Orvosi egyetem?
Előre is elnézést, de ez hosszú lesz.
Viszonylag későn érő vagyok, olyan tekintetben, hogy csak az első diplomám megszerzése közben jöttem rá, mi is az amivel foglalkozni szeretnék: orvos akarok lenni.
Az első alapszakos diplomám miatt azonban az államilag támogatott 12 félév felét már elhasználtam, az orvosi meg ugye milliós összeg lenne, még úgy is, ha csak 6 félévet kellene saját zsebből fizetnem.
Egyéb probléma még az emelt biológia és kémia érettségi, de jelenleg az aggaszt a legkevésbé, ismerek egy jó magántanárt aki fel tudna készíteni és egy év alatt valószínűleg sikerülne.
A probléma itt a pénz lenne, hiszen vidékiként a megélhetés is drága lenne, a szüleim nem tudnak támogatni annyival, hogy az elegendő legyen és tudtommal orvosi mellett szinte lehetetlen dolgozni. A diákhitel jó opciónak tűnhet, azonban kicsit megijeszt, hogy milliós hitellel kezdjem az életet, főleg hogy a rezidensi fizetés koránt sem magas.
Ugyanakkor ha már mindenképpen hitelt vennék a nyakamba, gondolkodtam külföldi egyetemen is. Anglia, esetleg Kanada, de fogalmam sincs róla mennyire támogatják ott a külföldi diákok megélhetését és mennyi ideje van egy diáknak dolgozni mellette. (Első diplomám anglisztika alapszak, erős C2 szinten beszélem a nyelvet és elég orvosi TV műsort néztem ahhoz, hogy ragadjon rám a szaknyelvből is valami.)
A problémám mindenhol ugyanaz: a pénz. Mind a kettő opcióval, külföld vagy belföld hatalmas adósságot vennék a nyakamba, ami ijesztő, ha világ életemben azt hallgattam, hogy nincs pénzünk semmire és még tisztán emlékszem mikor enni alig volt pénzünk, mert édesanyám egy régebbi hitelét nem tudta fizetni és jött a letiltás.
Ugyanakkor sehogy sem tudom kiverni a fejemből azt, hogy mennyire szeretnék orvos lenni. Tudom, hogy nehéz lenne, és semmi sem garantálja hogy bírnám is a tanulnivalót, de nem hagy nyugodni, hogy mennyire szeretném. A korom is aggaszt kicsit, 23 éves nő vagyok, nem éppen egy tini már.
Bárkinek bármi tapasztalat külföldi egyetemekről (főként angol anyanyelvű) szívesen fogadnám, és bármi egyéb tanácsot.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Ez elméletben rendben lenne, gyakorlatban külföldi munka, amivel milliókat keres úgy, hogy közben korrektül 2 emeltre készül... nem létezik. Napi 12-14 óra fizikai melóval talán 3-5 éven belül meg lenne az ára annak, hogy itthon tanulni tudjon, de akkor nemn készült egy betűt se.
Én azt gondolom, hogy az egyetlen út, hogy
- tanulsz, de mint az álom
- felveszed a diákhitelt
- elvégzed és törleszted
Ne menj külföldre, teljesen kiszámíthatatlan tényező, épp elég itthon ezt teljesíteni. Főleg, hogy orvosi mellett dolgozni se fogsz tudni, leszel vagy 30-32 mire végzel.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

Szia
Bocsi de lehet nem fog tetszeni amit most mondok.
Szerintem ez a hajó már elúszott. Látszik fogalmad sincs mennyit kell tanulni orvosin, ha mellette munkát emlegetsz. Ez sajnos teljes emert kívánó egyetem, nem holmi levelezőn/estin elvégezhető valami. Így hogy elment egy csomó állami féléved, nagyon sokba lesz az egyetem. Még akkor sem "ingyenes" ha felvesznek, hiszen a könyvek, köpeny, scrubs, foni kb egy kisebb vagyon. ( oké, az utóbbiak egyszeri költséget jelentenek, de a könyvek azok sokszor nagyon húzósak).
Esetleg annyit tudsz tenni, hogy vagy elmesz egyetem előtt dolgozni, vagy pedig felveszed a diákhitelt.
Nagyon rögös, és nehezen kivitelezhető feladat, szerintem próbálj meg elhelyezkedni a diplomáddal.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Köszönöm szépen mindenkinek a segítő válaszokat!
7-es: én éppen azt írtam, hogy tudom hogy nem lehet mellette dolgozni:)
8-as, nem hiszem hogy aki orvosira készül annak a 3 gyerek az életcélja:D
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Bocsi, elkerülte a figyelmem. :)
Mindenesetre nagyon gondold meg ezt a lépést. 6 év elég hosszú idő, főleg ha tele van tanulással, vizsgákkal. Elég nagy a stressz is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!