?
Egyrészt attól is függ, milyen szakról van szó, másrészt, hogy mennyire érdekel, illletve mennyi munkát vagy hajlandó befektetni, mennyire vagy szorgalmas.
Olyan nincs, aki eröfeszítés nélkül tud normál szakon diplomázni, tanulás nélkül nem megy.
HA megírod esetleg, milyen szakról van szó, akkor lehet konkrétabb választ adni.
Az egyetem tanulás szempontjából semmiben nem különbözik a középiskolától; órákra be kell járni, a kiadott feladatokat meg kell csinálni, a dolgozatokat/vizsgákat meg kell írni legalább egy 2-esre.
Persze magasabb szintű dolgokról van szó, így természetesen a megértéshez is többet kell vele foglalkozni, de szerencsére több a mozgástere egy egyetemistának, mint egy középiskolásnak (például maga állítja össze az órarendjét, így nem kell minden nap 5-kor kelnie, hogy 7-re be tudjon érni az iskolába, hanem akár délben is kezdődhet az óra).
A titok a jó időbeosztás és a megfelelő egyensúly megtalálása az egyetemi dolgok és a magánélet között. Persze egy kicsit nehezedik a helyzet, hogyha még mellette dolgoznod is el kell járni, de sok embernek emelett is sikerült lediplomáznia, úgyhogy nem lehetetlen. Vagy ha mégis szükséges főállásban lenned, hogy fenn tudd tartani magad, akkor lehetőség van levelezőre menni, ami azt jeleti, hogy nem kell mindennap bejárnod az egyetemre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!