Erasmus program lényegében kivégezve itthonról?
Tök jó lenne az Erasmus amúgy, ha:
- még mindig annyira el lennének ájulva tőle a munkáltatók, mint régen*,
- és ami a legfontosabb, ne lenne egy féléves kiruccanás miatt rögtön egy év garantált csúszás a hazai szakodon vele.
Nálunk messze ezutóbbi volt a legnagyobb visszatartó erő. Kimész, az ott tanultakból elfogadnak kb. 4 kreditet itthon (nem a hazai egyetem hibája miatt csak ennyit), cserébe nem haladtál itthon azokkal a tárgyakkal, amikre szaktól függően egy csomó más épülhet egy félévvel később, tehát az is off. De hey, legalább mehetsz a menő erasmusos bulikra, ahol (állítólag) C1-es nyelvvizsgával is csak ugatja az angolt a többség. Nem mondom, az is gyakorlás...
*Ahogy korábban attól is hasra estek komplett szektorok, ha egy bármilyen haszontalan képzésen szereztél diplomát, de azt külföldön. Szerencsére ezek a trendek leszálló ágban vannak, nagyon helyesen.
Én jobb ötletnek tartom az első, itthon megszerzett diploma után egy MSc-t, esetleg PhD-t külföldön végezni (ide nem értve a partneregyetemek duális képzéseit, mert azoknak tényleg van értelme), vagy munkatapasztalatot külföldön gyűjteni, aztán az így megszerzett tudást hazahozni. De persze megértem...az Erasmus elvesztése eggyel kevesebb lehetőség a fiatalok kezében (sőt, sokaknak talán az egyetlen), ez nem örömhír.
"ne lenne egy féléves kiruccanás miatt rögtön egy év garantált csúszás a hazai szakodon vele"
Ez meg a másik? Mi értelme van? Kint bohóckodsz, semmi nem ragad rád úgyse itthon meg csúszni vele. Vicc az egész
"Ez a válaszoló...nem semmi a színvonal. Ez az ország hivatalosan is az EU pöcegödre, egy rakás sz.r."
Egyébként bírom, amikor elkezdi itt szidni valaki a saját országát, hogy mit érez, ahelyett, hogy építené inkább. Érdekes, másoknak meg megfelel itt lenni, mindig csak a libsik sírnak, telexes cikkek alatt összetömörülnek, meg külföldre kimenve is a farkukat lebegtetik visszafele az országnak, hogy hú neki milyen jó már ott, itthon meg milyen sz.r volt. Azért 3,5 millió szavazónak mégis megfelel, ja és nem csak nyugdíjasok, meg ostobák vannak köztük, ahogy azt állandóan hajtogatják páran, ez már elavult ezerszer megcáfolt szöveg. Somdiplomás tudósok, kutatók, professzorok ugyanúgy szavaznak rájuk. Erről ennyit. Egyetemisták körében is népszerűek ezt is elmondanám. Szóval lehet, hogy nem csak velük van a baj, mégha nekem se tetszik minden, amit csinálnak. Az a baj, ti csak ezt làtjàtok, hogy lopnak, korrupció, mindent elvesznek, azt meg nem veszitek észre, hogy ugyanezt csinálja az EU is, ott is akkora korrupció, meg lepaktálás van nyugattal, oltásbiznisz, gàzbiznisz stb, szponzoráljuk a háborút, szankciók stb.
Már bocs, de miért is én építsem? Az én dolgom?
"Libsi" meg nem vagyok, sosem szavaztam a balosokra sem.
Ti meg állandóan ezzel a libsizéssel tudtok jönni, ha valaki nem ért egyet a Fidesz dolgaival.
Pedig ez is rohadt nagy szégyen, hogy kizárták a diákokat az Erasmusból, de persze ez is a "libsik" hibája, nem is a csodás Fideszé, csak a Brüsszel, a Soros meg a szankciók a hibásak mindeért, ők sosem.
Szóval ennyit erről, hogy ítélkezel, hogy egyből "libsi" vagyok. Normális ember belátja, hogy gusztustalan, amit ezzel az országgal művelnek, főleg a tavalyi választások óta.
#15. "Már bocs, de miért is én építsem? Az én dolgom?"
Ha ez a kérdés komoly, akkor igen. Természetesen a te dolgod is.
