Van-e értelme Szegedre, a földrajz szakra menni?
Szia!
Nekem van ismerősöm aki, az ELTE földrajz szakára jár, és ő nagyon szereti! Azt mondta nagyon jó a közösség, és a tanárok is. Szegedi tapasztalatokról még nem hallottam, de ha mindenképpen földrajz szak érdekel, akkor az ELTÉT ajánlom! Remélem tudtam segíteni.
Szia!
Köszi a választ, sajnos nekem nincs lehetőségem az ELTÉre menni, elsőnek én is azt az egyetemet néztem, de örülök, hogy ha másik iskolába is, de már van jó tapasztalat a földrajz szakkal.
Megkértem az ismerősömet hogy meséljen egy kicsit részletesebben a szakról, ezt írta: Röviden annyit tudok hozzátenni, hogy eddig elég sok pozitív tapasztalataim vannak mind a szakkal, s mind az egyetemmel kapcsolatosan. Most kezdtem az első félévem az egyetemen, szóval sok információval és tapasztalattal nem tudok szolgálni, viszont amit tudok azt elmondok.
Ha már régebb óta érdekel a földrajz, akkor tudom ajánlani, hiába mondják sokan, hogy ez egy büfészak a munka keresés miatt, ezt is a laikus emberek állítják, illetve akik nem végzik el az MSc-t mellette.
Vannak kemény tárgyak amikre nem elég csak bejárni és figyelni, rendesen kell mellette tanulni rá, azonban vannak alibi, könnyen teljesíthető tárgyak is. Akadnak olyan tanárok is azért (személyi sértés miatt nem sorolnék) akiknek az óráján a 2-es a cél. (Bevezetés a tájföldrajzba, Kőzettan, Népesség - és településföldrajz stb)
Vannak kötelező terepgyakok, első évben Ásványtan gyakorlatból a Csódi-hegyre kell elmenni. Második félévben térképészet gyakorlat van, stb sorolhatnám még.
Négy szakirány van a szakon belül, ez a táj-és környezetföldrajz, regionális elemzés, terület-és települesfejlesztés és a turizmus. 350 pont körül már be lehet kerülni, mert a kevés érdeklődés miatt.
Remélem tudtam kicsit jobban segíteni a választásban! :)
( ELTE-s ismerősöm) , és még mondta, hogy azt hallotta hogy az SZTE is jó!
Első válaszoló voltam egyébként.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!