Újratervezés Program?
A Traininh360 által készített ingyenes tanfolyamra jelentkeztem, aminek az elvégzésére 120 óra áll rendelkezésre. Néztem, hogy ha újranézek egy videót, ami elég egyértelmű, akkor azzal is fogy a 120 óra. Félek, hogy kifutok az időből
Szerintetek az kivitelezhető, illetve szabályos, ha én egy képernyőfelvevővel felveszem a videót és a hangot, hogy utána vissza tudjam magamnak nézni?
Egyértelmű, hogy nem osztanám meg és csak saját felhasználásra lenne.
Összesen 120 óra áll rendelkezésre.
A 30 dobozkából 15 tananyag, 15 teszt van +1 záróvizsga.
Tegyük fel, hogy a tesztre is megy az idő. Azokra tegyünk félre 15 x 30 perc = 450 perc = 7,5 órát, de legyen inkább 10, ami már sok is.
Ezt vegyük le a 120 órából, marad 110 óra amit a maradék 15 "tanulós dobozkára" osztunk el. Így több mint 7 óra marad egyre.
Én az első tananyagon és teszten vagyok túl. Nem gazdálkodtam az időmmel rendesen és már elkezdtem a második tananyagot. Elhasználtam 2 órát eddig.
Ha ebből indulunk ki, akkor is van 4 óra egy tananyag + teszt elvégzésére.
Ennek elégnek kell lennie.
Valószínűleg ezzel azt is szűrik, hogy ki képes ennyi idő alatt elsajátítani az anyagot megelelő szinten. Akinek nem megy, az valószínűleg egy ilyen munkakörben sem állja meg a helyét.
Továbbá itt megjegyezném a "bárki lehet programozó" bullshitet. Bárki lehet kötéltáncos is, de nem biztos, hogy mindenkinek fekszik a meló, illetve alkalmatlanok homeoffice-ra mert lehet nem tudják beosztani az idejüket.
Azoknak fog menni, akik:
- nem állnak távol a számítástechnikától már most sem,
- esetleg látták már hogy néz ki egy programkód kb,
- ha nem megy a nyomtató, kitúrják a netről a megoldást -> megoldják a problémát,
- a programozást hobbiból is szívesen csinálják, szívesen "kockulnak".
Talán a legfontosabb, hogy élvezd a nehézségei ellenére is.
Szerintem nincs azzal baj ha felvételt készítesz MAGADNAK, hiszen ha már ez megfordult a fejedben, hogy így oldd meg a feltételezhető problémát, hogy kevés lehet az idő, az önmagában is azt sugallja, hogy előre gondolkodsz és nem mástól várod a problémád megoldását.
Az, hogy feltetted a kérdést, további plusz pont mert fontos, hogy kérdezz, ha valami nem tiszta, gyűjts információt.
Röviden: Elég lesz az idő, de nincs azzal baj, ha csak magadnak veszed fel.
Igy van csak a pedofil képek tárolása törvénytelen, Gundel Takács Gábor pedig már elég öreg, és szerencsére nem pucéran tartja az orákat. Mondjuk nem is lenne szép, ha azt tanitaná, hogy mi öltözzunk fel, ő pedig pucéran végzi a esélyesen otthon végzett munkáját.
A magam részéről, ha online informatikai tanfolyamot tartanék, s megtudnám, hogy képernyő felvevővel felvetted az anyagot ép emiatt amit irtál, akkor adnék egy plusz pontot. Önmagában persze nem lenne elég ez a vizsgához, de mindenkép értékelném.
Mivel nem én tartom ezt az egészet, hanem szintén csak hallgatoja vagyok, igy csak egy köszönömöt tudok mondani. Bennem is felmerult, hogy kb 2000 ora van hátra, de csa 119 orányit foglalkozhatunk vele. De ez a képernyőfelvevés nem jutott az eszembe, pedig nyilvánvalo. Ennél már csak az vetekedne ha valaki plusz 10 álnéven regisztrált be s azokon nézné ujra meg ujra. De ehhez tudni kellett volna előre hogy korlátozva lesz.
Én mindenesetre örulök az ötletnek, s annak is hogy most tudtam meg Tőled amikor még csak 17 perces vagyok. De azt ajánlom, a youtubra s egyéb helyekre ne töltsed fel s facera se posztold ki, még priviben se kuld el. Én legalábbis nem teszem.
"Továbbá itt megjegyezném a "bárki lehet programozó" bullshitet. Bárki lehet kötéltáncos is, de nem biztos, hogy mindenkinek fekszik a meló, illetve alkalmatlanok homeoffice-ra mert lehet nem tudják beosztani az idejüket."
Ezzel viszont nem értek egyet. Oké hogy van akinek ugyanaz nehezebben megy, de ő meg mást tehet hozzá. Klasszikus eset ha valakinek könnyen lankad a figyelme s esetleg tényleg kevés neki az idő, akkor felveszi s ugy csinálja végig. S az kulön előny, hogy nem durbele modon csinálna hanem utána jár pl. a jogi háttérnek is. Ismerek olyant aki zseni, minden könnyen megy neki, de folyton bajba kerul, börtönbe is volt már, mert nem néz utána, hogy az ötletei jogkövetőek e? Hanem csak a saját igazságérzetében bizik, ami rossz ötlet, mert zseni ugyan, de nem jogász zseni. Másban zseni, a jog terén sulyos hiányosságai vannak. Ami nem lenne baj, ha egy egy tett elött megkérdezne olyanokat, akik meg abban jok. Nagyon sok magas pozicioban levő embernek van jogi tanécsadoja pont ezért mert ahhoz meg nem ért.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!