"Normális ember belátja, hogy gusztustalan, amit ezzel az országgal művelnek"
Azért annyit érdemes volna megjegyezni, ha az elfogulatlanságnak legalább a látszatát szeretnéd fenntartani, hogy mi sem a háború kitörésében, sem annak fenntartásában, sem a vakcinabizniszben, sem a sorozatos öntökönszúró Európai manőverekben nem vagyunk felelősek (sem érdekeltek). És nem elég, hogy ennek hátrányait elszenvedjük, még a brüsszeli elit is most látja a legjobb alkalmat arra, hogy a "renitens" magyar és lengyel kormány gerincét megroppantsa. Félreértés ne essék, ez nem kifogáskeresés, nem felelősséghárítás, de amellett, hogy tennünk kell a dolgunkat a tőlünk telhető legjobban, ennyit azért lehessen már leírni anélkül, hogy az ember rögtön ezt az egybites "sorosbrüsszel, csodásfidesz" panelt kapná az arcába.
A Fidesz dolga lenne elsősorban az országot építeni, mondjuk odafigyelni, és megakadályozni, hogy ilyenek történhessenek, de őket ez sem érdekli.
Mondd már meg, hogy hogy teszik a "legjobban a dolgaikat"?
Ja igen azzal, hogy a saját fizetésüket az egekbe emelik, te meg boldogulj, ahogy tudsz.
Te kezdted a libsizéssel, én csak válaszoltam, vicces, amikor így kiakadtok. :)
12 éve szinte teljhatalommal kormányoznak, de semmi érdemleges eredményét nem látjuk, főleg a mostani helyzetben, ezt azért nehéz az EU-s szankciós politikával stb. magyarázni. Ez a Fidesz elbaszott politikája.
Na de én befejeztem, mert úgy látom tárgytalan az egész.
#17. Először is nem én vagyok a libsiző, az egy másik user.
Másrészt úgy azért sokmindent ne várj az élettől, ha szerinted "A Fidesz dolga lenne elsősorban az országot építeni...", mert ez nevetséges másra mutogatás, pont az, mint amivel a Fideszt vádolod.
"Mondd már meg, hogy hogy teszik a "legjobban a dolgaikat"?"
Olvasd el légyszi még egyszer, nem tettem ilyen állítást, így nem is fogok az általad kitalált dolgokra érvelni, csak mert úgy érzed, hogy ezt a szalmabábot most könnyedén szét tudnád püfölni.
"de semmi érdemleges eredményét nem látjuk,"
Nyilván aki utálja a Fideszt és egy másik csapatnak szurkol, az ezt mondja. Egy fideszes meg azt, hogy egy rakás jó dolog érte az utóbbi évek során, amit a Fidesznek tulajdonít. A saját szemszögéből mindkettőnek igaza van, hiszen ezek nem objektív, hanem érzelemalapú dolgok.
"ezt azért nehéz az EU-s szankciós politikával stb. magyarázni"
Ebben sem kell, hogy egyetértsünk, szerintem például elég jelentős részben tőlünk független körülmények miatt van szívás. Nyilván ép ésszel senki sem gondolhatja komolyan, hogy ha tavaly nem a Fidesz nyer, akkor most nem is lenne szopóág, amikor már a háború előtt is 40 éves csúcson volt az amerikai, a brit, a német és a komplett eurozónabeli infláció is. Ha az ellenzék azt kezdi szajkózni, hogy "orbánmiatt", azzal csak a Fideszt erősíti és a következő kétharmados győzelemnek ágyaz meg...csaxólok.
"tárgytalan az egész."
Ez meg sima fogalomzavar.
"Először is nem én vagyok a libsiző, az egy másik user."
Oké, biztosan. :D
"Szerintem például elég jelentős részben tőlünk független körülmények miatt van szívás."
Igen, biztos így van. Nekem nem kell szólni, hogy Fidesz 2/3-ad, már leírtam, hogy nem vagyok balos, de úgy látom még mindig nem sikerült felfogni.
"És nem elég, hogy ennek hátrányait elszenvedjük, még a brüsszeli elit is most látja a legjobb alkalmat arra, hogy a "renitens" magyar és lengyel kormány gerincét megroppantsa. Félreértés ne essék, ez nem kifogáskeresés, nem felelősséghárítás, de amellett, hogy tennünk kell a dolgunkat a tőlünk telhető legjobban, ennyit azért lehessen már leírni anélkül, hogy az ember rögtön ezt az egybites "sorosbrüsszel, csodásfidesz" panelt kapná az arcába."
Szóval szerinted minden rendben van ebben az országban, és a Fideszen továbbra sem múlik semmi.
Jól van. :D Nem fárasztom magam tovább veled, további szép napot!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!